Tronsmart T7 Bluetooth hangszóró teszt – a legenda visszatér!

A Tronsmart T6 a mai napig a kedvencem, de már itt az utód.

tronsmart-t7-teszt-9.jpg


 

Bevezető

Amikor újra elindítottam oldalamat és újra elkezdtem teszteket írni, a Tronsmart volt az egyik első gyártó, aki megkeresett, hogy próbáljam ki az egyik terméküket. Ez volt a Tronsmart Element T6.

tronsmart-t7-teszt-17.jpg

A megkeresésig nem is hallottam a cégről, kiderült, hogy egy viszonylag új gyártóról van szó, akik nagy tervekkel vágtak bele a Bluetooth hangszórók építésébe. Éppen akkoriban kérték fel a cég reklámarcának Luis Suárezt, és már egy évvel túl voltak egy évvel az első termékük bemutatóján.

Ekkor érkezett a Tronsmart Element T6, ami számomra azóta is etalon az olcsó, hordozható hangszórók/hangfalak között. Megjelenésekor az ára az 50 dollárt sem érte el. Ez még ma is alig lenne több, mint 20 ezer forint, de a megjelenés időpontjában 15 ezer forint alatti árat jelentett.

tronsmart-t7-teszt-18.jpg

Voltak is kétségeim a minőséggel kapcsolatban, de aztán olyat kaptam, hogy a fal adta a másikat. Meleg hangzás, telt hangok, dübörgő, a mérethez képest egészen elképesztő mélyek jöttek a kicsi, termosz formájú szerkezetből.

Mivel a gyártó ezt a terméket nem kérte vissza, a teszt után meg is tartottam, azóta is nagy becsben tartom és használom!

Most azonban, nagyjából négy évvel a T6 bemutatkozása után megérkezett az utód, a T7. Nagyobb egy kicsit, vízálló lett, kapott egy csomó újítást, az ára pedig érdekes módon alig több, mint 15 ezer forint, vagyis dolláros árát nézve gyakorlatilag olcsóbb, mint az előd a bemutatkozásakor.

Kérdés, tudott-e a Tronsmart újra csodát tenni, újra megalkotni az olcsó hangszórók etalonját? Remélem a cikkből számotokra is kiderül!


 

Csomagolás, tartozékok és külső

tronsmart-t7-teszt-2.jpg

A kartondoboz a szokásos vastagságú, vagyis meggyőző, mint minden Tronsmart termék esetén. Ugyanakkor az előd mágneses zárású fedelét elfelejthetjük, ez már csak egy sima dobozt kapunk, aminek le lehet emelni a fedelét.

Amúgy a csomagolás informatív, és szerencsés esetben csak addig nézegetjük, amíg el nem kezdjük a hangszórót használni, szóval a mágneszáras fedél hiánya megbocsájtható.

Tartozék viszont lényegében nincs. Megjegyzem ennek ellenére nincs hiányérzetem, már a töltőkábelt is kicsit feleslegesnek érzem, amikor minden telefon ugyanezt az USB Type-C csatlakozót használja. Szóval, a kábelt ki sem fogom csomagolni, majd a telefon töltőjével töltöm a T7-et is! Ezen kívül már csak egy kis füzetet találunk a termék leírásával.

tronsmart-t7-teszt-3.jpg

A külső, a formát tekintve nem sokat változott, ám valahogy kevésbé érződik minőséginek, mint a T6. Mondanám, hogy az idő mindent megszépít, de nem így van, hiszen a T6 is itt van a kezemben, így nem kell az emlékeimre hagyatkoznom.

A hangszórók borítása nem változott, ám a T6 műanyagjai kicsit puhább, gumiszerű bevonatot kaptak, míg a T7 esetén kopogós, kemény anyagokat kapunk. A T6-on használt gumis bevonatot sokan nem szeretik, egy idő után elkezdhet hámlani, ám a T6-on, nálam legalábbis olyan, mint amikor a dobozából kivettem. Hangsúlyozom négyéves használat után! Szóval itt a minőséggel nem volt gond.

tronsmart-t7-teszt-4.jpg

Az elődnél a forma is jobban tetszett, sőt tetszik most is. Az új dizájn ugyanis szögletesebb, termoszosabb, míg a régi inkább egy félliteres üdítős (sörös) dobozra emlékeztetett. A kezelőszervek átkerültek a tetőről a szerkezet oldalára, ami megint nem jön be.

Az egyetlen pozitívum, hogy a T7 kapott már csuklópántot, igaz ez meg pont a gombokra lóg rá egy cseppet zavaró módon.

Őszintén szólva eddig nem vagyok elájulva, sőt, bevallom egy kicsit csalódott is vagyok, a gyártó a külső kapcsán véleményem szerint nem előre, inkább hátralépett egyet, ami így négy évvel a T6 kiadása után csalódás.

tronsmart-t7-teszt-5.jpg

Ezzel együtt a T7-re nem merném azt mondani, hogy rosszul sikerült, szép is, minőségi is, csak valahogy az előd által okozott eufóriát nem sikerült most előidézni. Talán majd a hangja!


 

Papírforma

A Tronsmart T7 egy körsugárzó hangfal, vagyis a gyártó szerint (és szerintem is) gyakorlatilag mindegy melyik oldala felől hallgatjuk. Ez a valóságban is így van, annak ellenére is, hogy hangszóróból csak három van. Akarom mondani aktív hangszóróból, mert passzív sugárzóból kapunk további két darabot. Ezek az aktív hangszórók alatt, a henger oldalán, a maradék egy aktív pedig a doboz alsó, asztal felé eső részén van.

tronsmart-t7-teszt-14.jpg

Ez amúgy előrelépés a T6-hoz képest, mert abban a két aktív sugárzó mellé három darab passzív került, kettő oldalra, egy lefelé. Látatlanban azt várom, hogy a zenei élmény teljesen más lesz. Ezt majd később meglátjuk.

Az elődnél több a wattot kapunk, 25- helyett 30-at. IPX7-es vízállóság is van már, a T6 pedig egyáltalán nem volt vízálló, szóval ez egy nagyon nagy pirospont. A Bluetooth már 5.3-as (a T6-ban még csak 4.1 volt), és persze megkapjuk a TWS funkciót, amivel két T7 kapcsolható össze, ezzel pedig komoly sztereó hangzást és összességében 60 watt teljesítményt érünk el.

tronsmart-t7-teszt-16.jpg

Az 5.3-as Bluetooth miatt meg kell említeni, hogy késlekedés, csúszás a hangban szinte egyáltalán nincs, ez pedig egyértelműan ez új Bluetooth technológia számlájára írható. Ugyanígy az új Bluetooth tehet arról is, hogy a megszokott 10- helyett 18 méter a hatótáv, ami nagyjából stimmel is, legalábbis nyílt terepen, a kertben, ahol kipróbáltam. A gyártói adatlapon az akkumulátornál 2000 mAh kapacitás szerepel, ezzel a leírás szerint ~12 óra használat érhető el, amit persze nagyban befolyásolhat a használt hangerő és a használt fényeffekt.

A változásokat keresve még két dolgot vehetünk észre. Az egyik, hogy az előd LED fénye simán kék volt, a T7-mél már RGB, vagyis változó, színes fényt kapunk. Ez négy effektet tud megjeleníteni, lehet egyszínű vagy körbefutó, változószínű, lehet sóhajnak nevezett, ilyenkor a fényerőssége nő majd csökken, kb. olyan ütemben, mint amikor levegőt veszünk, illetve lehet pulzáló is.

tronsmart-t7-teszt-15.jpg

A másik lényeges dolog, hogy a T7 már applikációval is együtt tud működni. Megjegyzem ezen sok mindent nem tudunk állítani, lényegében csak a hangszínszabályzó, ami miatt érdemes párosítanunk a telefonunkkal. Ebben találunk 5 előre programozott hangképet és van egy manuális beállítás, ahol 5 csatornára bontva tudjuk a hang magasságát befolyásolni.

tronsmart-t7-teszt-1.jpg

Az applikációra emiatt nem is térek ki külön, semmi olyat nem hoz, ami miatt érdemes lenne egy külön fejezetben foglalkozni vele.

A papírforma terén tehát komoly változásokat figyelhetünk meg. Igaz, nem mellbevágó dolgok ezek, inkább csak az elvárásoknak megfelelő fejlődést kapjuk. Kicsit nagyobb méretet, kicsit nagyobb teljesítményt, RGB színeket, appot, vízállóságot és egyel több aktív sugárzót.


 

Tapasztalatok

Ahogy írtam, kimondottan szeretem a Tronsmart Element T6 hangját. Telt, egy picit robosztus, megfelelő mennyiségű méllyel. Ha egyszóban kéne kifejeznem magam, akkor azt mondanám: meleg vagy azt, hogy barátságos.

tronsmart-t7-teszt-7.jpg

Amikor a Tronsmart T7-et bekapcsoltam valami egészen mást kaptam. Az első, ami eszembe jutott róla, hogy steril. Ha valahogy jellemeznem kéne a dolgot, akkor ahhoz tudnám hasonlítani, hogy milyen képet látunk egy projektoron és milyet egy tévén.

A projektor vetített képe egy kicsit elmosódott, olyan mozis hatást ad, míg a tévé éles képe sokkal sterilebb. Sokszor, a moziban látott filmeket tévén megnézni bántó élmény, mert túl steril lesz a kép, a szereplők szinte kiugranak a díszletből. Nos, a Tronsmart T7 valami ilyesmi érzést adott, bár azért a hang esetén sietném leszögezni, hogy a „homályosság”, vagyis, hogy a zene egyes részei szinte eltűnnek semmiképp nem mondható előnynek vagy pozitívumnak.

tronsmart-t7-teszt-11.jpg

A Tronsmart T7 bámulatosan tisztán szól, ha a T6-tal hasonlítom össze, akkor a különbségre a megfelelő jelző a elképesztő lesz. Az énekhang szépen szól és teljesen elválik a brummogástól, nem hatja át a teljes hangképet a T6-hoz hasonló teltség. De ez, most, hogy egymás mellett hallom a kettőt nem zavaró, sőt, a zene élvezetét tekintve kimondottan előnyös.

tronsmart-t7-teszt-12.jpg

A T6 esetén mindig csodáltam azt a töméntelen mélyet, amit ebből a kis csőből ki tudtak hozni. A T7-ben első hallásra nincs ennyi, de ha a mély sávokat kiemelem, a magasakat lehúzom, akkor kiderül, hogy bizony van itt is brummogás. A különbség mindössze annyi, hogy ez a brummogás nem telepszik rá mindenre, még a magas sávokra is.

tronsmart-t7-teszt-13.jpg

A hang tehát sokkal élesebb, sterilebb és tisztább, az énekhangot nem nyomja el a mélyhangok kavalkádja. A mély sincs túltolva, így keményebb, rockos hangzás esetén is nyugodtan feltolhatjuk a hangerőt, a termoszunk nem akar majd szétszakadni. Talán a magas hangok csilingeléséből lehetne egy picit több, ha így lenne tényleg a tökéletesség határát súrolná.


 

Összegzés

Felemásak az érzéseim a Tronsmart T7 miatt, de ezt jó részben magamnak köszönhetem. Vártam valami olyan átütő élményt, amit anno a T6-tól kaptam, de ez az élmény elmaradt.

tronsmart-t7-teszt-10.jpg

A külső lényegében tökéletes, a hangszóró borítása szép, megfelelő, talán a műanyagok lehettek volna kicsit kevésbé kopogósak.

A Tronsmart T7 tudása, teljesítménye teljesen rendben van. Megkapjuk a SoundPulse mélyhangkiemelést, megkapjuk a TWS funkciót, egyedül a Tune Conn Link hiányzik, amivel akár 100 egyforma hangszórót is egy rendszerbe tudunk kapcsolni. Ez utóbbi nekem különösebben nem hiányzik, a TWS-szel két hangszóró összekapcsolását pont elegendőnek tartom.

tronsmart-t7-teszt-8.jpg

Van RGB fény, van megnövelt teljesítmény, és az elődhöz képest sokkal (nagyságrenddel) tisztább a hangzás. Még nagy hangerőn sincs számottevő torzítás, ami azért a Tronsmart T6-ról nem mondható el.

Összességében a Tronsmart egy korrekt, az árához képest baromi jó, de nem forradalmi hangszórót adott nekünk, ami mind tudásban, mind minőségben, mind hangban előrelépés az elődhöz képest. Vagyis a kötelező feladatot teljesítették.

tronsmart-t7-teszt-6.jpg

Ha szeretnéd megvásárolni, akkor az alábbi linken, a direkt ehhez a cikkhez kért NNNHOCT7 kuponkóddal 17 900 forintért kosárba teheted. Nagy öröm, hogy immár magyar raktárból rendelhetjük, így tényleg csak néhány nap alatt, ráadásul ingyenes a szállítással kapjuk meg. Vámot természetesen nem kell fizetnünk, az áfát az ár tartalmazza.

Vásárláshoz kattints az alábbi hivatkozásra:

Tronsmart T7 Bluetooth hangszóró

 

 

 

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr4717958666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása