Xiaomi LIVEN fritőz – sütés olajszag nélkül

Olcsó sütő jó képességekkel egy neves gyártótól.

xiaomi-liven-teszt-12.jpg


 

Bevezető

 

Tavaly úgy alakult, hogy le tudtam tesztelni a BlitzWolf (BlitzHome) két olajmentes fritőzét, és az egyik azóta is nálunk lakik, sőt, hetente több alkalommal is előkerül a szekrényből. Magyarul bevált, és nem is kicsit.

xiaomi-liven-teszt-17.jpg

Azóta is nézegetem a piacon elérhető sütőket, nem titok, szeretnék még hasonló teszteket készíteni. Szeretek sütni, főzni, szeretem a finom ízeket, és nagyon nem áll távol tőlem, hogy én készítsem el ezeket.

A Liven, mint a Xiaomival ki tudja milyen kapcsolatban álló cég sütői már felkeltették a figyelmemet, de drágának találtam őket. Most azonban érkezett néhány darab a nagyobb frituból a lengyel raktárba, ráadásul nagyon jó árat adtak neki. Le is csaptam egyre.

xiaomi-liven-teszt-2.jpg

Ebben a cikkben erről a sütőről fogok mesélni, és persze itt-ott össze fogom vetni a BlitzWolf termékeivel is. Csapjunk bele!

 


 

Külső és tartozékok

 

A LIVEN KZ-D5500 nevű szerkezet a képeken nagyon jól néz ki. Formára a BlitzHome BH-AF2-re hasonlít, de míg utóbbinak a gombjai a tetején vannak, ennek az előlap felső részén. Alatta rácsos minta a műanyagban, gép többi részén fényes fekete a burkolat. Természetesen mindenhol hőre keményedő műanyagot találunk, de ez evidens egy sütő esetén.

xiaomi-liven-teszt-18.jpg

A szerkezet négy lábon áll, hátul csupán egy kilépő nyílást találunk a forrólevegő részére. Ami talán még érdekes, az a tetőn és a kosár fülén lévő mattosított fém borítás, ami jól mutat, ám már az érintésünktől is foltos lesz. Szerencsére könnyen takarítható, csak súrolni ne akarjuk, szerintem nem tenne jót a felületnek.

A kosár a megszokott helyen található. Kicsit nehezen akar elsőre kiugrani a helyéről, de hamar bejáratódik.

xiaomi-liven-teszt-20.jpg

A kosár itt is két részből áll, van egy belső lyukacsos darab és egy külső zárt. Ennek azért van jelentősége, mert:

  1. A zsíradék nem áll meg a hús alatt
  2. A sütendő kaját jobban körül tudja járni a meleg levegő

A két rész természetesen szétszedhető, be lehet tenni őket mosogatógépbe (én legalábbis beszoktam tenni), de ha úgy gondolod, hogy simán csak elmosnád az is működik. Könnyen takarítható a szerkezet.

xiaomi-liven-teszt-22.jpg

Ennyi a külső. Bár a fejezet címébe beleírtam, hogy tartozékok, ilyenek igazából nincsenek. Egy apróságot találunk a dobozban, egy átalakítót a kínai dugóhoz, hogy EU konnektorba is be tudjuk dugni.

Lényeges, hogy a sütőhöz mellékelt konnektor átalakító használhatatlan, így érdemes az áruházban nézni egy olcsót vagy itthon keresni egyet. Ezeket Travel Adapternek szokták hívni.

Jöhet a papírforma, vagyis mit tud a sütő a leírás szerint.

 


 

Specifikáció

 

Nos, a gép papíron jobb mint a BlitzHome, hiszen 1500- helyett 1700 wattos, a kosár űrtartalma pedig 5- helyett 5,5 liter. Ezek nagyon jó értékek, a hazai üzletekben hasonló áron kapható szerkezetek általában 2-3 literesek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kicsik maximum 1-2 fő étkeztetésére lesznek jó, míg a nagyobbak 3-4 főre, vagy a kaja fajtájától függően, akár 5 főre is.

Természetesen ez a sütő is olajmentes sütést tesz lehetővé, a meleg levegőt keringeti a belsejében. Ez a meleg 60 foktól 200 fokig választható. Ugyanígy állítható a sütés ideje is, ezekhez az előlapon látható panel lesz használható.

xiaomi-liven-teszt-23.jpg

A panelen érintésérzékeny gombok vannak, ez is jó, ha másért nem, a takarítás szempontjából. Ezen a panelen tehát tudjuk állítani a sütés idejét és hőfokát, de választhatunk a hét előre beállított profilból is.

Lényeges hogy ez a sütő nem okos. Nincs benne se wifi se Bluetooth, így okosotthonba nem illeszthető. Hozzá teszem, számomra ez nem hátrány, a BlitzHome sütői hiába okosak, amióta a tesztet elkészítettem nem vezéreltem őket telefonról. Fölösleges az egész, legalábbis nekem.

xiaomi-liven-teszt-19.jpg

Ezen a fejezeten is túljutottunk, következzen a legfontosabb, a használat!

 


 

Használat, tapasztalatok

 

Az első, amit említenem kell, hogy a műanyagok minősége, a sütő összeszerelése jó, mondjuk hibátlan, de azért még sem egy Xiaomi. Egy Xiaomitól kicsit többet várnék. Hiába járatódott be gyorsan a kosár, nem tetszett, hogy az első néhány alkalommal cibálnom kellett. Elég fura megoldás a nyél tetején lévő átlátszó csúszka is, ami attól véd, nehogy véletlenül kiemeljük a belső kosarat a külsőből.

xiaomi-liven-teszt-4.jpg

Szóval a külső és az anyaghasználat nagyjából olyan, mint a BlitzHome esetén, ami nem rossz (egyáltalán nem az), de még sem egy Xiaomi. Mondjuk az ára sem az de ezt majd a cikk végén.

A gép használata egyszerű, a piktogramok könnyen érthetők, szóval ezzel nincs gond, sőt. A hőfok és az idő beállítása is egyszerű, az elindítás és a leállítás is az, ezek jó dolgok. A sütés természetesen leáll, ha a kosarat kivesszük például a húst megforgatni.

xiaomi-liven-teszt-8.jpg

Na, de egy sütő esetén mégiscsak az a legfontosabb, hogy süt. Ilyen szempontból nem mernék győztest hirdeti egy BlitzHome kontra Xiaomi Liven csatában, még, ha akad is némi különbség.

Kezdjük ott, hogy véleményem szerint az 1700- vs. 1500 watt csata teljesen értelmetlen, hiszen a hőfok szabályozott (maximum 200 fok), így a különbség csak abból adódhat, hogy mennyire gyorsan melegíti fel a kosarat, pontosabban a levegőt a két sütő, illetve mennyire tudjuk megfelelő hőfokon tartani őket.

xiaomi-liven-teszt-6.jpg

Ha mínusz húsz fok lenne a sütőn kívül, akkor érezhetnék a plusz 200 watt jótékony hatását, de szobahőmérsékleten nem. Ráadásul a BlitzHome kosara fél literrel kisebb.

Ha már kosárméret. Ez a fél liter olyan, mintha nem is lenne. Ha valami eldönti, hogy a BlitzHome vagy a Liven jobb, az a kosár alakja, és ebben határozottan a Liven győz. Kevésbé magas, ám alapterületre nagyobb. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ömlesztett dolgoknál (pl. hasábburgonya) teljesen mindegy a forma, addig például a rántotthúsnál, pogácsáknál jobb a nagyobb terület, több darabot tudunk átfedés nélkül betenni.

xiaomi-liven-teszt-9.jpg

A sütés minőségében vagy inkább gyorsaságában viszont a Liven egy picit rosszabb. Talán a kosár kialakítása miatt nem jár annyira a levegő, de ezt nem merném határozottan állítani, csak egy sejtés. Az azonban biztos, hogy a Liven esetén jobban oda kell figyelni, hogy a rántotthúsokat legalább egyszer, de inkább kétszer megforgassuk sütés közben, különben az alja nem lesz olyan roppanós, mint a teteje. Hasábkrumplinál nincs különbség.

Ebben a tesztben hekk törzset, csónakburgonyát, rántottsajtot és rántott csirkeszeleteket sütöttem meg. Gyakorlatilag két ebéd készült el részben a sütőben.

xiaomi-liven-teszt-13.jpg

Jó lett minden. A krumpli esetén az előre beállított profil megfelelő volt. A hekk törzsnél az egyik hal nem sült át a halsütés profilt használva, mondjuk ez elég vastag volt. A lényeg hogy erre figyelni kell, nem bízhatjuk magunkat a beállított sütési módra.

A rántottsajtnak nincs profil, ide a húst választottam, ami persze kicsit sok lett, ki is folyt az olvadék a bundából. Legalábbis az első adagnál, a másodiknál már résen voltam, az hibátlanul sikerült. A rántott csirkeszeletek jók lettek a hús profilt választva, félidőben egyszer megfordítottam a szeleteket.

xiaomi-liven-teszt-15.jpg

Lényeges, hogy ez a sütő sem boldogul, ha egy nagyon pici olajat nem használunk. A mélyhűtött bundázott termékek bundájában van egy pici olaj, ehhez nem kell tennünk. Nem kell a mélyhűtött burgonyához meg a fagyasztott pogácsához sem. Viszont, ha mi bundázzuk a húst, akkor egy étel ecsettel nagyon vékonyan végig kell kenni a sülés megkezdése után a bundát. Ha így teszünk tökéletes lesz.

xiaomi-liven-teszt-16.jpg

Ez az olajzás jót tett a sülthalnak is. Egyszer átkenve finom roppanós bőrt kaptam, olaj nélkül viszont kiszáradt a hús külső rétege.

Szerencsére az ilyen csekély mértékű olajozással nem jár olajszag, vagy csak egészen minimális, ami nem mérhető az olajban történő sütéshez.

xiaomi-liven-teszt-14.jpg


 

Összegzés

A LIVEN KZ-D5500 jó sütő, de nem annyira jó, mint amit a Xiaomi név miatt várnánk. Mondjuk ki, pont olyan, mint a BlitzHome. Nem csak minőségben, árban is egyforma ez a két szerkezet, legalábbis jelenleg, mert a friss információim szerint, ha kifogy a jelenlegi lengyel raktáras készlet, akkor magasabb áron kapjuk az újabb készletet majd.

xiaomi-liven-teszt-11.jpg

A gép anyagaiban, összeszerelésében nincs hiba, a sütés minősége is jó. A kosár mérete és alakja a Liven felé billenti a mérleg nyelvét, ugyanakkor az a tény, hogy nincs hozzá EU dugó a BlitzHome-nak kedvez. Igaz, ez orvosolható probléma, nem nagy kaland a kábelt lecserélni, de egy rosszabb minőségű átalakítónál még akkor is jobban járunk, ha csak a dugót vágjuk le és cseréljük EU konformra.

Megjegyzem nem véletlenül használunk öntött dugós kábeleket, szóval, ha valaki lecseréli a dugót csak saját felelősségre tegye, én ilyet nem javaslok, nem is javasolhatok.

 

xiaomi-liven-teszt-5.jpg

A lényeg tehát, ha valaki nevesebb gépet szeretne, az csapjon le gyorsan a Livenre, nem fogja megbánni. Ha viszont a Liven kifogyott, esetleg csak szeretnél néhány ezer forintot megtakarítani, akkor nyugodtan maradj a BlitzHome BH-AF2-nél, ami pont olyan jó, mint a Xiaomi Liven, ráadásul még okos is.

Erről itt olvashatod cikkemet (videó is van hozzá): Sütés olajszag nélkül – Blitzwolf forrólevegős sütők tesztje

.

Ha maradsz a Livennél és a nagyon akciós árnál, akkor a vásárláshoz használd a BGHU1623 kuponkódot itt:

Xiaomi LIVEN KZ-D5500 olaj nélküli sütő - 29 025 Ft

.

Ha a BlitzHome nyerte el a tetszésedet, akkor használd a BGjoaoAF2 vagy a BG1111AF2 kuponkódot itt:

BlitzHome BH-AF2 olaj nélküli sütő - 28 703 Ft

.

.

.

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr1716824898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása