Kipróbáltuk - Olcsó akkus porszívó autóba, lakásba, bárhova

Elképesztően könnyű, elképesztően kicsi, elképesztően olcsó, elképesztően sokoldalú

blitzwolf-bw-hc2-teszt-13.jpg


Bevezető

 

Van az úgy, amikor nem akarunk sokat költeni, csak szeretnénk egy egyszerű, de sokoldalú porszívót. Nos, a Blitzwolf ezt is megoldotta, nem is akárhogy, hiszen az új, HC2 típusú gépe pont ilyen lett. Nagyon olcsó, nagyon jó, ráadásul kellően pofás is, hogy megakadjon rajta a szemünk.

A cég drágábbik gépeinek egyike, a BW-HC1 már járt nálam, azzal is meg voltam elégedve, mert, ahogy azt a Blitzwolf esetén már megszoktuk, nagyon jó képességekkel bírt, és a cég jóval a konkurencia alá árazta. Nincs ez másként a HC2-vel sem.

 


 

Csomagolás, külső és tartozékok

 

blitzwolf-bw-hc2-teszt-1.jpg

A gép egy meglehetősen apró dobozban érkezik. A méreténél már csak a tömege kisebb. A karton kivételesen nem a megszokott Blitzwolf színeket, a fehéret és a zöldet viseli magán, egyszerű festés nélküli kartondoboz. Belül természetesen minden szépen el van rendezve, így sérülés nélkül érkezett meg hozzám a masina a cseh raktárból.

Tartozékból van néhány, ezek sem rosszak. Kapunk egy hosszú toldócsövet, hogy rendes állóporszívóként használhassuk. Jár mellé egy egyszerű padlószívófej, egy kisebb kárpitszívófej, egy résszívó, amin kefe is van. A töltéshez kapunk egy USB kábelt, van a csomagban egy tartalék HEPA filter (egy másik a gépben van), mellékelnek egy kis tisztító kefét pengével, és végül, de nem utolsó sorban egy mágneses falitartó is került a csomagba.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-2.jpg

Eddig minden oké. Látszik, hogy nem egy prémium termékről van szó, de a műanyagok, az alkatrészek jó minőségűek, ráadásul jól néznek ki, bár tény, hogy egy drága állóporszívóhoz képest vékony az anyaguk.

Szerencsére a toldócsövek alumíniumból készültek, ezekkel nem lesz baj. A padlókefe elég egyszerű darab, de a célnak megfelel. Szóval, egyelőre nem bánhatjuk a ráköltött adózott forintjainkat, főleg, ahogy cikk végén kiderül, nem kellett sokat költenünk.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-3.jpg

Az alapgép nagyon mutatós, letisztult, akár Xiaomi is lehetne a külső alapján. A nyélen egy gombot találunk, ezzel tudjuk be- és kikapcsolni, valamint váltani az erősségi fokozatokat. A portartály bajonettzáras, egy fordításaal könnyen levehető vagy helyére tehető.

A portartály alatt közvetlenül megtaláljuk a szűrőket. A felső a megszokott fémszűrő a nagyobb piszkok megfogására, alatta pedig ott a HEPA filter, amiből kapunk tartalékot is a gép mellé. Ami még említést érdemel, hogy a bekapcsológomb előtt találunk 3 apró LED-et, ami a gép töltöttségét mutatja.

Tényleg kellemes az első benyomás, lássuk mit tud a gép a gyártó szerint!

 


 

Papírforma

 

A Blitzwolf BW-HC2 tehát egy többcélú porszívó. Használhatjuk normál állóporszívóként, használhatjuk morzsaporszívóként, autósporszívóként vagy kárpit porszívóként is.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-4.jpg

A többcélú használatot segíti az apró méret és a kis tömeg. Az alapgép mindössze 35 centiméteres, a tömege pedig fél kiló. Azonban, ha használjuk a toldócsöveket és a padlószívó fejet, akkor a hossza eléri a 116 centimétert, a tömege viszont még így is csak 0,75 kilogramm. Na ettől tuti nem szakad le a karod!

blitzwolf-bw-hc2-teszt-5.jpg

A gépben természetesen van akkumulátor, mégpedig egy 2200 mAh kapacitású. Ez működteti a 100 wattos motort, ami 15 000 Pa szívóerővel rendelkezik. Csak a hozzávetés kedvéért, a kiemelkedően nagy szívóerővel rendelkező Dreame Bot L10 Pro robotporszívó 4000 Pa-t tud, igaz, abban van forgókefe, ebben meg nincs.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-6.jpg

A gép két szívási erősséggel rendelkezik. A gyengébbiknél az egy töltéssel elérhető üzemidő 30- az  erősebbnél 15 perc. Ezek nem rossz értékek egy akkumulátoros porszívótól, és ha hozzávesszük, hogy USB-n keresztül tölthetjük, akár az autónkban is, akkor rögtön érezhető, hogy egy elég jól használható gépről beszélünk.

 


 

Tapasztalatok

 

Jöhet a lényeg, milyen a porszívót használni!

Rögtön az elején hangsúlyozni szeretném, ha valaki tipikus állóporszívóban gondolkozik, az csalódni fog. A méretek, a csövek átmérője kisebb, kevesebb, mint egy tipikus állóporszívó esetén, de ez érthető, hiszen a HC2 egy többfunkciós szerkezet. Arról már nem is szólok, hogy a legolcsóbb vezetékes állóporszívót nem kapjuk meg a HC2 árának duplájáért sem.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-8.jpg

A tartozékok összecsúsztatása a lehető legegyszerűbb, talán csak egy dolog nem tetszett, a hosszú toldócső széthúzása nem egyszerű feladat. Persze ezt normál esetben úgysem fogjuk szétszedni, ha egyszer összeraktuk, én is csak az elcsomagoláskor szembesültem a problémával.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-9.jpg

A padlószívófej a lehető legegyszerűbb, de a célnak megfelel. Ebben nincs motoros hengerkefe, ebbe az árban egyszerűen nem fér bele, ráadásul felesleges is lenne. Szerencsére a porszívó szívóereje ellensúlyozza ezt a hiányosságot.

A résszívó és a kárpit kefe használata, felhelyezése is a lehető legegyszerűbb, de ez a használatot nem befolyásolja, nem akarnak lehullani a gépről.

A portartály viszonylag kicsi, de ezt nem érzem különösebb problémának. A tartályt egy biztonsági, rugós füllel ellátott bajonettzár tartja a helyén. Vagyis összeillesztjük a két felet, elfordítjuk őket egymáshoz képest, és a fül a helyére pattan.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-15.jpg

Ami nagyon tetszik, az a mágneses falitartó. Egyszerű darab, amihez egyszerűen hozzá tudjuk „ragasztani” a gépet. Tök egyszerű így a helyére tenni vagy elvenni, ha használni szeretnénk.

Ami még pirospontot érdemel, hogy a töltés már USB Type-C csatlakozón történik, így minden újabb töltővel, kábellel kompatibilis.

Milyen takarítani vele?

Nos, a 15 000 Pa szívóerő nem fogja felrántani a szőnyeget, de a függönnyel már meggyűlik a bajunk, ha nem figyelünk. Nagyjából a macskaalom méretű és tömegű szemcsékkel tud elboldogulni, meg persze minden mással, ami ennél kisebb/könnyebb.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-14.jpg

Kárpitos bútorról is képes felszippantani a morzsákat, de a kárpitkefe szálait egy kicsit hosszúnak találom. A nagyobb morzsák esetén már rá kell nyomni picit a kefét, hogy a fej közelebb kerülhessen a bútorhoz, és felszippantsa a morzsát.

A résszívó hibátlan, ennél kimondottan szerettem a kefét is használni. Nagyon jó hasznát vettem az autó porszívózása közben, mert a szűkítő az amúgy is elég erős szívási teljesítményt még jobban kihegyezi. Amúgy nekem autós porszívóként volt leginkább hasznomra a gép, de ez betudható annak, hogy egyéb célokra van már itthon megfelelő gépesítés.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-11.jpg

Összességében elégedett vagyok a Blitzwolf BW-HC2 porszívójával. Most úgy érzem, hogy elsősorban morzsa- autós- és kárpitporszívóként érdemes tekinteni rá, és másodsorban padlóporszívóként. Ezzel együtt persze ez utóbbira is megfelel, ha nem akarunk többet seprűt és lapátot használni, akkor ezek helyettesítésre jó lesz.

 


 

Összegzés

 

A Blitzwolf BW-HC2 igazából a régi morzsaporszívók utódjának tekinthető, Persze az evolúciót ez a géposztály sem tudja elkerülni, így már nem kell kábellel bajlódni, és a megnövekedett szívóerő miatt egyre több célra tudjuk használni. Ezzel együtt, ez még mindig nem egy olyan gép, ami egy hagyományos porszívót képes kiváltani.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-7.jpg

Remekül használható a kis méret és tömeg okán. Megveheted akkor, ha olcsó megoldást keresel a padló gyors porszívózásához vacsora vagy főzés után. Megveheted, ha Te vagy a gyerekeid szeretnek a TV előtt vacsizni, és a kanapéról össze kell porszívózni a morzsát.

Megveheted akkor is, ha autós porszívót keresel. Emlékszem nagyon régen nagypapám a hetedik emeletről engedett le hosszabbítót, hogy a régi, még csúszótalpas Rakéta porszívóval ki tudja takarítani a Zsigulit, és hát, ahogy emlékszem, az sem volt sokkal erősebb, mint ez a gép. Na, manapság már Ő sem hosszabbítózna.

blitzwolf-bw-hc2-teszt-12.jpg

Összeségében tehát, meg voltam elégedve a porszívó tudásával. Amit vártam tőle, amit a gyártó ígért, az hozta is.

Végül az ár. Nem igazán tudok a piacon még egy ennyire olcsó porszívót. Persze léteznek apró autós porszívók ennél kicsit olcsóbban, de azokkal nem fogsz tudni a lakásban dolgozni. Nem is arra vannak.

A HC2 viszont sokoldalú, így remek elektromos seprű, remek morzsaporszívó és remek autós porszívó egyszemélyben, így véleményem szerint bőven megéri az árát. Főleg, hogy mint az utóbbi cikkeim esetén, úgy most is olyan árat kaptam rá, amilyet eddig nem láthattunk. Természetesen olyan alacsonyat.

Ha megtetszett, akkor használd a BGHU1154 kuponkódot, és így 30 711 forint helyett 22 390 forintért teheted kosárba. Természetesen EU raktárból, vámkezelés nélkül érkezik.

Katt ide:

Blitzwolf BW-HC2 három az egyben porszívó

 


HOGY VÁSÁROLJ KUPONNAL?

 

  1. Nyisd meg a termékoldalt a lenti listában a termék nevére kattintva
  2. Kattints az „Buy Now”, majd a megnyíló ablak jobb felső részén a „Discounts” alatt, a „Coupons” sorra
  3. Az „Input coupon code” mezőbe másold be a kuponkódot, és használd a „Use” gombot.
  4. Ezután jöhet a “Place Order” gomb, és befejezheted a vásárlást.

 

 

 

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr6216738572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása