Teclast T30 – Hatalmas tablet brutális üzemidővel

Tizenegy óra folyamatos filmnézés meg sem kottyan neki! Ezt látnod kell!

teclast-t30-cover.jpg


 

Bevezető

A Teclast, mint a kínai piac egyik vezető tablet gyártója nem vetette meg még a lábát Európában, és ennek gondolom a konkurensek nagyon örülnek. Ha úgy döntenének, hogy a hatalmas kínai piachoz képest, a kicsi európait is be akarnák kebelezni, akkor lenne itt erős háborúskodás, mert a Teclast nem csak jó gépeket gyárt, de ráadásul olcsón teszi ezt.

A T30 a jelenlegi kínálat egyik legerősebb tagja, és mint ilyen, legalábbis kínai mércével mérve nem is olcsó. Persze ennek oka van, a beépített hardver sem piskóta. A gépet gyártója leginkább multimédiás, videós, zenés tartalmak fogyasztására készítette fel, illetve, a képességeinek hála remek videótelefon is válhat belőle.


 

Csomagolás

Teclast T30 11

A Teclast a drágább gépeihez egy meglehetősen exkluzív dobozt tartogat, hogy már a csomagolás láttán is érezzük, ez nem kispálya. Kemény kartonból, felhajtható tetővel készül. belül a felső polcon a már ránézésre is termetes masina, mellett egy fekete dobozban a töltőfej és a Type-C kábel, alatta egy újabb dobozban a leírás is a SIM-tálca tűje.

Teclast T30 10


 

Külső

Teclast T30 12

A Teclast T30 egy teljesen szokványos táblagép. Szoványos méretű keret, szokványos dizájn. A vastagsága és a tömege egy picit talán átlag feletti, de ennek meg van a jó oka, a nagy akkumulátorhoz képest még így is karcsúnak mondható.

Teclast T30 1

A hátlapon kamera van (8 megapixel), de ujjlenyomatolvasó nincs, viszont LED-es villanót kapunk, ez sem túl gyakori egy tabletnél, de azért nem példa nélküli. A felső élen találjuk a mikrofont és a bekapcsológombot, de ami ennél érdekesebb, hogy hangszórórácsból kettő van, ráadásul ezek valóban azok, amiknek látszanak, vagyis sztereó hangot kapunk. A maradék kezelőszerv a jobb oldalra került. Itt van a hangerőszabályzó, itt találjuk a SIM-tálcát, a fejhallgatócsatlakozót és egy mikrofont. Az alsó élre is jutott csatlakozó, ez a külön megvásárolható billentyűzethez használható. Az előlap annyiban különleges, hogy nem csak kamerát, hanem tabletektől szokatlan módon közelségérzékelő és fényérzékelő szenzort is találunk itt. Előbbit indokolhatja, hogy a a gépbe SIM-kártyát is lehet tenni, így vélhetően telefonálhatunk is vele, de akkor is fura, mert elég ritkán látunk embereket a fülükre szorított tablettel mászkálni. Mindegy is, igazából ez a közelségérzékelő nem oszt, nem szoroz, attól, hogy beépítették nem lesz rosszabb a gép, sőt.

Teclast T30 7

A külső tehát elég visszafogott, sokkal szerényebb, mint a belül lévő vas. Ez azok számára nem jó hír, akik egy táblát státusz szimbólumnak gondolnak, de másoknak szerintem nem fog gondot okozni.


 

Belső

Sajnos, a táblagépek legalább két lépéssel lemaradva követik csak a telefonokat hardver terén, ráadásul akkor sem a csúcskategóriát, csak a középső árszinten lévőket. Ennek talán az lehet az oka, hogy a tablet piac nem nagyon akar meglódulni, a gyártók pedig nem kockáztatnak csúcshardverrel szerelt gépeket piacra dobni, mert lehet, hogy a kutya nem venné őket. Emiatt aztán marad a középkategória, annak is az alja. Persze léteznek gépek, amik inkább felső középkategóriás processzorral szereltek, de ezek a vásárlók nagyobb részének a megfizethetetlen kategóriát jelentik.

Már csak emiatt is öröm egy olyan szerkezettel találkozni, ami a hardver erejét tekintve az átlag felett van. Igaz, nem Qualcomm, csak MediaTek processzor dolgozik benne, de abból legalább egy jobb fajta.


 

Processzor

A Mediatek idén év elején mutatta be a középkategória csúcsára tervezett Helio P60 lapkakészletet. MI is dicsértük, hiszen a fejlett 12 nanométeres gyártástechnológia, a nyolc mag, amiből a felső fürtbe négy darab Cortex A73 magot csomagoltak, a fejlett multimédiás képességek, a nagyfelbontású kamerák támogatása, és nem utolsó sorban a dedikált mesterséges intelligencia processzor jót sejtettek. A bemutatás óta sok kínai telefonban kapott helyet ez a lapkakészlet, így ma már tudjuk, hogy várakozásaink nem voltak hiábavalóak, a Helio P60 tényleg jól sikerült.

Azonban a Mediatek nem állt le, és viszonylag rövid időn belül bemutatta az utódot, ami a Helio P70 nevet kapta. Az elnevezésből is érezhető, hogy nagy változásra nem számíthatunk. Ez így is van, ám azok a változások, fejlesztések, amik belekerültek a lapkába mégis döntőek, mert erősen befolyásolják a teljesítményt. A gyártó szerint például nagyban javultak az energiatakarékos funkciók. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a játékok futtatása közben akár 35 százalékkal csökkenhet az energiafogyasztás a P60-hoz képest. Emellett a továbbfejlesztett hőmenedzsmentnek köszönhetően a teljesítményigényes programok futása közben a telefon kevésbé fog melegedni.

Teclast T30 16

Ahogy látható a P70 fejlődött a P60-hoz képest, de önmagában az, hogy kevesebbet fogyaszt vagy kevésbé melegszik nem lenne elég az üdvösséghez. Viszont e két érték javulása kellett ahhoz, hogy lapka teljesítménye is növekedhessen. Az alacsonyabb energiafelhasználás és a kevesebb hő lehetővé tette az órajelek növelését. A négy erős A73 mag órajele ezeknek köszönhetően emelkedhetett 2.0 GHz-ről 2,1 GHz-re, és emiatt lehet, hogy az integrált grafikus gyorsító, a Mali-G72 MP3 lapka órajele 800 MHz-ről 900 MHz-re emelkedjen.

További újdonság, bár egy táblagépnél kevésbé lényeges, hogy az eddig sem rossz ISP-k, vagyis képfeldolgolgozók is javultak. Már a Helio P60 esetén is felkészítették a lapkát arra, hogy képes legyen egy maximum 20+16 megapixeles kamerapáros kezelésére, szimpla kamera esetén pedig a 32 megapixel sem volt akadály. A P70-nél ezek az értékek javultak, így a gyártók akár egy 24+16 megapixeles páros is kerülhet a telefonokba.

Memória és háttértár tekintetében sem kell a gépnek szégyenkeznie, hiszen a 4 GB RAM és a 64 GB ROM szinte mindenre elég, de aki további tárterületet szeretne, az bővíthet maximum 128 GB-os memóriakártyával.


 

Tesztek

Ahogy azt szoktuk, most is lefutattuk a szokásos teszteket. Ezek között az irodai munkát reprezentáló PC Mark, a játék programokban nyújtott teljesítményt mérő 3D Mark és a az általános képességeket vizsgáló Geekbench is megtalálható. Íme az összefoglaló táblázat:

 

Teclast T30

Teclast T20

Chuwi Hi9 Pro

Processzor (SoC)

MediaTek Helio P70 MediaTek Helio X27 MediaTek Helio X20
Tesztprogram      

AnTuTu Bench. 7.x

168688 pont

115150 pont 102746 pont
AnTuTu Bench CPU/GPU/UX/MEM 74227/29261/
32741
/32459 pont
47904/28158/
31980/7108 pont
46352/24302/
26722/5370 pont

PC Mark Work 2.0

7960 pont 4167 pont 4155 pont

PC Mark Computer Vision

5732 pont 2941 pont 3036 pont

PC Mark Storage

9994 pont 3248 pont 2054 pont

3DMark Sling shot /extreme opengl / Vulkan

1400/1284/
1252 pont
1255/1052/
819 pont
977/724/
728 pont

3D Mark Ice Storm/extreme

20429 / MAX pont 16345/ 9315 pont 13797/ 9428 pont

3D Mark API Overhead OpenGL/Vulkan

68242 / 258612 53759 / 123657 pont 22271 / 112000 pont

 

A teszt eredményeiből jól látszik, hogy a MediaTek Helio lapkái komoly fejlődésen mentek át az utóbbi 1-2 évben. A másik két gépben nem is nyolc, hanem tíz magos lapkák dolgoztak, ám az eredmény így is sokkal rosszabb volt, mint a Helio P70-et használva. Ha részleteire bontjuk az eredményt, akkor láthatjuk, hogy a GPU alig javult az elődökhöz képest, ám a CPU számítási kapacitása majd a duplája lett, ami azért tényleg szép teljesítmény. Ám, ami a legdurvább, az a régebbi tízmagos lapkékhoz képest a memóriakezelése gyorsulása. Ez őrült sokat számít az összteljesítményben, minden gyorsul tőle, ráadásul olyan módon, hogy azt a napi használat közben is érezhetjük. Látható, hogy még az erősebb Helio X27-hez képest is közel ötszörösére növekedett a memória pontszám a népszerű Antutu tesztprogram alatt!

Azt hiszem, ennél jobb bizonyíték nem kell rá, hogy a Teclast jól választott a MediaTek Helio P70-nel, nekünk pedig garantáltan nem lesz panaszunk a gép sebességére.


 

Kijelző

Sajnos a tabletek világába még nem érkeztek meg az AMOLED kijelzők, így be kell érnünk az IPS technológiával. Mondjuk, néhány éve még örültünk volna, ha azt olvassuk, hogy a jó öreg TFT-k kihaltak, és már csak a remek kontrasztaránnyal, jó színekkel és színhűséggel rendelkező IPS van, de az idők változnak. Addig is marad az IPS, de tényleg nem érdemes emiatt sírni, hiszen ezek a panelek már kitűnők olvasásra is, egy akkora táblát, mint a Teclast T30 örömmel használunk erre is.

Teclast T30 13

Szóval a lényeg. Ebben a gépben egy 10,1 colos képátlóval szerelt, 1920 x 1200 képpont felbontású IPS került. A felbontás nem kiugróan jó, de véleményem szerint nem sok értelmük van a mindenféle fura, kínai gyártók által használt felbontásnak, ez a teljes HD feletti képminőség bőven elegendő, ráadásul a játékok is jobban szaladnak rajta, ha a GPU-nak kevesebb pixelt kell rajzolnia.


 

Egyéb képességek

Teclast T30 4

Ahogy feljebb említettem, a T30 a Teclast egyik csúcsgépe, így illik, hogy kapjunk némi hardvert. Ennek jegyében meg is kapjuk a GPS támogatást a navigációhoz, és persze van 4.1-es Bluetooth és a jelenleg elérhető legjobb, ac szabványt támogató, kétcsatornás wifi is, amivel használhatjuk a régebbi 4,2- és az újabb 5 GHz-es hálózatokat is. Azt is olvashattátok, hogy a gépbe lehet SIM-kártyát tenni, de sajnos a rendszer a B20 támogatással adós marad. Emiatt a 4G kapcsolat csak a nagyobb városokban, és ott sem mindenhol lesz elérhető. Említettem a kamerákat is, de ahogy azt egy táblagépnél megszokhattuk, nem csúcskategóriások. Ha nem csal az emlékezetem, az első hátlapi dupla kamerával rendelkező tablet a jövőre megjelenő új Huawei csúcsmasina lesz, szóval nincs azon semmi csodálkoznivaló, hogy hátra egyetlen 8 megapixeles egység került. Az előlapon egy 5 megás szenzor van az optika alatt, de ennek nem is feladata a fényképezés, az 5 mega meg kicsit sok is a videótelefonáláshoz, szóval ez is elég lesz.

Teclast T30 14

Ami viszont tényleg kiemelkedő, hogy a beépített akkumulátor nem kevesebb, mint 8000 mAh kapacitású. Ez hatalmas méret, nem is csak kapacitás, hanem fizikai adatok tekintetében is, az is kész csoda, hogy be tudták préselni, egy ehhez képest kimondottan vékony készülékházba. A gyártónál elérhető adatok szerint, a bevezetőben említett 11 órás, folyamatos videózás érhető el, ami azért nem piskóta. Ennyi idő alatt autóval Pestről akár Ausztria másik végébe is eljuthatunk, szóval, ha gyerekkel utazunk, akkor kimondottan bíztató, hogy akár végig mesefilmet nézhet (azért ne nézzen, ha lehetséges).

Teclast T30 15

Van még egy fontos dolog, amiről majdnem elfeledkeztem, pedig lehet, hogy sokak számára pont ez teszi majd kívánatossá a gépet. Ez pedig nem más, mint hogy egészen baráti ráon vásárolhatunk hozzá billentyűzetet. Ez a nem szokásos Bluetoothos megoldás, a táblagép alján ott vannak a dokkoló érintkezői, így fizikai kapcsolat van a tábla és a billentyűzet között. Ezzel a kiegészítővel, és egy egérrel egy Androidos notebookká alakul a Teclast T30, így akár komolyabb munkára is alkalmassá válik.

Teclast T30 19

Teclast T30 20

 

És milyen a gép a gyakorlatban? Ez következik most!

 


 

Használat

A kínai gyártók a legtöbb táblagépben MediaTek központi egységet használnak, legyen szó középkategóriás, vagy felsőkategóriás masinákról. Ezek a lapkák teljesítményben elmaradnak a Qualcomm gyártmányoktól, legalábbis azonos kategórián belül, ám árban sokkal kedvezőbbek, így nagyon jó képességekkel megáldott szerkezeteket lehet rájuk építeni. Emiatt van az, hogy kicsit külön kell választanunk a prémium gyártók és a kínai gyártók prémium gépeit. Előbbieknél nem számít az ár, az emberek a rengeteg pénzért egy jól hangzó márkanevet, és a tesztprogramokban a lehető legtöbb pontot elérő processzort várnak el. A MediaTek egységgel szerelt masinák ezzel szemben szimplán csak erősek és modernek. Baj ez? Ahogy a Teclast táblájánál is látjuk egyáltalán nem!

Teclast T30 21

A Teclast T30 modern, minden kényelmi funkcióval felszerelt masina, gyors, erős, modern. A kijelzője szép, a színek, a kontraszt, a fényerő minden igényt kielégít, a hatalmas akkumulátor, karöltve a friss Androiddal és a takarékos központi egységgel pedig őrületesen hosszú akkumulátoros üzemidőt tesz lehetővé. A Helio P70 lapkával nem kell kompromisszumokat kötnünk, az FHD+ felbontású kijelzőt tökéletesen képes kiszolgálni még új játékok esetén is. Vagyis, a lényeg, ez a gép egy igazi mindenes.

Milyen felhasználásra javaslom? Lényegében bármilyenre. Egyedül talán a szabadkézi rajzolás kapacitív ceruzával nem az erőssége, de máskülönben hibátlan. Munkára, olvasáshoz, játékra, internetezésre, szóval lényegében mindenre jó, amire ma egy táblagépet használni szeretnénk.

Teclast T30 22

Nálam a teszt ideje alatt, nagyjából két hétig, a saját 8 colos Xiaomi tabletemet váltotta le. Arra rá kellett jönnöm, hogy a 10 colos kijelző az otthoni felhasználásra sokkal kényelmesebb, de ha vinni kellett, akkor azért a 8 colossal jobban boldogultam. Szóval, rohangálós életmód esetén, amit én is élek, a kisebb képátló, a kisebb méret még mindig jobb. Ám, minden egyéb esetben a 10 col, a hatalmas kijelző mérföldeket ver rá a kicsikre. Jobb rajta olvasni, és jobb filmet nézni is, már csak azért is, mert a Teclast T30 hangja is egészen tisztességes.


 

Konklúzió

Járt már nálam vagy egy tucat Teclast táblagép, és egyelőre nem lehet egy rossz szavam sem, a minőség tényleg remek. Talán csak annyit lehet negatívumként említeni, hogy a külső egy csöppet konzervatív, de ahogy mondani szokták, ízlések és pofonok különböznek, szóval lehet, hogy ez valakinél éppen előnyként fog jelentkezni.

Teclast T30 9

A Teclast T30 esetén, bár tényleg jól felszerelt masina, két dolgot érdemes kiemelni. A nagyon hosszú üzemidőt, és a nagyon jó multimédiás élményt. Ezekben a képességekben kiemelkedik a mezőnyből, az pedig, hogy a hatalmas akkumulátort sikerült egy ilyen vékony gépházba belegyömöszölni hatalmas piros pontot ér nálam.

Szokásunktól eltérően ehhez a géphez nem adunk kuponos akciót, aminek oka az, hogy ahova lenne kupon, ott a kedvezménnyel is többe kerül, mint a másik kedvenc áruházunkban a Fekete Péntek akcióban. Ez az ár pedig jelen dollár árfolyam mellett 58 137 forintot jelent. Itt jön a képbe, amit feljebb írtam, vagyis a MediaTek illetve Qualcomm/Kirin központi egységek kapcsán, az ár. Míg a prémium gyártók a drágább procikat preferálják, addig, a Teclasthoz hasonlók a MediaTeket, így lehetséges, hogy például az árukeresőn, a Teclast T30-cal megegyező képességű gépek ára erős 20 ezer forinttal magasabban kezdődik, még úgy is, hogy azokban nagyságrendekkel kisebb akkumulátor került. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a mindennapi használatba alig, vagy egyáltalán nem észrevehető a prémium lapkák sebességbeli fölénye, akkor már érthető, hogy miért érdemes ezt a gépet megvásárolnunk. A 20 ezer forint ebben az esetben majd 30 százalékos plusz költség, ami azért tetemes.

Teclast T30 5

Szóval a lényeg, ha szeretnél egy erős, szép, és akkumulátoros üzemidőben és multimédiás képességekben kiemelkedő táblagépet, akkor megtaláltad. Itt akár kosárba is teheted:

Teclast T30 tablet, 10,1 col, 4/64 GB

Ha a billentyűzetet is meg szeretnéd venni hozzá, akkor itt találod:

Teclast T30 tablet billentyűzet

 Forrás: HOC.hu

 

.

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr2815326002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása