NO.1 DT96 okosóra – Semmi extra, de 11 000 forintért főnyeremény!

Nehéz különleges órát alkotni, a DT96 sem az, mégis érdemes ránézni!

no-1-dt96-teszt-13.jpg

 


 

.

BEVEZETŐ

 

Naponta kapok felkérést különböző áruházaktól, hogy dolgozzak velük. Ezek túlnyomó részt valamilyen kínai kötődéssel rendelkező boltok. A legtöbb ilyen felkérést elutasítom ilyen-olyan okok miatt. Nagyon ritka, hogy valakinek igent mondjak, de azét akad ilyen, most például a Hekka nevű áruház.

no-1-dt96-teszt-3.jpg

A Hekka nem egy régi áruház, 2021 őszén indultak. A szingapúri kötődésű anyacég láthatóan rengeteg energiát tesz az ismertség növelésébe, hogy mást ne mondjak, konkurens áruházakból igazolnak gyakorlott kollégákat.

Jelenleg leginkább harmadik országbéli raktárakkal rendelkeznek, de azért akad már EU raktáras portéka is, és ígéretük szerint ezek száma a jövőben emelkedni fog. Árak néhol nagyon jók, néhol átlagosak, ezt meglátjuk hogy változik a jövőben, hogy alakulnak. Ennek a cikknek az alanya pl. ~11 000 forintba kerül náluk, itthon a legjobb ár pedig nagyjából 25 000 forint. Szóval érdemes körülnézni.

no-1-dt96-teszt-1.jpg

Van kártyás és PayPal fizetésre is lehetőség, szóval a máshol megszokott vevői védelem itt is rendelkezésre áll. Panaszt egyelőre nem hallottam róluk. Egy terméket ők küldtek tesztre, ezt az órát magam rendeltem meg, hogy lássam miként működik a szállítás. Nem volt gond, futár hozta, nem kellett vámolni sem a kínai raktár ellenére.

Persze nem tudom, hogy ez egyedi eset volt-e, egyelőre számoljon inkább mindenki azzal, hogy a kínai raktár esetén a szokásos 399 forintot (online ügyintézés esetén) ki kell a vámolásért fizetni, de lévén az itthoni ár ~ 25 000 forint, a kinti pedig ~11 000 forint, ez a 400 forintos vámolási költség nem oszt, nem szoroz.

no-1-dt96-teszt-2.jpg

Szóval, egyelőre azt gondolom, hogy érdemes a Hekkának adni egy esélyt, a visszajelzéseket várom tőletek is az áruházzal kapcsolatban, ha bármi változást tapasztalok, akkor a Facebookos felületeinken úgyis jelezni fogom.

Hekka

Addig pedig Hekka-ra fel!


 ..

NO.1 DT96 – CSOMAGOLÁS, TARTOZÉKOK

 

Abszolút megszokott, egyszerű, de minőségi doboz, normális karton, belül az óra megfelelően védve a szállítás viszontagságaitól. Szóval ez rendben van. Az egy kicsit fura, hogy a doboztetőn az óra képe, de ezen kívül sehol semmilyen információ nincs arról, hogy mi van a kartonban. Se a név, se egy rövid specifikáció, semmi. Na, de ez legyen a legnagyobb hiba.

no-1-dt96-teszt-4.jpg

A dobozban az alsó polcon találjuk a tartozékokat. Örült mennyiséget nem kapunk. Van egy használati utasítás rengeteg nyelven (magyar nincs), és olyan apró betűkkel, hogy nekem nagyító kellett hozzá. Mondjuk nem túl jó a szemem, szóval lehet neked nem kell majd.

no-1-dt96-teszt-5.jpg

Van még egy mágneses töltő, természetesen USB csatival, és van két szíj is. Ez utóbbi kellemes meglepetés volt, ebben az árkategóriában nem túl gyakori, hogy a megszokott szilikon szíj mellé még egy abszolút vállalható fém szíjat is kapjunk. Újabb jópont, hogy a szilikon szíj sem az a keménység, ami már karcolja a csuklónkat, igaz nem is a legpuhább, amit eddig láttam, de bőven a jobbak közül való.


 ...

NO.1 DT96 – KÜLSŐ ÉS PAPÍRFORMA

 

A NO.1 DT96 egy teljesen átlagos, kerek házzal szerelt óra. Én ebből a szempontból elég maradi vagyok, nekem a karóra az kerek, de tudom ezzel nincs mindenki így, szóval azt mindenki döntse el maga, hogy szereti-e ezt a formát vagy sem.

Az azonban talán vitán felül áll, hogy az okosórák között nem mondható nagynak, így unisex viselet. A keret alumínium, az alsó borítás műanyag. Ez utóbbi annyira nem rossz mert legalább a fémallergia miatt nem kell senkinek aggódni.

no-1-dt96-teszt-7.jpg

Az DT96 amúgy egy 1,3 colos kijelzőt kapott, aminek felbontása 360 x 360 pixel. Erre a pixelsűrűségre az Apple már azt mondja, hogy Retina display, de azért maradjunk a realitások talaján, a DT96-ban egy egyszerű, ám elegendő fényerővel rendelkező IPS panel került.

Szenzorokból két darab van, egy pulzusmérő és egy gravitációs szenzor. Az akkumulátor 180 mAh kapacitású, ami nem túl acélos, de ezt a hardvert azért képes normál használat mellett 7-9 napig működtetni, legalábbis a gyári adatok szerint.

no-1-dt96-teszt-8.jpg

Ha nem haragszotok, az olyan alapvető dolgokkal, mint hogy cserélhető a számlap nem térek ki, a képességeket is egy táblázatba foglalom inkább az egyszerűség kedvéért.

Két dolgot emelnék ki, az egyik, hogy van tíz sportmódunk, a másik, hogy bár az óra kapott némi vízállóságot, az úszás nincs a sportok között. Ennek oka, hogy a víz és porállóság nem IP69, hanem IP67, ami nagyjából azt jelenti, hogy egy kézmosásnak még illik beleférnie, esetleg egy gyors zuhanynak is, de medencébe nem merülnék vele.

Íme az egyéb tulajdonságok:

  •  24 órás pulzusmérő
  • Vérnyomásmérő
  • Véroxigén monitor
  • Lépésszámláló
  • Alkalmazás értesítés
  • Rezgő figyelmeztetés
  • Hívásazonosító kijelző
  • Cserélhető számlapok
  •  Kamera távirányító
  • Zenevezérlés
  • Időjárás előrejelzés
  • FitCloudPro app

 

no-1-dt96-teszt-10.jpg

 


 ....

NO.1 DT96 – HASZNÁLAT

 

Őszintén megmondom, ennek az órának a tesztelésére kevesebb időm jutott, mint szokott. Ez mondjuk olyan szempontból nem volt gond, hogy a NO.1 DT96 pont olyan, pont azt tudja, mint az összes többi hasonló óra.

Kimondottan jól néz ki, az összeszerelés is hibátlan. Az IPS kijelző miatt nem sírok, szerintem az is nagy öröm, hogy ennyi pénzért már IPS az alap, nem pedig LCD. A felbontása megfelelő, a fényerő pedig a megszokott. Egy kis árnyékban, épületen belül szuperül használható, de napfényben nem sokat látunk belőle. Mondjuk ehhez sok esetben az olcsó AMOLED sem elég, szóval azt hiszem ez nem meglepő.

no-1-dt96-teszt-11.jpg

A gyártó által leírt 7-9 napos üzemidővel vitatkoznék, bár tény, hogy talán többet nyomkodtam az órát a teszt alatt, mint amit átlagosnak mondhatnánk. Gondolom lesz olyan is, aki átlag alatti alkalommal nyúl hozzá, de tény, hogy nálam ez az üzemidő inkább 5 nap volt mint 7, pláne közelében sem lettem volna a 9 napnak.

Két féle menüt kapunk, a szokásos görgetőset meg a Cellular Menünek nevezett borzalmat, amit ki nem állhatok. Persze ez is ízlések és pofonok kategória, senkire nem fogom rákényszeríteni a le-fel görgetős menüt, ha a másikat szereti.

no-1-dt96-teszt-12.jpg

Kérdés szokott lenni a szenzorok pontossága. Nos, a gyártó szerencsére nem akart elkápráztatni minket pl. vérnyomásméréssel, így ebben a tekintetben nincs rossz tapasztalatom. A pulzusmérés elég régi, kiforrott technológia, szóval hozza azt a pontosságot, ami elvárható egy ilyen órától.

A véroxigén szint egy másik történet. A legtöbb tesztben leírják, hogy jól működik, mert 96 százalék feletti értéket mér, ami azt mutatja, hogy egészségesek vagyunk, legalábbis ebből a szempontból. Ugyanakkor 96 százalék alatt meg már nem normális a véroxigén szinte, 90 alatt meg már nagyon nem az.

 

no-1-dt96-teszt-18.jpg no-1-dt96-teszt-14.jpg

 

Vélhetően a teszterek nincsenek éppen halálukon, így teljesen természetes, hogy 96 százalék feletti értéket látunk, de pont emiatt valószínűleg sosem derül ki egy ilyen tesztből, hogy a szenzor jól mért vagy sem.

Szóval, ha valakinek volt már hasonló órával 96 alatt és nem is volt jól, akkor jelezze, mert ez azt bizonyítaná, hogy a szenzorok valóban képesek mérni.

no-1-dt96-teszt-15.jpg no-1-dt96-teszt-17.jpg

 

Nagyjából ennyi. Az óralapok szépek, van digitális is, mutatós is. A menü megszokott, az óra mellé adott applikáció sem ismeretlen számomra, több típushoz is ezt kell letöltenünk. Ez is átlagos vagy talán egy kicsit jobb, mit az átlag. Magyarul nem tud, de áttekinthető és letisztult.


 .....

NO.1 DT96 – ÖSSZEGZÉS

 

no-1-dt96-teszt-6.jpg

Tudom, nem lett valami hosszú ez a cikk, de őszintén szólva nem is volt túl sok dolog, amiről írni lehetett volna. Teljesen átlagos, ám jól összerakott, és a mai elvárásoknak lényegében minden tekintetben megfelelő óra a DT96. Természetesen abban az árkategóriában, amiben versenyzik.

Ha szereted a kerek számlapos órákat, szeretnél egy okosórát, amit kényelmes hordani és nem kerül csilliárdokba, akkor nyugodtan megveheted, megfelelő értéket kapsz a pénzedért.

no-1-dt96-teszt-9.jpg

Ha megtetszett, akkor az alábbi hivatkozáson megtalálod.

A vásárláshoz használd a Hoc10 kuponkódot, ezzel nem csak az óra esetén, hanem az áruház minden 29 dollár feletti termékből kapsz 10 dollár kedvezményt.

Ez egy Így indul egy tökéletes barátság akció a HOC.hu oldal olvasói részére. Az ár az áfát természetesen tartalmazza!

Szóval, vásárlás itt:

NO.1 DT96 OKOSÓRA ~ 11 000 FORINT

.

.

.

.

.

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalma

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr8117825255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása