Xiaomi Cottonsmith fűthető kabát teszt – Mi az a szibériai hideg?

A Xiaomi minden várakozásomat felülmúlta, ez a kabát a komoly hidegekre lett kitalálva.

xiaomi-cottonsmith-teszt-11.jpg


 

XIAOMI COTTONSMITH FŰTHETŐ KABÁT TESZT – BEVEZETŐ

 

Tavaly novemberben már írtam egy Xiaomi kabátról, ám azt több, mint egy éve rendeltem, és főképp autós kabátnak, amiben azért akkor sem fogok fázni, ha ki kell szállnom a fogvacogtató időben.

A mostani cikkben bemutatott ruhadarab teljesen más célra készült. A rövidebb szabású Xiaomi után már eldöntöttem, hogy kell egy olyan is, amit kimondottan szabadtéri időtöltésre veszek majd fel. Mivel van két hároméves fiam tudtam, hogy elkerülhetetlen lesz, hogy több időt töltsek kint, főleg, ha esik egy kis hó.

xiaomi-cottonsmith-teszt-1.jpg

Mivel ezen a területen nincs túl sok tapasztalatom, megkértem a Banggoodos kapcsolattartómat, ajánljon valamit, ami nem túl drága, de jók a tapasztalatok vele. Ő, a Cottonsmith kabátot javasolta így megvettem.

Lelövöm a poént, jól tettem, mert ez a kabát egészen zseniális.


 

KÜLSŐ

 

A szabás egészen más, mint a másik Xiaominál. Ez a kabát hosszabb, érzésre kicsit vastagabb is. Három színben lehet megvásárolni, feketében, kékben és pirosban. Én feketét vettem, a képek alapján a pirosat akár hölgyeknek is merem ajánlani, mert a szabás unisex.

xiaomi-cottonsmith-teszt-6.jpg

A háton az alja nekem leér egészen a combom és az ülepem talákozásáig, így nagyon jól véd a hidegtől. Az ujjakban a csuklórésznél van egy elasztikus belső, ami ezen a ponton sem engedi be a hideget.

Ha ez sem lenne elég, akkor a csuklórésznél, kívül egy tépőzáras pántot is találunk, amivel összehúzhatjuk a kabát ujját.

xiaomi-cottonsmith-teszt-17.jpg

A nyaknál összepatentolható, így, ha a kapucnit nem vesszük fel, akkor is védi a nyakat a zimankótól. A kapucni elég nagy, nem az a fejre feszülős fajta, nagyon kényelmes. Persze a méret miatt a látómező eléggé beszűkül, ha a fejünkre tesszük, de valamit valamiért.

xiaomi-cottonsmith-teszt-7.jpg

Kapunk jó nagy zsebeket is. Elől, az alsó részen két dupla zseb van. Ezeknek az egyik fele felülről „megközelíthető”, és patenttal záródik, míg a másikba oldalról tudjuk bedugni a kezünket. Ezek elég nagyok ahhoz, hogy akár vastagabb kesztyűt használva is beférjen a kezünk.

Szemből nézve, a baloldali oldalsó zseb még két részre van osztva, ugyanis ennek a belső felébe tudjuk majd betenni a fűtést energiával ellátó külső akkumulátort.

A külső zsebeken kívül találunk egy belsőt is, ez egy klasszikus irattartó zseb. Mély is, cipzáras is, a víztől is védve van, szóval pont jó az iratoknak, pénznek, hasonlóknak.

xiaomi-cottonsmith-teszt-9.jpg

A külsőhöz tartozik, hogy a kabát természetesen szél és vízálló, de azt gondolom, hogy ez a minimum egy téli, havazós kabát esetén.

A külsőt illetően még egy érdekességet érdemes megemlíteni, ami nem más, mint a baloldali karon lévő, tépőzárral rögzített Cottonsmith logó. Ennek érdekessége, hogy a közepében egy hőmérőt is találunk. A kemény magyar télben ennek sok hasznát nem vettem, de érdekesnek akkor is érdekes.

xiaomi-cottonsmith-teszt-5.jpg


 

A TUDÁS

 

Ahogy az feljebb írtam, a kabát fűthető. Ez még annyira nem lenne érdekes, az sokkal inkább, hogy miképp fűt, mert ennek a használatra is van hatása, nem is kevés.

A lényeg, hogy a hát alsó részén egy grafén szén nanocsöves fűtőfólia található. Vagyis ez nem a régi, hagyományos, fűtőszálas megoldás, ami, ha bezárlatosodik kigyullad rajtunk a kabát. Ennek a fűtésnek az érdekessége, hogy infrafűtés, vagyis ténylegesen a hátunkat melegíti.

xiaomi-cottonsmith-teszt-16.jpg

Az infrafűtés másik nagyon nagy előnye, hogy lényegében azonnal fűteni kezd, ha bekapcsoljuk. A felmelegedési idő lényegében másodpercekben mérhető.

A gyári leírás szerint, ez a fűtési mód azért is nagyon jó, mert bírja a kézi és a gépi mosást is. Szóval, ha vége a télnek nyugodtan bedobhatjuk a mosógépbe, az elektromos részek egyike sem fog károsodni.

xiaomi-cottonsmith-teszt-18.jpg

A másik Xiaomi kabátomban két választható hőfok van, ebben a kabátban azonban négy. Ezek természetesen automatikus hőfokszabályzással bírnak, szóval, a választott hőmérsékletet tartani fogják.

Xiaomi Cottonsmith fűthető kabát teszt – Mi az a szibériai hideg? 9

A négy hőfok ebben az esetben az 53- a 48- a 43 és a 38 Celsius fok. A bekapcsoló gomb körüli világító gyűrűn minden hőfokhoz más szín jár, így sorrendben piros, lila, zöld és fehér színeket fogunk látni, illetve, kikapcsolt állapotban természetesen semmilyet.

Fontos még, hogy az elektronikában van egy biztonsági funkció is, ami 3 óránként automatikusan kikapcsolja a fűtést. Ez akkor jön jól, ha levesszük a kabátot és elfeledkezünk a kikapcsolásról.

xiaomi-cottonsmith-teszt-15.jpg

A tudáshoz tartozik még, hogy szemben a másik Xiaomi kabáttal, ebben a töltet nem libatoll, hanem teljesen szintetikus.


 

HASZNÁLAT, TAPASZTALATOK

 

Gyorsan végig rágtuk magunkat a száraz papírformán, jöhetnek a tapasztalatok!

Kezdjük ott, hogy ez a kabát baromi meleg még fűtés nélkül is. Annyira az, hogy ilyen épületből ki-be futkosós kabátnak nem is merem ajánlani, mert konkrétan rád rohad, ha bemész egy fűtött helyiségbe. És nem azért, mert túlzottan aláöltöztél.

xiaomi-cottonsmith-teszt-2.jpg

Az a helyzet, hogy az infrafűtésnek rengeteg előnye van, de akad hátránya is. A hátrány az, hogy a fűtőbetét minél távolabb van a fűtendő bőrfelülettől, annál kevésbé hatékony. Vagyis az a fura helyzet áll elő, hogy minél inkább alá öltözöl a kabátnak, annál kevésbé fogod érezni, hogy fűt.

Emiatt aztán, bár furán hangzik, de az esetek többségében csak egy pólót vagy egy vékony melegítőfelsőt vettem alá. Értsétek ezt úgy, hogy akkor is, amikor este kimentem a nagyobb mínuszokba, akkor is.

xiaomi-cottonsmith-teszt-4.jpg

Visszatérve arra, hogy mennyire meleg a kabát, nos, egy szál pólóban, nagyjából 5-6 fokos hőmérséklet mellett, a fűtést kikapcsolva vidáman elvagyok benne. Ha ilyenkor bemegyek a vásárolni mondjuk a helyi tecsóba, akkor már bizony le kell húzni a cipzárat, hogy ne izzadjak bele. Még egyszer mondom, egy szál vékony póló van a kabát alatt.

A fura az, hogy ha mozogsz, akkor a mínuszokban is elég alá egy póló, én legalábbis azt tapasztaltam, hogy a kölkeimet húzva a szánkón a melegítőfelső már kicsit sok volt alatta, egy picit beleízzadtam. A neten olvasható vélemények szerint nem csak én jártam így, más is írta/mondta, hogy a legnagyobb szakadó hóesésben egy póló+kabát kombó pont elegendő volt.

Súlyos mínuszokban persze nem tudtam kipróbálni, mert olyanok felénk nincsenek

xiaomi-cottonsmith-teszt-14.jpg

A fűtéssel kapcsolatban egy negatívumot tudok említeni, még pedig azt, hogy ha bekapcsolt fűtőbetéttel, a kabát alatt csak egy pólót viselve beülünk például az autóba, akkor deréktájon hirtelen meglepő melegséget tapasztalunk. Nem éget meg, nem tűzforró, csak arról van szó, hogy ha hátra dőlünk az ülésben, akkor a fűtőszál hirtelen közel kerül a fűtendő területhez, és ettől megváltozik a hőérzet is.

xiaomi-cottonsmith-teszt-13.jpg

Fura lenne negatívumként említeni egy télikabát tesztjénél, hogy túl meleg, így ezt nem is teszem, de szeretném, ha éreznétek, hogy itt tényleg egy TÉLIKABÁTRÓL van szó.

A másik Xiaomi kabátnál negatívumként említettem, hogy egy nagyobb, 20 000 mAh kapacitású külső akkumulátor már nem fért el az erre a célra kialakított zsebben. Nos, a Cottonsmith esetén erről szó sincs, a húszezres powerbankot lazán elnyeli, beférne még nagyobb is. Ez megint nagy pirospontot érdemel.

Amit nagyon szeretek még benne, hogy puha. De úgy tényleg, kívül is, belül is. Nem merev az anyag, borzasztó kényelmes a viselése. Ezzel együtt persze könnyű is.


 

ÖSSZEGZÉS

 

Kezdjük ott, hogy kinek merem ajánlani a Xiaomi Cottonsmith fűthető kabátot. Leginkább azoknak, akik szeretnek télen is kültéri tevékenységeket végezni. Kirándulni, szánkózni, vagy egyéb téli sportot űzni.

xiaomi-cottonsmith-teszt-12.jpg

Nagyon jó, hogy nem kell őrült módon aláöltözni, így kényelmes viselet sport közben is. Nem érzi magát a viselője egy ormótlan Michelin babának. Jópofa dolog, hogy a sok öltözködés helyett, ha nem sok órára megyünk ki a mínusz tíz fokba, akkor csak felkapom a pólóra, aztán mehetek is.

Ahogy írtam, a szabása és a több elérhető szín miatt hölgyeknek és uraknak is merem ajánlani. A vásárláshoz az oldalon találunk rendes mérettáblázatot, ami alapján el tudjuk dönteni, hogy melyik méret lesz jó számunkra.

xiaomi-cottonsmith-teszt-8.jpg

Én 184 centi magas vagyok hosszú karokkal, és emellé 95 kiló. A 2XL méretet választottam, ami tökéletes. A hossz és a bőség engedne többet magasságban és súlyban is, szerintem ez a méret nagyjából 190 centis magasságig tökéletes lehet, és a bővebb szabás miatt egy kicsit nagyobb pocak is bőven belefér.

xiaomi-cottonsmith-teszt-10.jpg

Szóval a lényeg!

Ha télikabátot keresel, de olyan igazi, minden hideget kibírót, akkor vedd meg! Ha télen is sportolsz, és fontos, hogy lazán tudj öltözni a kabát alatt, akkor vedd meg! Ha a gyerekeket kell órákon keresztül a szánkón húzni, akkor vedd meg! Ha ki-be rohangálós, meleg, autós kabátot keresel, akkor semmiképp ne vedd meg!

Utóbbi esetben figyelmedbe ajánlom a másik Xiaomi kabátomról írt cikkemet itt: Kipróbáltuk – Xiaomi 90Fun fűthető kabát a hideg napokra

A cikkben szereplő Cottonsmith kabáthoz természetesen, ahogy szoktam, kértem nektek egy kupont, amivel olcsóbban szerezhetitek be. A BGHU0273 kuponkóddal ez az ár most 25 100 forint, ehhez az EU Priority Line szállítás, ahol az eladó fizeti a vámot 1300 forint plusz költséget jelent.

A kabátot itt tudjátok megvásárolni:

XIAOMI COTTONSMITH FŰTHETŐ TÉLIKABÁT

 

 

a cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr2016388396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása