Kipróbáltuk - KUU XBook, olcsó notebook távmunkához és tanuláshoz

Többnek akar látszani, mint ami, de feleslegesen, mert az árát így is bőven megéri.

kuu-xbook-teszt-cover.jpg

 


 

KUU XBOOK – BEVEZETŐ

Még nyár derekán érkezett meg a KUU notebookok közül az első, és annyira megtetszett, hogy gyorsan rendeltem belőle egy másik fajtát is. Volt is értelme a dolognak, meg nem is, mert a hardver lényegében megegyezett az előző darabéval, de a képek alapján jóval komolyabb kinézetet kapott.

kuu-xbook-teszt-3.jpg

Nem azért, mintha a KUU K2 olyan rosszul nézett volna ki, inkább csak volt egy pici keleties (mondjuk ki őszintén, kínaias) beütés a dizájnban. Az XBook azonban egészen más külsőt kapott, olyat, amivel a világ bármelyik piacán elboldogul.

De nem elég, hogy jobban néz ki, még erős 10 ezer forinttal olcsóbb is, pedig már a K2 is százezer forint alatt vihető volt.

A lényeg, hogy a KUU XBook kíváncsivá tett, és most megtudjátok, hogy beváltotta-e a reményeimet.


 

CSOMAGOLÁS ÉS KÜLSŐ

Az XBook le sem tagadhatná, hogy a KUU K2 kistestvére, a csomagolás lényegében megegyezik. A kartonon belül ugyan olyan fekete ütéselnyelő habban csücsül, beburkolva egy selyem kinézetű zacsiba. Persze ennek a selyemhez annyi köze van, mint Donald Trumpnak az algebrához.

kuu-xbook-teszt-1.jpg

Azért valamennyi spórolás már itt felfedezhető, de emiatt mi, magyarok nem fogunk keseregni. A K2-höz adtak egy rakat billentyűzetmatricát, mindenféle nyelvekhez, amik között a magyar természetesen nem volt megtalálható. Vagyis, ezek a matricák nekünk nem fognak hiányozni, a kínai kollegínák a hajukra is kenhetik.

Megjegyezném, hogy az áruházban a leírásnál ezt olvashatjuk: A megfelelő hálózati adaptert és a megrendelési címnek megfelelő billentyűzetmatricát biztosítjuk a géphez. Különleges igény esetén vegye fel velünk a kapcsolatot vásárláskor. Én ezt későn vettem észre, nem vettem fel a kapcsolatot, és matricát sem kaptam automatikusan.

kuu-xbook-teszt-21_1.jpg

Na, de a csomagolásnál sokkal fontosabb a külső. A burkolat szögletes, lendületes, kimondottan jól néz ki. Az anyaga, bármennyire is fémnek akar kinézni nem az, hanem műanyag. Ezzel együtt ez a ház merevségén csak módjával érződik, szóval vagy a műanyag nagyon jó, vagy a burkolat tervezése sikerült jól, a lényeg, hogy nem érzi úgy az ember, hogy szétesik a kezében.

kuu-xbook-teszt-2.jpg

Ha felnyitjuk a kijelzőt több érdekességet is találunk. Elsőként feltűnik, hogy a billentyűzet milyen terebélyes, faltól-falig ér, így a gombok nagyok, nehéz félregépelni. A második a tapipad, ami a géphez mérten igencsak méretes lett, ami nem baj, sőt, ellenkezőleg, kényelmes így a használata.

A billentyűzet felett, a kijelző alatt egy dizájnos rácsot találunk, ami csak úgy néz ki, mint egy hangszórórács, igazából nem az. A hangszórók jobb és baloldalon, a gép alján kaptak helyet.

kuu-xbook-teszt-20_1.jpg

Ez nem szörnyű hiba, csak akkor lenne az, hogy a KUU XBook a négy hosszúkás tappancsán állna használat közben. Ebből már sejthetitek, hogy nem azokon áll. A fedelet felnyitva, egy ötletes megoldásnak hála, a fedél pereme benyílik a gép alá, és a hátsó részt elemeli az asztaltól. Ezen a hátsó peremen is vannak tappancsok, amikre a szerkezet támaszkodhat.

kuu-xbook-teszt-7.jpg

Bár a hardverhez tartozik, mégis elárulom, hogy ennek a megoldásnak nem a hangszórók, hanem a gép hűtése miatt van fontos szerepe. Ugyanis a KUU XBook passzív hűtést kapott, vagyis tényleg teljesen hangtalanul működik!

kuu-xbook-teszt-5.jpg

Nem szóltam még a csatlakozókról. Egy évvel ezelőtt még nem panaszkodtam volna miatta, de most kicsit már igen, a gépen nincs USB Type-C csatlakozó, csak normál USB port, mégpedig normál USB 3.0 port.  Ez gyaníthatóan a felhasználók 99 százalékának semmilyen gondot nem fog okozni, csak az olyan techbubusoknak, mint én vagyok.

kuu-xbook-teszt-6.jpg

A két USB 3.0 csatin kívül van még egy jack a fülhallgatónak, van egy HDMI, ha a képet ki akarjuk rakni külső megjelenítőre, egy kártyaolvasó (na ez tényleg hasznos), és végezetül a töltő csatlakozója.


 

HARDVER

A papírforma szerint jó kis gép ez. Az Intel egyik új ultra alacsony fogyasztású Celeron processzora dolgozik benne, a könnyebb beazonosíthatóság kedvéért, ez az Intel Celeron 4115, aminek maximális órajele 2,5 GHz. A grafikus feladatokat a processzorba integrált Intel HD Graphics 600 típusú GPU végzi. A gyors működés kedvéért kapunk nem kevesebb, mint 8 GB memóriát, és kiépítéstől függően 256- vagy 512 GB SSD háttértárat.

kuu-xbook-teszt-18.jpg

Ez utóbbi kapcsán nem szabad elfeledkezni arról, hogy hála az égnek nem forrasztották az alaplapra a háttértárat, hanem egy M.2 szabványú kártyát tettek a masinába, ami persze cserélhető, bővíthető. Tudom nem tűnik nagy dolognak, de ezeknél az olcsó gépeknél mégis az.

A hardver nagyján túl is jutottunk, a lényeges dolgok közül még a kijelző, az akkumulátor és bár nem igazán hardver, a gépre telepített szoftver maradt ki.

Szóval, a gép kijelzője egy 14,1 colos képátlójú IPS panel, aminek felbontása FHD, vagyis 1920 x 1080 pixel.

Az akkumulátor 5000 mAh kapacitású, ami nem tűnik soknak, de ahogy feljebb írtam, a gép processzora ultra alacsony fogyasztású. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 5 órás akkumulátoros üzemidővel számolhatunk. Ez nyilván függ sok mindentől, a kijelző fényerejétől, attól, hogy milyen programokat használunk.

kuu-xbook-teszt-16.jpg

Azért, biztos, ami biztos, megnéztem én is, hogy mennyi lehet az üzemidő, és a következőre jutottam. Feltöltöttem az akkumulátort 100 százalékra, és elindítottam wifi kapcsolattal egy YouTube videót teljes képernyőn, teljes fényerőn, nagyjából feles hangerő mellett. Az akkumulátor töltöttsége 63 perc alatt 74 százalékra csökken, vagyis Ami azt jelenti, hogy szűk 4 órát kapunk ilyen módon.

Vagyis, mondjuk filmnézésre valamivel több lesz, ha nem használunk Wi-Fi-t, és normál használat mellett, vagyis például internetezés. szövegszerkesztés, stb. esetén a gyárilag ígért 5 óra is meglehet, főleg, ha a kijelzőn a fényerőt lejjebb vesszük.

kuu-xbook-teszt-17.jpg

Operációsrendszer. Az az előző KUU masina kapcsán is meglepett, hogy nem a Windows 10 Home verzióját kapjuk a géphez, hanem a drágább Pro-t. A Home, mint a neve is mutatja otthoni felhasználásra lett kitalálva, amit én annyira nem szeretek. Mindenben okosabb akar lenni nálam a szoftver, és ez nem szimpatikus.

A Pro verzió már vállalati környezetben is használható, be lehet például domain alá is tenni, beleszólhatunk abba, hogy mikor telepítse a frissítéseket, meg van még egy rakat dolog, ami rendszergazdáknak fontos, ezekkel nem untatlak titeket, mert úgy érzem, hogy így is túl sok időt rendszergazdáskodtam életemben.

kuu-xbook-teszt-19.jpg

Mielőtt elfelejtem, bekapcsolás után a Windows nyelve magyar volt, szóval ezzel sem kell bajlódnia senkinek.

És, amiről még mindig nem szóltam. Van Wi-Fi, kétcsatornás. Én n szabványúra tippelnék, mert, ha ac lenne, akkor azt kiírták volna. Nem rossz az n sem, szóval nem értem minek a pironkodás. Érdekes, de a specifikációban nem említik a Bluetooth kapcsolatot, pedig van a gépben, kipróbáltam, be is lehet kapcsolni, működik is.


 

HASZNÁLAT, TAPASZTALATOK

Mivel nekem ez kb. az ezredik hasonló gép a kezemben, sok újat nem tudok írni. Mivel viszont, lehet, hogy Te az első ilyen cikkemet olvasod, mégis írok.

kuu-xbook-teszt-4.jpg

A lényeg a következő: A gép processzora az ultra alacsony fogyasztású darabok közül a legerősebb. Ez a jó hír, a rossz, hogy az XBook ettől még nem lesz egy erőgép.

Sok-sok évvel ezelőtt, ha valaki kevés pénzből fejleszteni akarta a számítógépét, akkor azt mondtam neki, ne vegyél új processzort, új alaplapot, vegyél egy kis memóriát és egy SSD háttértárat, legalább akkorát, hogy az oprendszer elférjen rajta a sallangokkal együtt. Csodát fogsz látni!

kuu-xbook-teszt-13.jpg

Nos, aki az XBook-ot, vagy bármelyik fajtársát megvásárolja, az valóban csodát fog látni. A relatív gyenge processzor ellenére a Windows szó szerint pillanatok alatt töltődik be, a programok ripsz-ropsz elindulnak és leállnak, hasít a masina! Hogy akkor mitől gyenge a processzor?

kuu-xbook-teszt-8.jpg

Attól, hogy a programok betöltődésének sebessége, egyes erősebb gépet kívánó alkalmazások (mint például a képmanipuláló, videóvágó, biztonságikamerás szoftverek, stb.) kivételével nem a processzor teljesítményétől függ. Illetve attól is, de csak nagyon kis részben.

A lényeg ebben az esetben a memória mennyisége, ahova a programok, mint egy átmeneti tárba töltődnek, és a háttértár sebessége, ahonnan a memóriába kerülnek a futó szoftverek. Ha e kettő összetevő gyors, akkor jó eséllyel a programok betöltődése, vagy a Windows indulása is gyors lesz.

kuu-xbook-teszt-22_1.jpg

A gépnek majdhogynem élvezhető a hangja, kategóriájában pedig a jobbak között van. A reklámanyagban persze azt látom, hogy High-quality Speaker, ami finoman szólva is túlzás, egyszerűen csak jól, tisztességesen szól.

Mit jelentenek a fentiek a gyakorlatban?

Azt jelenti, hogy a KUU XBook a hétköznapi feladatokra tökéletes. Netezni, levelezni, YouTube videókat nézni, recepteket keresni, pörgetni a Facebookot teljesen jó.

kuu-xbook-teszt-10.jpg

Sőt, tovább megyek, bizonyos szempontból munkára is megfelelők, hiszen hiba nélkül futtatják a Microsoft Office csomagját, és, ha nem vagyunk finnyásak, és elegendő számunkra, akár egy régebbi Photoshop is telepíthető rájuk, nem fogunk beleőszülni, mire történik valami a programban.

kuu-xbook-teszt-9.jpg

Amire nem jók ezek a masinák a komolyabb grafikai vagy számítási teljesítményt igényló programok futtatása. Ne akarjunk videót vágni, 3G-s tervezőprogramot futtatni, a Photoshopban milliárd pixeles RAW formátumú képeket szerkeszteni, szóval semmi olyat, amihez alaphangon egy háromszor-négyszer ennyibe kerülő notebook kell.

kuu-xbook-teszt-11.jpg

Magával az XBokkal kapcsolatban túl sok különlegességről nem tudok beszámolni azon túl, hogy teszi a dolgát. A kép, a kijelző nagyon jó, a fényerő tökéletes, a kép kontrasztos, ahogy annak egy IPS panel esetén lennie kell.

A processzor és a gép teljesítménye feljebb kitárgyalva, semmi értelme rajta tesztprogramokat futtatni, úgy sem arra van kitalálva.

kuu-xbook-teszt-12.jpg

Nagyon tetszik a billentyűzet háttérvilágítása. Mármint nem a világítás tetszik, hanem az, hogy mind a két erősségi fokozat használható fényt ad, az erősebbik egyenesen a Xiaomi notebookom billentyűzetvilágításával vetekszik. Ez már tényleg döfi!


 

KONKLÚZIÓ

Mi tehát összegzésképpen a véleményem a KUU XBookról? Elsőként az, amit a nyitómondatban is leírtam, vagyis többnek akar látszani, mint ami. Ez nem jó, és felesleges.

Nem az a baj, hogy a gép rossz, gyenge vagy csúnya, egyszerűen csak feleslegesen rámentek a látszatra, a reklámanyagban olyan állításokat tesznek, amik nem állják meg a helyüket. Hangsúlyozom, ez az árkategória sajátja. Ennyi pénzért egyetlen gyártó sem fog őrült hosszú üzemidőt, csúcsminőségű hangsugárzókat vagy magnézium öntvény házat adni. Egyszerűen nem fér bele a büdzsébe.

kuu-xbook-teszt-14.jpg

Szóval, a kategóriájában ez egy igen jó gép, sok tekintetben veri, az egyel magasabb kategória elvárásait is. Gondolok itt például arra, hogy drágább gépeknél is sűrűn futhatunk HD felbontású kijelzőbe az 1080p-s FHD helyett, kaphatunk egycsatornás Wi-Fi-t a kétcsatornás helyett, és 64- vagy 128 GB-os háttértárat a 256- vagy 512 GB tár helyett.

A kérdésre, hogy megéri-e az árát, a válasz egyértelmű igen. Illetve félig igen, mert a 256 GB-os verzió 80 ezer forintos ára tényleg nagyon jó. Igaz, az 512-es SSD-vel szereltért sem sok a 90 200 forint, (nézz csak körül a piacon mit kapsz ennyi pénzért), de ezt a gépkategóriát én nem venném 512 GB tárral, mert felesleges. Persze, ha tudod, hogy zabálod a tárterületet, és kelleni fog az 512, ne gondolkozz rajta, mert a későbbi bővítés többe fog kerülni, mintha rögtön a nagyot veszed.

kuu-xbook-teszt-15.jpg

Szóval, szerintem a 256 GB-os SSD-vel szerelt KUU XBook a 80 ezer forintért nagyon jó vétel, ráadásul, most spanyol raktárból, vám és áfa mentesen lehet megrendelni, a kereskedő szerint a szállítási idő mindössze 3-5 munkanap. A vásárláshoz használd a feltüntetett kuponkódokat!

Ha megtetszett a gép, akkor az alábbi linkekre kattintva majd kosárba tenni:

KUU XBOOK 256 GB – KUPONKÓD: L5375993C5627000 – 80 800 FT

KUU XBOOK 512 GB – KUPONKÓD: I5375A1339DEB001 – 90 200 FT

 

 

ÉRTÉKELÉS

91%

A KUU XBook határozottan az olcsóbb kategóriát képviseli a notebookok között, ez érezhető már akkor, ha kézbevesszük. Na, de hol kaphatunk 80 ezer forintért FHD kijelzős notebookot 256 GB SSD háttértárral a felsőkategóriából? Na ugye, sehol!

KÜLSŐ: 95%
HARDVER: 90%
BURKOLAT ANYAGA: 70%
KÉPESSÉGEK: 100%
ÁR: 100%

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr5916203490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása