Ezt a telefont sosem töröd össze, ráadásul a leégéstől is megvéd - Ulefone Armor 6E teszt

Törhetetlen, rengeteg képességgel rendelkezik, ráadásul fotóztam vele új Windows hátteret. Mi kell még?

doboz.jpg


 

Bevezető

A strapatelefonok a mobilok között egészen különleges darabok. Nagyobbak, nehezebbek, általában jóval lassabbak, gyengébbek, mégis bőven van helyük a piacon. Ennek oka, hogy ezek a készülékek, ahogy strapa jelző is mutatja bírják a gyűrődést. Vannak bizony azok a helyzetek, amikor erre szükség van. Extrém sportok, fizikai munka, nagyon meleg vagy nagyon hideg környezet. Ez a világ az, amire egy jó strapatelefont felkészítenek.

Aztán van egy másik világ, ahol a telefon gyártója azt kérdezte: Oké, bírjon ki mindent. Ne törjön szét, ha elejted, ne menjen bele a homok és a por, ne ázzon be, ha víz alá teszed, ez nyilvánvaló, de attól, hogy tudja ezeket, miért kell lassúnak lennie, vagy miért kell, hogy kicsi legyen a kijelző, rossz a felbontás? A kérdésre a válasz is meg volt, nem kell, hogy így legyen, így aztán megszületett az Armor 6, majd pedig jelen tesztünk alanya, az Armor 6E. Mint látni fogjátok, a rengeteg strapaképesség mellett – ezek is kiemelkedők- az Armor 6E egy teljes értékű, erős, gyors, normális méretű kijelzővel rendelkező mobil, ami nem csak a veszélyes helyzetekben, hanem a mindennapi életben is hű társunk lehet.

Ebben a cikkben nem szeretnék a csomagolással és hasonló apróságokkal foglalkozni, ahogy a tartozékokról is csak a specifikációs táblázatban találtok adatok. Ennek oka, hogy van egy jó nagy rakat olyan képesség, olyan tudás, amivel akár több cikket is meg lehetne tölteni, szóval próbálom rövidre fogni, de készüljetek fel rá, hogy így is rengeteg technikai adaton kell majd magatokat átrágni. Ha ezek nem érdekelnek, akkor gyorsan görgess a cikk végére a fényképezőgéphez és a konklúzióhoz, a többieknek pedig javaslom, hogy készítsék be a hidegélelmet és az innivalót, aztán essenek neki az olvasásnak!


 

Processzor, GPU és mesterséges intelligencia

A telefonok bemutatóját mindig a központi egységgel szoktuk kezdeni, és ebben az esetben ennek különleges jelentősége van. Az Ulefone Armor 6E-ben egy olyan lapka, a MediaTek P70 (MT6771T) dolgozik, ami rendkívül friss, rendkívül modern és persze meglehetősen gyors is. A gyártó MediaTek idén tavasszal mutatta be az elődmodellt, a Helio P60-at, majd nyár elején érkezett az utód, a P70, ami képességeiben nem, de órajelében és energiahatékonyságában változott. A Helio P70 a középkategória felső harmadát célozza, és mint ilyen a MediaTek egyik legerősebb megoldása. A gyártó adatai szerint sebességben akár 80 százalékkal is felülmúlhatja a Helio P30-at, a fogyasztása pedig az alsó kategória erősebb lapkái között szereplő P23-nál is alacsonyabb. A MediaTek P70 erejét jól mutatja, hogy a gyártó szerint méltó versenytársa a Snapdragon 670-es lapkának, ami azért nem lebecsülendő képesség.

A lapkában "hagyományos" ARM magokra épülő processzor dolgozik. A nyolc mag, ahogy azt megszokhattuk két fürtre van bontva, az egyik az alacsony fogyasztásra, a másik a nagy teljesítményre van kihegyezve. A processzor érdekessége, hogy a megszokottól eltérően a magok mindegyike 2,1 GHz-es sebességig tud skálázódni a teljesítmény függvényében. Azonban, ezek a fürtökbe rendezett magok nem egyformák. Az alsó, vagyis az energiatakarékos szekcióban Cortex-A53-as, míg a felső teljesítményre hangolt részben Cortex-A73-as magok dolgoznak. Már ez utóbbi is különlegesség, mert a kínai telefonoknál jó esetben csak ennek elődjével, a Cortex-A72-es magokkal szoktunk találkozni.

Ulefone Armor 6E teszt 2

A proci mellé természetesen került grafikus gyorsító, vagyis GPU is. Ez az ARM egyik legmodernebb egysége, a Bifrost architektúrára épülő három magot dolgoztató ARM Mali-G72 MP3. aminek órajele 900 Mhz. Ahogy szokott, a központi egységbe integrálták a memóriavezérlőt is, jelen esetben pedig egy olyat, ami képes kezelni az LPDD3 és LPDDR4 modulokkal is, ráadásul akár 8 GB mennyiséggel is boldogul.

A rendszer számuknra jelenleg legérdekesebb része azonban nem a CPU és nem is a GPU, hanem a fejezet címben már említett neurális gyorsító. A neurális gyorsító nem más, mint egy a mesterséges intelligencia számára készülő dedikált megoldás, olyan mint a GPU, csak az a grafikáért felel, míg ez a mesterséges intelligencia műveleteket gyorsítja. A dedikált megoldás általában jóval erősebb, jóval gyorsabb, mintha ezeket a spéci műveleteket a processzorra vagy a grafikus gyorsítóra bíznánk. Bár a Helio P70-rendelkezik neurális gyorsítóval, azt azért kár lenne titkolni, hogy ennek teljesítménye fasorban sincs például a Huawei által használt Kirin 970 teljesítményéhez képest, szóval mondjuk ki, gyengécske. Igaz, azért nem szabad elhallgatni azt sem, hogy a Helio P70 a P60-hoz képest gyorsult ezen a területen is. A hatékonyabb feszültségskálázás miatt a gyártó szerint 10-30 százalék közötti növekedést értek el. Valószínű, hogy a MediaTek szakemberei is tudták, hogy a gyorsulás ellenére a lapka teljesítménye nem minden esetben less elegendő, ezért implementálták a NeuroPilot nevű technológiát, ami szükség esetén a számolási feladatok egy részét képes szétosztani a neurális gyorsító, a GPU és a CPU között.

A Helio P70 a multimédia terén is elég jól domborít. Fényképezőből maximum 32 megapixeles kerülhet a P70-re épülő telefonba, ah pedig a gyártó dupla kamerát szeretne, akkor 20+16 megapixel a felső határ. Kiemelendő még a hardveres rezgéscsillapítás támogatása, valamint a HDR és a zero shutter lag funkció. A lapka természetesen támogatja az új kijelző méreteket, így a 18:9-es és 19:9-es oldalarányú kijelzőket is.

A Helio P70 esetén fontos még megjegyezni, hogy a lapka fizikai méreteiben és lábkiosztásában nem tér el az elődjétől, így a gyártók lényegében megtehetik azt, hogy komolyabb tervezés vagy átalakítás nélkül adjanak ki telefonjaikból újabb, gyorsabb verziót.


 

Strapaképességek

Fontos, hogy egy ütésálló mobilban erős hardver legyen, de talán még fontosabb, hogy minél inkább ellen tudjon állni mindenféle fizikai behatásnak. Az Ulefone Armor család tagjai, így az Armor 6E is a csúcsot jelenti ebben a tekintetben. Víz és porállóságuk, a megkapott minősítések jóval túlmutatnak a megszokott IP68-as minősítésen, olyan feltételeknek felelnek meg, amiket a katonai felhasználás esetén is elégségesek.

Ulefone Armor 6E teszt 3

Ahhoz, hogy pontosan érthető legyen melyik szabvány milyen védettséget jelent megpróbáltam összefoglalni a lényeget!

Az IP jelölés után első szám a por, a második a víz elleni védelmet jelenti, a K jelölés pedig egy speciális, csak az IP69-es védettséggel rendelkező készülékeknél található, további erősített védelmet jelent víz ellen.

A por elleni védelem egy hatos skálával lett leírva, itt a 6 jelenti a csúcsot, vagyis a teljes por elleni védelmet

Ulefone Armor 6E teszt 4

A víz elleni védelem skálája 9 osztatú, értelemszerűen a kilences a legjobb. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az IP69-es mobilok képesek működőképesek maradni 1-3 méteres mélységben minimum 30 percig, de egyes telefonoknál, mint például az Armor 6E esetén a gyártó ennél is jobb értékeket adhat meg. Ez esetünkben két órán át tartó működőképességet jelent két méteres, és 24 órán át tartó működőképességet egy méteres mélységben.

A K jelölés a további víz elleni védelmet jelenti, pontosan azt, hogy a telefonnak ellen kell állnia a magasnyomású víznek is. Ez számszerűleg percenként 14-16 liter, 80 fokos vizet jelent, 10-15 centi távolságból, 30 másodperces ciklusokban 100 bar nyomással.

Ulefone Armor 6E teszt 5

Ezek a megfelelőségek azonban semmik ahhoz képest, hogy a MIL-STD-810 katonai követelmény milyen ellenállóságot kíván meg. A készüléknek bírnia kell az extrém alacsony és extrém magas nyomást, a nagyon magas és a nagyon alacsony hőmérsékleteket, a napsugárzást, a tartós esőt, sót, ködöt, homokot és port, a gyors merülést, a nagy gyorsulást, a rezgést, a jegesedést és a ballisztikus ütést is.

Ulefone Armor 6E teszt 6

  • Az Ulefone Armor 6E tesztjei között szerepelt az alacsony nyomás teszt, ebben a készülék 57 kPa nyomás és 25 fokos hőmérséklet mellett 4 órán át maradt működőképes.
  • Elvégezték a savas atmoszféra tesztet is, ennek keretében a mobilra 35 fokos hőmérséklet mellett 4,17-es PH értékű, tehát savas folyadékot spricceltek. A telefon két órán át maradt működőképes, az adattárolók pedig további 22 órán át nem sérültek.
  • A párás környezetben történő tesztelést 23 és 60 fok közötti környezetben végezték, miközben a páratartalom 50 és 90 százalék között változott. Az Armor 6E 6-8 órát bír ki ilyen extrém környezetben.
  • A szabvány szerint a telefonnak a közvetlen napsütést is bírnia kell. A teszt keretében 49 fokos külső hőmérséklet mellett 1120 W/m2 sugárzási energiát kapott a telefon, és ilyen körülmények között közel 20 órán át maradt működőképes.
  • A katonai szabvány szerint az ütésállóságnak is jónak kell lenni. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy a készüléknek ki kell bírnia, ha 1,2 méter magasból betonra ejtik le, puhább padló, például fa esetén a 2 méter az elvárt magasság.

Ahogy látható, a strapabíróságnak is vannak fokozatai, de az Armor 6E valami egészen különlegest nyújt ebből a szempontból, minden környezetben, mindenféle fizikai behatást bírnia kell, és bír is.


 

Ulefone Armor 6E – a munkatelefon

Az Ulefone az Armor 6E-be sok-sok szenzort épített, amik között egész különleges darabokat is találunk. Ezeknek a szenzoroknak itt ráadásul hasznukat is látjuk, mert a telefonra előtelepítve kapunk egy kellemes programcsomagot, amivel igazi munkatelefonná válik.

Ulefone Armor 6E teszt 7

A szenzorok között ott van a közelségérzékelő, a fényszenzor, a gyorsulásmérő, az iránytű, a giroszkóp, a barométer, a lépésszámláló, az ujjlenyomat szenzor, és végül, de nem utolsó sorban a legkülönlegesebb, az UV sugárzás mérő. Na, ez utóbbival szinte soha nem találkozunk telefonban, de például a barométer, vagyis a légnyomásmérő sem megszokott darab.

Ulefone Armor 6E teszt 8

A telepített programokat a magyar nyelven is tudó mobilban a Műszerek programcsoport alá pakolták be, és a következő programokat tartalmazza:

  • Iránytű
  • Zajszintmérő
  • Pic függő – függőlegestől és vízszinttől való eltérés fokban
  • Grádiens készítő – vízszintestől való eltérés x és y tengelyen mért értéke fokban
  • Magasságmérés – távoli tárgyak magasságának mérése
  • Nagyító
  • Szögmérő
  • Függőón – függőlegeshez képest mért elhajlás
  • Légnyomásmérő
  • UV sugárzásmérő
  • Lépésszámláló

Azt hiszem ezeket a dolgokat nem kell nagyon túlmagyarázni, ahol nem egyértelmű a funkció, ott megjegyzésként odaírtam, mit, mire lehet használni. Az nyilvánvaló, hogy a telefon és a szenzorok képességei maximálisan ki vannak használva, nem csak dísznek vannak a telefonban, hanem valós méréseket végezhetünk velünk, vagy például segíthetnek egy építkezésen.

Az alább látható képernyőképek a programok felületét mutatják, valószínűleg mindenki tudni fogja, hogy melyik-melyik lesz.

 

munka1k munka1k munka1k
munka1k munka1k munka1k
munka1k munka1k munka1k
munka1k   munka1k

 


 

A hardver egyéb képességei

Az első bekezdésben kiveséztük a processzort, az előbbiben szóltunk a szenzorokról, de a vas, vagyis közkeletűbb nevén a hardver sok egyéb komponensből áll. Ahogy arra már céloztam, ezek a komponensek az Armor 6E esetén egész jók lettek, bár van egy-két apróság, amibe bele lehet kötni, ilyen például, hogy nincs dedikált fényképezőgép gomb, ami nagyon jó lenne víz alatti fényképezésnél, illetve, sajnos lassan már megszokott módon nincs jack csatlakozó sem, így az USB Type-C jack átalakítót kell használnunk.

A telefon kijelzője egy IPS panel, ami, mint minden IPS remek színekkel, csodás betekintési szöggel, nagyon jó kontrasztaránnyal rendelkezik, és a színhűsége miatt sem fog senki panaszkodni. A panel képátlója 6,2 col, felbontása pedig FHD+, vagyis 2246 x 1080 pixel… lenne, ha a képernyő felső részébe nem nyúlna be az előlapi érzékelőket és kamerát tartalmazó notch, vagyis kamerasziget. Ezt a hülyeséget az iPhone telefonjain láthattuk elsőként, valakinek tetszik, másoknak nem, szóval én nem minősítem, mert végül is nem von le semmit a telefon értékéből. A kijelző panelje felett Gorilla Glass 5 üveg van, ami bár alapelvárás lenne egy strapatelefon esetén, sok olcsó típusnál kimarad.

Ulefone Armor 6E teszt 9

A kijelző kapcsán fontos megjegyezni, hogy bár az Armor 6E egy strapatelefon, vagyis a keretek a szokásosnál vaskosabbak, a kijelző előlap arány nem mondható rossznak. Szemből nézve a hasznos terület, vagyis ahol a kép megjelenik az előlap 70,53 százaléka, ami igen dicséretes érték.

A tesztkészülékben 4 GB LPDDR4X memória kapott helyet, ezt a központi egységbe integrált kétcsatornás memóriavezérlő hajtja meg. A háttértár kapacitása 64 GB, ezt, amennyiben ez kevésnek bizonyul, és amennyiben csak egy SIM kártyát használunk memóriakártyával tudjuk bővíteni, aminek maximális kapacitása 256 GB lehet.

A külvilággal való kommunikációhoz kapunk egy csomó rádiót. A vezeték nélküli hálózatokat az ac szabványt is támogató, kétcsatornás WIFI modult használhatjuk, ami használható az olyan szokásos szolgáltatásokra, mint a WIFI Hotspot és a WIFI Direct. Más eszközökhöz a 4.2-es verziójú Bluetooth csatoló nyújt segítséget, a navigációt pedig a GPS, GLONASS és BeiDou műholdakat ismerő rendszer ad támogatást. Külön öröm, hogy az Ulefone Armor 6E kapott NFC-t is, így alkalmas többek között mobillal történő fizetésre.

Ulefone Armor 6E teszt 10

Nem írtam még az akkumulátorról, ami elég emberes. A Lítium-Polimer alapú energiatároló kapacitása 5000 mAh, ami nagyjából 24 órányi folyamatos beszélgetést tesz lehetővő 2- és 3G kapcsolat esetén is, a készenléti idő pedig nagyjából 18 nap. Az akkumulátort gyorstöltéssel (9 V, 2 A) is tölthetjük az USB Type-C csatlakozón keresztül, de ismét csak nagy örömömre kapunk vezeték nélküli töltési lehetőséget is, a megszokott Qi felületen keresztül, az ugyancsak szokványos 10 wattos töltéssel.


 

Hardver tesztek

Természetesen nem maradhattak el a szokásos tesztek sem. Ezeket sem szeretném túlmagyarázni, az alábbi táblázatban található számok elárulnak mindent, amire kíváncsiak vagyunk. Az azért jól látható, hogy a Helio P70-es lapka tényleg nem kispályás, teljesítménye még sok évre elég lesz, és mivel strapatelefont tesztelek, gyanítom, hogy a készülék sem fogja gyorsan megadni magát.

A teszteket nézve azért látszik, hogy a 3D képességek terén van még mit behozni a Snapdragon erősebb középkategóriás egységeihez képest, főleg az OpenGL teljesítmény terén, de az is, hogy az alsó kategória tetején lévő Snapdragon 636-ot viszont keresztben nyeli le a Helio P70. Ami különösen érdekes, hogy a PC Mark tesztekben milyen jelentős a Helio P70 előnye a Snapdragon 660-hoz képest. Bár a Storage teszt erre lehet magyarázat, de azért ekkora eltérésre nem számítottunk.

 

Ulefone Armor 6E

Xiaomi Redmi Note 7

Lenovo K5 Pro

Processzor (SoC)

MediaTek Helio P70 Snapdragon 660 Snapdragon 636
Tesztprogram      

AnTuTu Bench. 7.x

138451 pont

142448 pont 117610 pont
AnTuTu Bench CPU/GPU/UX/MEM 59529/29965/
38379/10578 pont
65176/30449/
38830/7993 pont
56382/21350/
33247/6631 pont

Geekbench 4.x (single/multi)

1507/6320 pont

1623/5436 pont 1354/4852 pont

PC Mark Work 2.0

8220 pont 6206 pont 5796 pont

PC Mark Computer Vision

5661 pont 3497 pont 3213 pont

PC Mark Storage

10643 pont 5260 pont 4812 pont

3DMark Sling shot /extreme opengl / Vulkan

1412 / 1168 / 994 pont 2057 / 1342 / 1287 pont 1475 / 953 / 935 pont

3D Mark Ice Storm/extreme

19610 / MAX pont 26451/ MAX pont 19365/ MAX pont

3D Mark API Overhead OpenGL/Vulkan

66552 / 256369 174043 / 324799 pont 135910 / 216712 pont

 


 

Szoftver

Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogy az Ulefone Armor 6E milyen verziójú Androiddal érkezett hozzám, mert az első bekapcsolás alkalmával rögtön frissítette is magát. Jelenleg az Android 9-es verziója fut, a verziószám alapján ezt július 13-án adták ki. Magáról az Androidról nem tudok mit írni. Teljesen alap szoftver, megspékelve az Ulefone programcsomagjával, de ez a megszkott alkalmazásokat, mint például a fényképezőgép nem érinti, csak arra szolgálnak, hogy a szenzorok képességeit ki tudjuk használni.

 

android1k android1k android1k
android1k   android1k

 

Talán feleleges is leírni, hogy a hardver ereje bőven elég a kilences Android alá. Nem röcög a kép görgetés közben, jól láthatóan meg van a szükséges képkockaszám az animációk alatt is. Minden tökéletesen fut, gyorsan betöltődik, és a 4 GB memória miatt arra sem kell állandóan figyelnünk, hogy a háttérben futó programokat bezárogassuk.


 

Kamera

Érdekes módon, bár az Ulefone Armor 6E a proci miatt a sima 6 utódjának tekinthető, a kamera képességei rosszabbak, mint az elődmodell esetén. A szelfikamera 8 megapixeles, hátul pedig, míg az elődben egy 21 megapixeles, addig ebben a készülékben csak egy 16 megapixeles főkamera dolgozik. A segédkamera felbontása csupán 2 megapixel, ami megelőlegezi, hogy a mélység elmosáson (ez a kamera a mélységszenzor is) kívül más szerepe nincs. Szerencsére ez a 16 megapixeles egység egyáltalán nem rossz, és mint a mellékelt tesztfotók bizonyítják, ahhoz, hogy elfogadható fotókat készítsünk nem kell 48 megapixel, csak jó szenzor és jó lencserendszer. Előbbi, vagyis a szenzor egy Samsung S5K3P9SP, ami egyáltalán nem rossz darab. A lencserendszer minőségét bizonyítja az f/1.8-as rekeszérték, ami azt ígéri, hogy relatív rossz fényviszonyok mellett is készíthetünk használható fotókat.

Amit viszont nem javaslok, hogy erre a telefonra bízzátok életetek filmjének leforgatását. A videók minősége meglehetősen gyenge, és a beépített rázkódásvédelem sem ér túl sokat. Szóval maradjatok inkább a fényképezésnél!

Íme a tesztképek:

 

Ulefone armor 6e test photo 1k Ulefone armor 6e test photo 1k Ulefone armor 6e test photo 1k
Ulefone armor 6e test photo 1k Ulefone armor 6e test photo 1k Ulefone armor 6e test photo 1k
Ulefone armor 6e test photo 1k Ulefone armor 6e test photo 1k Ulefone armor 6e test photo 1k

 


 

Ulefone Armor 6E a mindennapokban

A strapatelefonok felhasználási területe speciális, én is használok ilyen telefont, ha motorral túrázok. Az én készülékem egy viszonylag gyenge, négymagos procival, kevés memóriával és háttértárral rendelkező mobil, aminek a kijelzője sem nagy ász, a fényképezőgépet pedig jobb, ha el is felejtjük. Számomra azonban egy dolgot kivéve megfelel, mert képes elviselni, hogy akár napi 12 órát rázkódjon és zötykölődjön, nem gond, ha süti a nap, az sem, ha a nyakamba zúdul a mostanában egyre gyakoribb özönvíz szerű eső. Az egyetlen, ám annál kényelmetlenebb dolog, hogy elsődleges telefonnak egy csöppet kevés. Gond nélkül fut rajta az offline navigáció, a GPS többé-kevésbé pontos, na nagyon kell, akkor internetezni is jó, de sok másra alkalmatlan. Emiatt aztán kénytelen vagyok egy olyan telefont is magammal vinnem, amivel fotózhatok, aminek nem gond, ha meg kell nyitnom egy nagyobb PDF fájlt vagy egy nagy Excel táblát.

Ulefone Armor 6E teszt 11

Az Armor 6E azonban egy teljesen más világ. Alig néhány napja használom, de ez alatt az idő alatt is kiderült, hogy bőven elégséges elsődleges telefonnak is. Ereje, a kijelzője, de még a kamerája is olyan, amivel el merek indulni hosszabb utakra is, és tudom, hogy nem fog a fontos pillanatokban cserben hagyni.

Ulefone Armor 6E teszt 11

Az Armor 6E azonban még ennél is sokkal több, mert az oké, hogy például motorozáshoz vagy extrém sportokhoz megfelelő társ, de ahogy a fentiekben olvashattátok azoknak is tökéletes választás, akik olyan helyen, például építkezéseken dolgoznak, ahol a telefon bőven ki van téve a sérülések kockázatának. Sőt, számukra nem csak telefonként lesz értékes, hanem a beépített, munkához kapcsolódó programcsomag miatt is. Nem mondom, hogy sok esetben nem jobb egy hagyományos vízmérték, nem pontosabb egy teljesen hétköznapi függőón, de gyors mérésekhez tényleg elég az, amit az Armor 6E nyújtani tud.

Ulefone Armor 6E teszt 12

És milyen használni? Többségében kifogástalan. A kijelző fényereje elég ahhoz, hogy még tűző napon is használható maradjon, bár ilyenkor már természetesen nem fogunk a panel színeiben gyönyörködni, egyszerűen csak örülünk, hogy látjuk, ami a kijelzőn van. Fontos azt is megemlíteni, hogy a fent leírt, nagyon jó kijelző-előlap arány miatt a telefon nem tűnik bumfordinak, pedig legyünk őszinték az. A vastag borítás, ami megvédi az ütésektől és a környezeti hatásoktól jócskán növeli a méretet és a tömeget is, legalábbis egy hagyományos telefonhoz képest. Ha a konkurenciával kell összehasonlítanunk, akkor, bár filigránnak nem merném mondani, azt gondolom, hogy minimálisan, de kisebb, vagy legalábbis annak érződik.

Ulefone Armor 6E teszt 13

A külső pedig nagyon rendben van. Igazán minőségi az egész, úgy ahogy van. Nálam, ahogy a képeken is látszik a szürke betétekkel ellátott verzió van, de létezik belőle piros betétes is, ami sokkal sportosabb, míg az enyém inkább a konzervatív vonalat képviseli. Az oldalsó fém merevítők kivitelezése, formája elsőrangú, a hátlap is jól néz ki. A gombok nem lötyögnek, és nagyon tetszik, hogy olyan apróságokra is figyeltek, hogy az USB csatlakozó védőkupakját kinyitva a kupak el tudjon fordulni 90 fokkal, hogy könnyen hozzáférjünk a csatlakozóhoz.

Ulefone Armor 6E teszt 14

Mivel most elsődleges telefonként használom elég sok hívást bonyolítottam vele. Ezek közben nem tapasztaltam problémát sem a hangszórók, sem a beszédmikrofon minőségével kapcsolatban. Jól, érthetően hallani a másik felet, és nekem sem panaszkodott senki, hogy nem hallana. Kihangosítva, zenét hallgatva a hátlap alsó részén található hangszórónyílásból érkeznek a hangok. Bár nem a megszokott helyen, a keret alsó részén van a hangszórórács, nem zavaró a dolog, az elhelyezése olyan, hogy kézben tartva sem takarjuk le. Egyedül talán azzal van probléma, ha letesszük az asztalra, úgy egy picit gyengül a hangerő. A hang minősége amúgy meglepően jó, a lehetőségekhez képest egészen telt hangok jönnek a burkolat mögül, szóval akár zenét is hallgathatunk kihangosítva, senki nem akar majd feljelenteni minket zajszennyezés miatt.

Ulefone Armor 6E teszt 15

A telefonnal természetesen navigáltam is, az egyik első teszt az volt, hogy felpattintottam a motorra. Bár van töltési lehetőség a telefontartón ezt nem vettem igénybe, mert az 5000 mAh kapacitású akkuval gond nélkül közlekedtem órákon keresztül, nem is merült igazán a telefon eközben. A GPS pontossága teljesen jó, én legalábbis nem vettem észre olyat, hogy teljesen más útra tett volna, mint ahol voltam. A Bluetooth és a wifi is jól működik, pontosabban itt sem vettem észre olyan problémát, ami megragadt volna a fejemben. Kapcsolódot, ment az adatforgalom, szóval semmi említésre méltó nem történt.

A motorozáson és a napsütésen kívül keményebb próbáknak nem tettem ki az Armor 6E-t, de azért amikor találkoztam egy erős kerti locsolóval, akkor nem tudtam megállni, hogy az erős vízsugárral ne áztassam el minden oldalról. Ezt már csak azért is fontosnak tartottam megtenni, mert, ha a motoron az első eső alatt cserbenhagy, akkor én is biztos cserben hagynám egy kamion kereke alatt. A próba azonban azt az eredményt hozta, ami elvárható, vagyis az erős vízsugár sem okozott semmiféle beázást, igaz engem valószínűleg többen hülyének néztek a turisták közül, ahogy a Budai-várban a locsolóval veretem a telefont. Még a Sándor-palota előtt posztoló rendőrnek is gyanús lettem, oda állt fölém, és nem is hagyott magamra, amíg be nem fejeztem a mosdatást. Biztos azt gondolta, egy ilyen idiótától bármi kitelik, jó lesz vigyázni.

Ulefone Armor 6E teszt 16

A telefon tehát jó, de tényleg nagyon jó. Nem mondom, hogy nem hiányzott az utóbbi napokban a Xiaomi MIX 3 kamerája, és azért azt sem szabad eltagadni, hogy a Xiaomi telefonjához képest az Ulefone Armor ujjlenyomat szenzora sem egy megveszekedett sebességbajnok, néha kicsit bizonytalankodik is. Cserébe viszont az arc alapú feloldás kifogástalan, gyors és pontos. Nekem nem sikerült fotóval becsapnom.


 

Összegzés

viz

Igyekeztem mindent leírni a cikkben, de ha kérdésetek van, akkor tegyétek fel, próbálok majd válaszolni. Azt hiszem az eddig leírtakból kiderült, hogy nagyjából 99 százalékban elégedett vagyok a telefonnal. Beváltotta minden ígéretét. Sosem volt még Armor telefonom eddig, maximum kézbe foghattam ilyet, de mindig feltűnt, hogy valóban más kategóriát képviselnek, mint az átlag. Ennek köszönhetően az áruk is magasabb kicsivel, de meg fogtok lepődni, azért közel sem durva az árcédula, sőt. A hasonló képességű, vagy az Armorhoz közelítő képességű telefonokat nem kapjuk meg 160-170 dollár alatt, az Ulefone Armor 6E pedig 200 dollár jelenleg. Ez a csapnivalóan vacak dollár-forint árfolyam ellenére még mindig hajszállal hatvanezer forint alatt van, amit viszont nagyon megér ez a mobil, ez vitán felül áll.

szinek

Őszintén szólva kicsit gondban is vagyok most, mert az Armor 6E-t kifejezetten emiatt a cikk miatt vettem meg, azt tervezve, hogy eladom, hogy aztán vehessem a következő tesztkészüléket. Azonban elbizonytalanodtam. Próbálok a józan eszemre hallgatni, hogy a Xiaomi MIX 3 mellé teljesen felesleges megtartanom ezt is, mert bár sokat ülök a motoron, azért az életem nagyobb részét a monitor mögött és különböző irodákban töltöm. De azért csak ott mocorog bennem a kisördög, sugdos a fülembe, nem hagy nyugodni. Azt mondja, hogy ne adjam el, mert igaz, hogy nem fogom kihasználni, de az is biztos, hogy ha megtartom, akkor a következő 5-6 vagy akár még több évre meg van oldva a motoros navigációm, és végül is ebben is van logika. Ha elosztom az évek számát, még inkább az előttem álló kilométerek számát a telefon árával, akkor rögtön kiderül, hogy a befektetés tényleg jó, főleg, hogy a most használt telefonomat is eladhatom úgy 30 ezer forintért. Szóval gondolkozom erősen…

Te viszont ne sokat töprengj! Ha strapatelefon vásárlásán töröd a fejed, akkor vedd fontolóra az Armor 6E beszerzését is, mert állítom, hogy ennél sokkal jobbat nem, maximum sokkal drágábbat fogsz találni.

Ha a cikk alapján megtetszett az Armor 6E, akkor az alábbi hivatkozásra kattintve meg is tudod vásárolni:

Ulefone Armor 6E strapatelefon, 4/64 GB

Ne feledkezz el róla, hogy a szállítási módok közül a vámmentes EU Express módot válaszd!

 


Előnyök:

  • Mindent kibír
  • Jó szoftvereket kapunk hozzá
  • Erős hardver
  • Nagyméretű és használható kijelző
  • Van UV szenzor és légnyomásmérő is
  • Nagyon versenyképes az ár
  • SOS hívás beállítható

Hátrányok:

  • Nincs dedikált kamera gomb
  • Nincs jack csatlakozó
  • Az ujjlenyomatszenzor néha bizonytalan

 

Specifikációs táblázat:

Modell

 Ulefone Armor 6E

Hálózatok
 

2G: GSM B2 / 3/5 / a 8 (850/900/1800/1900)

3G: WCDMA B1 / 2/4/5/8 (      2100/1900/1700/850/900) 
        CDMA BC0 / BC1                                                    
        TD-WCDMA B34 / B39

4G: FDD-LTE B1 / 2/3/4/5/7/8/12/17/18/19/20/25/26 / 28A / 28B / 66
        TDD-LTE B34 / 38/39/40/41

 

 SIM kártya

Dual Sim, Dual Sim Nano 
1. kártyahely Nano-SIM kártya 
2. kártyahely Nano-SIM-kártya vagy memóriakártya

 Stílus

Bár

 Szín

Fekete vagy piros

 Anyag

TPU + 10% GF

 Főbb

IP68 / IP69K vízálló, NFC, 6,2" Notch Display 50 00mAh akkumulátor, Android 9.0, vezeték nélküli töltés, UV detektor, 16MP + 2 megapixeles hátsó kamera Dual Global Zenekarok

 

 Rendszer

Operációsrendszer

Android 9.0

Processzor

Helio P70 MT6771T Nyolcmagos 64-bites 2,1GHz processzor

GPU

ARM Mali G72 MP3 900MHz

ROM

64GB

RAM

4GB 

Háttértár bővítés

Van, maximum 256 GB-os kapacitású kártyával

 

 Képernyő

Kijelző mérete

6,2 hüvelykes

Típus

FHD + kapacitív érintőképernyő, Corning Gorilla Glass 5

Felbontás

1080 * 2246 pixel

Több ujjas érzékelés 

Van, 5 ujj egyidejű érzékelése

 

 Támogatott formátum

Hang

MP3, M4A, AAC, MKA, AMR, FLAC, APE, WAV

Videó

AVI, 3GP, MPEG-4, MKV, MOV

Kép

BMP, GIF, JPEG, JPG

FM rádió

Igen

 

 Adatátvitel, csatlakozók

 Adatátvitel

USB / Bluetooth / NFC

 Mobilinternet

WAP / WiFi

 

 Általános információk

Kamerák

Másodlagos kamera: 8,0 MP-es elülső kamera 
Fő kamera: 16MP + 2 megapixeles kamera Dual vissza 
AF, Dual hátsó vaku, Touch fókusz 
Videó rögzítése Felbontás: 1080P

Nyelv

Ez a telefon támogatja a többnyelvű felhasználást. Magyar nyelv van.

Üzenet

SMS / MMS

VoLTE

Van, de a használata a helyi szolgáltatótól függ 

Bemenet

 Kézírás / Billentyűzet

Hang lapkakészlet

 FS1601S

WIFI

 Igen, 802.11a / b / g / n / ac (2.4G + 5G)

GPS

GPS + GLONASS + Beidou

Bluetooth

Igen, BT4.2

Gravitációs szenzor

Van

Giroszkóp

Van

P-érzékelő

Van

L-érzékelő

Van

UV-érzékelő

Van

Légnyomásmérő

Van

NFC

Van

OTG

Van

E-Compass

Van

Ujjlenyomat

Van

Arcfelismerés

Van

Vízálló

IP68 / IP69K vízálló

Értesítő fény

Igen

Méretek

166 * 83 * 13.3mm

Tömeg

267.5g

Akkumulátor kapacitás (mAh)

5000mAh Beépített  Li-Polymer  akkumulátor

Gyorstöltő

9V 2A

Vezeték nélküli töltés

Igen

 USB csatlakozó

C típusú

 

 


 Csomag tartalma


 

1 x  Ulefone Armor 6E telefon

1 x Adatkábel (100cm)

1 x Type-C 3,5 mm-es jack átalakító

1 x Védő fóliák

1 x Trye Stick

1 x SIM tűvel

1 x OTG kábel

1 x töltő EU

Forrás: HOC.hu

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr1014990518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása