TicWatch C2 – ha igényes okosórát keresel, akkor megtaláltad!

Igényes, elegáns ráadásul roppant okos is, ebben az órában biztos nem fogsz csalódni.

ticwatch-c2-cover.jpg


 

Bevezető

Napjaink Androidos okosóráit két nagyobb csoportra tudjuk osztani. Ott vannak egyrészről az olcsó, 200 dollár alatti, de normál Androidot futtatók, amik többnyire batár nagy szerkezetek, amikbe sokszor egy komplett telefont gyömöszölnek bele, és ott vannak másrészről a drágább, márkás darabok, amik Android Wear-t, vagyis a Google hordható okoseszközökre kitalált rendszerét futtatják. Nem kell hozzá szakértőnek lenni, hogy biztosak legyünk benne, ez utóbbiak a használhatóbbak. Nem elég, hogy a Wear felülete az órás felhasználáshoz lett szabva, ráadásként jóval gyengébb hardveren is remek felhasználói élményt nyújt.

A két szekció között nagy üres pusztaság van, amibe csak néha, nagy ritkán érkezik értékelhető óra. A TicWatch C2 ezért is keltette fel a figyelmemet. Nem a legolcsóbb hardverrel szerelték, így a rendszer minden bizonnyal rendesen fog futni rajta, az ára pedig a megfizethető kategóriában van. Plusz, de nem lebecslendő tulajdonság, hogy szép. Végre egy klasszikus forma, ami nem akar sportosnak látszani, nem túl nagy, nem túl vastag és nem túl nehéz. Ezeknek a tulajdonságoknak még szerepük lesz később, de ezt hagyjuk az értékeléshez.

A lényeg, hogy első látásra szerelem volt, és most, két hónap használat után már ki merem jelenteni, jól választottam!


 

Csomagolás és külső

Az óra egy elegáns fehér kartondobozban érkezik. Bent a tartozékok száma minimális, mindössze a töltőt találjuk az óra mellett. Persze van egy részletes leírás és egy segédlet a beüzemeléshez, de ez elvárható. Szóval semmi különleges.

ticwatch c2 19

Ha már szóba került a töltő, akkor rögtön ki is osztom az első pirospontot. Sok okosórát használtam már, de a töltőktől nem voltam elájulva. Vagy egy lapos cucc volt, amibe be kellett pattintani az órát, vagy valami kis mágneses pilincka, amit az érintkezőkhöz kellett illeszteni. Előbbi megoldást azért nem szerettem, mert, még a Xiaomi óráinál is macerás volt a művelet, utóbbit azért, mert állandóan elkevertem a töltőkábelt.

ticwatch c2 14

A TicWatch C2 egy olyan bölcsőt kapott a töltéshez, ami mágneses. Nem kell belepattintani az órát, egyszerűen csak elengedem felette és a helyére húzza magát. Pofon egyszerű megoldás, lehet utánozni!

Az órára ránézve az első, ami eszembe jutott az volt, hogy kimondottan elegáns. Három színben lehet megvásárolni, feketében, aranyban és szürkében (Onyx, Rose Gold, Platinum). Én ez utóbbit választottam. A szürke ebben az esetben annyit tesz, hogy a rozsdamentes acél óratest nem kap semmilyen színezést, vagyis teljesen natúr, fém hatású a dolog.

ticwatch c2 2

A méreteket tekintve elég jól állunk, bár az óra így sem apró. Köszönhető ez a számlapnak, amit egy okosóránál nem célszerű túl kicsire venni, mert az már a használat rovására menne. Ezzel együtt sem tűnik ormótlannak, és a vastagságával, tömegével nincs hiba.

A használat közben a legtöbbször az érintő kijelzőt vesszük igénybe, de azért kapunk két hardveres gombot is. Ezek néha nagyon jól jönnek, de ennek okát is későbbre tartogatom.

ticwatch c2 15

Ahogy írtam, az óra testének felső része acélból készül, a számlap felett karcálló üveget találunk. Ez a képesség nálam mindig tesztelve van, de átment a próbán, két hónap alatt egy árva karcocska sem került rá. Az óra alja műanyag, ez a rész lesz a csuklónk felé, szóval egyáltalán nem töri meg az összhatást az eltérő anyag. Alul, kicsit kitüremkedve találjuk a pulzusmérő érzékelőjét, ami használat közben nem, hogy nem zavaró, nem is érezhető. Mellette még a töltéshez szükséges érintkezők vannak, más semmi.

ticwatch c2 18

Mivel ebbe az órába nem lehet SIM kártyát tenni, nem találunk se kipattintható, se lecsavarozható fedelet. Az szerkezet összeszerelése példás, nincsenek rések, nem nyekereg, szóval jár érte a pacsi. Az egyetlen, de nem jelentős negatívum a pánt, ami ugyan valódi bőrből van, de kicsit olcsónak hat. Nem vészes a dolog, ráadásul lehet hozzá venni más fajta szíjakat, szóval, ha nem tetszik lecserélheted.

A külsővel, pontosabban a házzal kapcsolatos adat az IP68-as por és víz elleni védelem. Az IP68 arra lesz elég, hogy ne ázzon be az óra az izzadságtól, kibírjon egy esőt, vagy azt, ha kézmosás közben ráfröccsen a víz. Elméletileg egy könnyű zuhanyt is ki kell bírnia, de engem nem vitt rá a lélek, hogy ezt leteszteljem.


 

Működés és hardver

Kezdjük előbb a hardverrel. Ahogy a bevezetőben írtam, egy Android Wear-t futtató órához nem kell brutális hardver. A TicWatch C2-ben például a négymagos processzort tartalmazó Qualcomm Snapdragon Wear dolgozik. A nevéből látszik, hogy ez a Snapdragon bizony hordható eszközökhöz készült, így sem az órajele, sem a teljesítménye nem éri utol a telefonokban található megoldásokat. A memória mennyiség szerénynek mondható, mindössze 512 MB, a háttértár pedig 4 GB kapacitású, és nem is bővíthető.

ticwatch c2 4

A C2 egy 400 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A TicWatch órákkal szemben az akkumulátoros üzemidőt szokták, mint legfőbb hátrányt felhozni, nem teljesen alaptalanul. A gyártó azt mondja, hogy egy töltéssel erős használat mellett egy napot bír az óra, kevesebb használattal pedig kettőt. Az adatok nagyjából stimmelnek. Ha bekapcsoljuk a GPST-t, a Bluetootht, ha sokat nyomkodjuk, mondjuk állandóan ezen olvassuk a beérkező üzeneteket, akkor valóban egy nap, amit bír. Mivel én legtöbbször óraként, a telefon kiegészítőjeként használtam nem volt ritka, hogy három napot is kibírt. Szóval ezzel kell kalkulálni. Megjegyzem, az egy napos üzemidőt sem tartom elviselhetetlennek, mert az órába nem építettek alvásmonitorozást, így éjszaka nyugodtan levehetjük és töltőre tehetjük. A teljes feltöltéshez amúgy nevetségesen kevés idő, alig egy óra kell.

ticwatch c2 1

Ami viszont abszolút dicséretet érdemel az a kijelző. Az AMOLED panel 360 x 360 pixeles felbontású, gyönyörű színekkel és olyan fényerővel, ami napos időben is használhatóvá teszi. Nekem sajnos olvasáshoz már szükségem van szemüvegre, de ezen a kijelzőn képes vagyok még az üzeneteket is kisilabizálni szemüveg nélkül. Csillagos ötöt érdemel a dolog! Hibátlan az érintésérzékenység is, az óra könnyen és pontosan vesz minden utasítást. Ami még nagyon lényeges, hogy az órában elérhető Always-on Screen funkció, vagyis az energiatakarékos állapot, amikor a számlap színek nélkül, a számok és egyebek csak kontúrjaikban jelennek meg, így csökkentve a fogyasztást, növelve az akkumulátoros üzemmódot.

ticwatch c2 3

Feljebb írtam a fizikai gombokról. Ezek közül a felső két funkciót kapott. Röviden megnyomva a menü érkezik, hosszabban nyomva pedig az Android Asszisztens köszön be, várva szóbeli utasításainkat. Ehhez persze kell egy mikrofon is, ennek nyílása a két gomb között félúton van. Mikrofon van, de hangszóró nincs, ami ismét egy olyan hiányosság, ami igazából nem is hiányosság. Aki próbált már okosórán zenét hallgatni, az tudja miről beszélek. Ráadásul telefonként sem használható a C2, így nincs szükség kihangosításra sem. Teljesen felesleges lett volna egy hangszóróval növelni a tömeget és a méretet.

A két fizikai gomb közül az alsó az érdekesebb, mert ez programozható. Alapértelmezetten a fitnesz adatok érkeznek, ha megnyomjuk, de én ezt átállítottam az időjárásjelentésre. Szóval itt bármi lehet, amit egy gombnyomással szeretnénk elérni.

ticwatch c2 17

Feljebb már említettem, hogy van az órában GPS. Ez nem ritka dolog, maximum abban az árkategóriában, amiben a C2 játszik. Normál használat közben sok hasznát nem vesszük a helymeghatározásnak, igazán hasznos szerepe a sportos tevékenységek, például kerékpározás vagy futás közben lesz, mert a megtett távolságot pontosan mérhetjük anélkül, hogy a telefont magunkkal kéne vinnünk.

Szenzorokból túl sok nincs, csak, ami feltétlenül kell. Gravitációs szenzort, gyorsulásmérőt és GPS-t (GPS + GLONASS + Beidou) kapunk, hogy a mozgás érzékelése minél pontosabb legyen, valamint a már említett pulzus szenzort találjuk az órában.

ticwatch c2 16

Egy okosórában alapvető a Bluetooth kapcsolat megléte, itt a 4.2-es verzió található, valamint van wifi csatoló is, ami n szabványig mindent támogat.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni, hogy az C2-ből nem maradt ki az NFC funkció sem, amivel például használhatjuk a Google Pay fizetési rendszerét is.


 

Szoftver

Ahogy azt már többször említettem, az órán az Android Wear fut. Ahhoz hogy minden lehetőséget ki tudjunk használni ennek ellendarabját mindenképpen fel kell a telefonunkra telepíteni, hiszen ezen keresztül jönnek az értesítések, állíthatunk be a gyorseléréshez különböző funkciókat, és persze ezen keresztül cserélhetjük le a számlapot. Ezekből tengernyi áll rendelkezésre a Google webáruházában, de húszon néhány darabot előtelepítve is kapunk.

ticwatch c2 9

A használat nagyon egyszerű. A számlapot lehúzva a gyorsbeállítások kerülnek elő, mint a repülőgép mód, a fényerő állítása és hasonlók. A számlapot felfelé húzva az értesítések találhatók. Itt elolvashatjuk a beérkező leveleket és egyéb üzeneteket. Balra húzva a beállított, számunkra fontos funkciók kerülnek elő, ide tehetünk a fitnesz mérésekkel kapcsolatos adatokat, vagy akár az időjárási adatokat is. Jobbra húzva jön a Google Asszisztens, és egyéb gyors elérésű dolgok, például ide érkeznek azok az üzenetek, amiben csomagkövetési adatok vannak, így egy érintéssel hozzáférhetünk ezekhez.

ticwatch c2 8

Már írtam a gombok beállításairól, ezt nem ismétlem el, de a lényeg, hogy a menü, ahol a programjaink vannak a felső gomb megnyomásával található meg.

Az órában megtalálhatók a fitnesz képességek is, ezekhez pedig használhatjuk a Google Fit (Fit, Fit Breathe, Fit Workout) alkalmazását, vagy a gyártó programjait (TicExercise, TicPulse, TicHealth)

ticwatch c2 7

A TicHealth alkalmazást elindítva egy háromgyűrűs felületet látunk, amin áttekinthetők az aktív órák, a lépések számát és az edzést, de he lentről felhúzzuk az ujjunkkal a képernyőt, akkor lehetőségünk van arra, hogy részletesebb betekintést nyerjünk az egyes napi tevékenységekbe, ideértve a rögzített pulzusinformációkat és az adott edzés teljes lefutását, beleértve a GPS-vel nyomon követett útvonal-információkat.

A TicExercise teljes mértékben támogatja a C2 hardverét a fitneszkövetés során, de a naplózható tevékenységek köre viszonylag korlátozott; a szabadtéri futás és a gyaloglás, a kerékpározás és a beltéri futás az egyetlen dedikált opció, míg a Szabad Stílus különálló tevékenységekként szolgál.

A TicPulse funkciója egyértelmű, itt a pulzusmérés zajlik, ami lehet azonnali, vagy bekapcsolhatjuk a 24 órás mérést, ha hosszabb időszakot szeretnénk később áttekinteni.

ticwatch c2 6

Ahogy olvashattátok rendelkezésre állnak a „gyári” programok mellett a Google alkalmazásai is, így, ha a Tic programokkal nem vagytok elégedettek, akkor választhatjátok azokat is.


 

Használat

Most jött el az idő, hogy visszakanyarodjunk a cikk elejéhez, ahol a méretekről volt szó. Sok okosórát használtam már, de az egy, Xiaomi Amazfit Pace kivételével soha nem voltam igazán kibékülve a mérettel. Ennek oka, hogy elég sokat járok motorral, és a vaskosabb okosórák esetén nem tudtam a bőrkabát ujján a cipzárt behúzni, egyszerűen nem fért el az óra. Ez persze nem csak motorozásnál jelenthet gondot, hanem minden esetben, ha kénytelenek vagyunk az időjárás miatt kabátot húzni.

ticwatch c2 11

A kiválasztásnál tehát számomra az egyik fő szempont az volt, hogy az új órám ne legyen túl vaskos, túl magas. A másik, amit fontosnak éreztem, hogy az órám végre nézzen ki úgy, mint egy normál óra. Nem érzem magam túl sportosnak, annyira semmiképp, hogy sport- vagy annak kinéző órát viseljek. Sokkal jobban szeretem az elegáns darabokat. A TicWatch C2 pedig elegáns. Elegáns és egyszerű a rozsdamentes acél házzal, tényleg mutatós darab, ami akár egy öltöny mellett is viselhető marad. Nem akar feltűnősködni, egyszerű és letisztult.

ticwatch c2 10

Magával a használattal kapcsolatban nem tudok negatívumot felhozni. Ahogy írtam, forszírozott használat mellett az üzemidő egy nap, de, mivel a töltés egyszerű és gyors ezt sem érzem problémának. Maximum akkor jelent gondot a dolog, ha elutazunk, mert ilyenkor ajánlatos a töltőt is becsomagolni. Nálam normál használat mellett 2-3 napot lazán kibírt, de volt rá példa nyáron, hogy nem volt egész nap a csuklómon, olyankor 5 nap után tettem csak töltőre.

ticwatch c2 12

Az Android Wear, az órán futó szoftver pedig tényleg teljesen más világ, mint a normál Androidot futtató órák. A Kospet Hope sem volt rossz, mert annak az Androidját egész jól hozzászabták a kerek számlaphoz, de azért az Android Wear egészen más szintű felhasználói élményt kínál. Itt biztos nem találkozunk a számlapról kilógó, megnyomhatatlan gombokkal, vagy olyan szövegekkel, aminek a fele nem olvasható. Az Android Wear használata egyszerű, és ugyan ilyen egyszerűen a telefonra telepítendő alkalmazás is. Egyszerűen csak tökéletes.

 


 

Verdikt, avagy kinek ajánlom az órát

A TicWatch C2 egy érdekes szerzet. Tudásban nem ér fel egy drágább, márkás órához, de az ára is töredéke azoknak. Van benne fitnesz funkció, de nem erre van kihegyezve, nem tudja azt, amit a csúcs sportórák tudnak. Mindenből annyit ad csak, hogy a hétköznapi használathoz megfelelő legyen. Elmehetünk benne kocogni, a GPS segít a pontos mérésben, de használhatjuk simán okosóraként is, vagyis arra, hogy mutassa az időt, elolvashassuk az értesítéseket és a leveleket.

ticwatch c2 13

Az órát olyanoknak ajánlom, amilyen magam is vagyok. Néha futok egy keveset, néha felülök a kerékpárra, és tekerek egyet, de nem a sport tölti ki az életemet. Viszont szeretem a szép órákat, és nagyon kedvelem az olyan okosóra funkciókat, mint az időjárás vagy az üzenetek olvasása, a bejövő hívások kijelzése, és hasonlók.

ticwatch c2 20

Összességében olyanok ajánlom, akik szeretik a prémium érzést, de nem akarnak, vagy tudnak sok százezer forintot kiadni egy Apple Watch-ra vagy Samsung Galaxy Watch-ra. Nekik a TicWatch C2 egy megfizethető, és prémium érzetet nyújtó óra lesz, amivel nem kell szégyenkezniük, ha kivillan a kabát vagy a zakó ujja alól.

A teszthez a forgalmazótól kértünk spéci kupont is, amivel blogunk olvasói olcsóbban vehetik meg a TicWatch C2 okosórát. A BGDCHU43  kuponkódot használva az óra árát 69 584 forintról 53 730 forintra tudjuk csökkenteni.

Ha megtetszett, akkor itt veheted meg, és használhatod fel a kupont:

TicWatch C2 okosóra Android Wear rendszerrel

Ne feledd, szállításra használd a vámmentes EU Priority Line módot!

További, az áruház születésnapja miatt esedékes akciókat itt találtok:

Webáruház születésnap

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr6515066516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.