12 colos tablet 75 ezer alatt! - N-ONE Npad Ultra tablet teszt

Az N-ONE Npad Ultra-ban erősebb a hardver és nagyobb a kijelző.

n-one-npad-ultra-22.jpg


 

Nézd meg videós bemutatómat is, ha tetszett iratkozz is fel csatornámra!


 

Bevezető

Egyszer volt, hol nem volt, kezdhetném így ezt a tesztet, mert elég sokat kell visszamenni az időben, hogy megértsük, miért annyira jó ez a gép.

n-one-npad-ultra-12.jpg

Sok évvel ezelőtt a kínai gyártók MediaTek és Qualcomm lapkákat használtak a táblagépeikben. Akkoriban vált a MediaTek valódi kihívójává a Qualcommnak, lapkáik valódi, de olcsóbb alternatívát jelentettek.

Persze tudni kell, hogy akkor, ahogy ma is a tabletek nem a csúcslapkákat kapták, inkább olyan második vagy inkább harmadik vonalbeli hardverekkel dolgoztak.

A lényeg azonban az volt, hogy az olcsóbb táblagépekbe töbnyire MediaTek, de elvétve, egy-egy esetben Qualcomm lapkák kerültek. Utóbbiak azért mindig erősebbek voltak kicsit, így, aki jobb gépet akart, az kifizette a valamivel magasabb árat érte.

n-one-npad-ultra-21.jpg

Egy pont volt, amin a kínai gyártók nehezen vergődtek át, ez pedig a 4G mobilnet, vagyis pontosabban a nálunk használt B20-as sáv támogatása. Az idők haladtával megjelentek MediaTek lapkával szerelt gépek, amik megugrották ezt az akadályt, de valahogy nem akart az igazi lenni a dolog.

Nem tudom, hogy a Qualcomm és MediaTek lecserélése Tiger központi egységekre emiatt történt-e, de tény, hogy sok évig a Tiger lapkákkal kellett beérnünk. Ezek tökéletes 4G támogatással rendelkeztek, cserében a helymeghatározás lassabb és pontatlanabb lett, de erőben sem remekeltek túlzottan. Nem volt mit tenni, használtuk ezeket a gépeket.

Persze azért a helyzet nem volt elviselhetetlen, a Tiger 6xx lapkák a normál felhasználáshoz elegendő teljesítménnyel rendelkeztek.

Azután tavaly végre megtört a jég, és ismét MediaTek lapkát, konkrétan a Helio G99-et üdvözölhettük a legerősebb (olcsó) kínai táblagépekben. Nagy ugrás volt ez a Tigerekhez képest, magam részéről örültem is neki erősen. Most pedig itt van hosszú idők óta az első Qualcomm lapkával szerelt masina, az N-ONE Npad Ultra, amiről ez a teszt szólni fog. Lássuk mit kapunk a kicsi pénzünkért!


 

Tartozékok és külső

n-one-npad-ultra-20.jpg

A csomagban csak a szokásos dolgok vannak, úgy mint töltőfej, USB C kábel és egy SIM-tű. A töltőfej amúgy 5 volton 3 ampert tud, vagyis magyarán 15 wattos gyorstöltést kapunk. Már, amennyiben manapság a 15 wattot még gyorstöltésnek nevezhetjük.

n-one-npad-ultra-19.jpg

Ezen túl is léphetünk, jöhet néhány szó a külsőről!

Az N-ONE Npad Ultra kívülről egy szóval szépnek nevezhető, nekem a kamerasziget kicsit túl sok, de manapság ez a megszokott. A keret most már megszokottnak mondható szögletesebb kialakítást kapta, az élek kicsit le vannak törve, elegáns. A rövidebb oldalakon 2-2, vagyis összesen négy hangszórórács található.

n-one-npad-ultra-1.jpg

Ha feltételezzük, hogy állított tájolással a kamerák a hátlap tetején vannak, akkor az USB csati alul van, de mivel a tableteke inkább fektetve használjuk legyen ez az alul inkább a jobb oldal. Ezen az oldalon van a SIM-tálca is, ha keresnéd. Így fektetve a bekapcsológomb és a hangerőszabályzó a jobb felső részen található.

Összegezve a dolgot, az N-ONE Npad Ultra jól mutat, elegáns, és a nagy méret ellenére sem érzem úgy, hogy szét akarna esni. A váz, a keret viszonylag merev, de azért közel nem egy Xiaomi, a dizájn napjainknak megfelelő, szóval a gép kívülről teljesen rendben van, csodálkoznék, ha valaki emiatt panaszkodna.

n-one-npad-ultra-3.jpg

Utolsó mondatként még a gép fizikai jellemzői. A méret 279,4 x 174,9 x 7,5 milliméter, a gép tömege tok nélkül 580 gramm.


Olvasd el ezt is:

motus_city_cover.jpg

 


 

Papírforma

Jöhet a specifikáció, ami nem csak a Qualcomm proci miatt lesz érdekes, de kezdjük mégis azzal!

n-one-npad-ultra-2.jpg

Mit mond róla a gyártó:

A munkát és a játékot egyaránt meghódító Snapdragon® 685 4G mobilplatform megnövelt teljesítményt nyújt a fokozott termelékenység és a felgyorsult játék érdekében, lenyűgöző mesterséges intelligencia irányító feladatokkal, és támogatja kedvenc eszközön végzett tevékenységeit, például a multimédiás streamelést és a továbbfejlesztett fényképezést.

A továbbfejlesztett képernyő-frissítési gyakoriságok simább és gyorsabb élményt biztosítanak az eszközön a Qualcomm® Adreno™ GPU-val, amely jelentősen megnöveli a teljesítményt. Továbbfejlesztett Qualcomm® Kryo™ CPU-nk zökkenőmentes többfeladatos munkavégzést tesz lehetővé, míg a Qualcomm® Quick Charge™ technológia menet közben is gyorsan feltölti az eszközöket.

n-one-npad-ultra-6.jpg

A mobiljátékok virágoznak az FPS-optimalizálással és a Game Jank Reducerrel – mindez együtt működik a kevesebb hiba és simább játék érdekében. Ráadásul a mesterséges intelligencia támogatja az eszközön található multimédiát a teljes felületen, a reszponzív játékon belüli hangutasításoktól a ragyogó, gyenge fényviszonyok melletti rögzítésig.

A Snapdragon X11 LTE Modem teszi teljessé ezt a lenyűgöző platformot, amely gyors és megbízható 4G LTE kapcsolatot kínál, így versenyezhet, rögzíthet, kommunikálhat stb.

Röviden ez azt jelenti, hogy kapunk egy 8 magos procit maximum 2,8 GHz-es órajellel, kapunk egy Adreno 610-es GPU-t, egy Qualcomm® Hexagon 686 procit, Qualcomm® Spectra™ 346 képfeldolgozó és persze 4G támogatást (Qualcomm® Snapdragon X11 LTE), WiFi5-öt, Bluetooth 5.1-et. Lényeges még az integrált GLONASS, QZSS, Galileo, Beidou, NavIC, GPS rendszereket támogató helymeghatározó rendszer is, ami a leírás szerint sávszintű és járdaszintű pontosságot biztosít. Értsd azt is látja, hogy az adott út melyik sávjában tartózkodsz éppen.

n-one-npad-ultra-7.jpg

A procit körbefutva egy csomó dolgot leírtam, hiszen ezekbe a központi egységekbe elég sok mindent integrálnak már. De lássuk, milyen lényeges dolgok vannak még!

Az N-ONE Npad Ultra  8 GB LPDDR4X RAM-ot kapott, de ehelyett 20 GB-al reklámozzák, mert van 12 GB virtuális memóriáva is, amit a rendszermemóriából tud a masina lecsippenteni. Tárhelyből UFS 2.2-est kapunk, 128 GB-nyit, ami 2 TB-tal bővíthető, persze memóriakártya formájában.

n-one-npad-ultra-10.jpg

A proci mellett a második érdekesség a kijelző. Ez ugyanis a megszokott 8- vagy 10 col helyett 12 colos (11,97 col) IPS panelre épülő megoldás, aminek felbontása 2000 x 1200 pixel, vagyis 2K felbontású. A képpont sűrűség 380 PPI, az előlap kijelző arány 93 százalékos. Nem tudom, hogy ez a 12 col lesz-e a nagyobb gépekre jellemző méret, de én támogatnám, ha így lenne. A 10 col is akkora már, hogy nem lehet zsebre tenni, akkor meg miért ne legyen inkább 12? Ugye? 2 col plusz majd 5 centivel nagyobb képátlót jelent, multimédia fogyasztásánál jól jön ez nagyon!

Érdekes, de keveseket érintő dolog, hogy a kijelző érintésérzékenysége 10 ponton tud egyidejűleg érzékelni, vagyis akár mind a 10 ujjaddal is dolgozhatsz rajta egyszerre.

n-one-npad-ultra-9.jpg

Mivel ez egy kvázi prémium gép az olcsó kínai tabletek között a hangrendszer is jobb a szokásosnál. A megszokott egy- vagy két hangszóró helyett itt négyet kapunk, ami megint csak jót tesz a multimédiás élménynek.

Az akkumulátor a nagyobb készülékházban lehet nagyobb kapacitású is (elfér), így kapunk 9200 mAh-át, mellé 18 wattos PD gyorstöltést. Kár, hogy a mellé adott töltőfej csak 15 wattot tud, ahogy azt fent írtam.

n-one-npad-ultra-4.jpg

Azt is írtam, hogy van 4G támogatás, természetesen B20-as sáv is. Azt viszont nem írtam, hogy a SIM-tálca két SIM-kártyát tud fogadni, de ilyenkor persze a memória bővítésére már nem lesz lehetőségünk.

Maradtak a kamerák, ezekből két darabot kapunk. Elől egy 5 megapixeles szelfikamera dolgozik, hátul pedig egy 13 megapixeles egység.

n-one-npad-ultra-18.jpg

Utolsó mondatként a szoftver, ami Android 14, teljesen gyári kiadás, semmi utólag telepített szemét, ez pozitív. Ahogy az is pozitív, hogy kapunk Widevine L1 minősítést, így nem kell csúfos SD felbontásban néznünk a Netflix filmeket a 2K felbontású kijelzőn.


 

Tapasztalatok

No, hát feljebb már írtam, hogy a kijelző mérete nekem bejön, ezt újfent leírom, mert szerintem ez a 2 collal hizlalt képátló nagyon jó tesz a gépnek. Jelenleg a bazi nagy, közel 15 colos Samsungokat még túl soknak érzem, de lehet, hogy néhány éve még a 12-re is azt mondtam volna, hogy túl nagy. Most nem mondom, sőt!

n-one-npad-ultra-16.jpg

Tényleg úgy vagyok vele, hogy a 8 colos gépek hiányoztak, amíg minden gyártó a 10 colt erőltette. A 8 olyan élhető, még egy nagyobb zsebben is elfér, de még sem egy telefon méret. Telefonnál a 8 már nagyon-nagyon-nagyon sok lenne. Szerencsére a gyártók újra felfedezték maguknak a 8 colos gépeket, így egész jó masinákat kapunk ezen a méreten is.

A minőség tekintetében az IPS panel hozza, ami elvárható tőle. Jó betekintésiszögek, az AMOLED-hez képest mérsékelten jó, de azért bőven használható feketék és kontraszt, élénk színek, a háttérvilágítás is jó, szóval a kijelző megfelelő. Semmi extra, de ami ahhoz kell, hogy zavartalanul használjuk a gépet bőven meg van.

n-one-npad-ultra-8.jpg

Qualcomm Snapdragon 685. Jól hangzik, mondanám, hogy hasra estem tőle, de nem.

Az a helyzet, hogy az utóbbi időben elég sok G99-es táblagép járt nála, és visszanézve az ottani eredményeket a Snapdragon 685 erőben semmivel sem nyújt többet. A csattanó az lenne, ha ide írnám, hogy SŐT, de nem írom, mert a két lapka minden tesztben fej-fej mellett teljesített.

n-one-npad-ultra-13.jpg

A G99 esetén már a navigáció pontatlanságaival sem volt problémám, nem úgy, mint egyes Tigeres gépeknél. Szóval a Snapdragon mellett a GPS-t sem tudom előnyként említeni.

Régen az volt a vélekedés (évekkel ezelőtt), hogy CPU pontszámban a MediaTek erős, GPU-ban meg a Qualcomm meg visz mindent. Olyannyira igaz volt ez, hogy 3D-s meg hasonló tesztekben, ahol a GPU szerephez jutott a Snapdragon egységek porba alázták a kisebb konkurenst.

n-one-npad-ultra-11.jpg

Azt tudni kell, hogy a MediaTek lapkákban a G jelölés a Gaming jelzőt jelenti, tehát ezek a lapkák kimondottan jó teljesítményre képesek a grafikus alkalmazásokban. Talán ennek is tudható be, hogy sem a normál használat közben, sem a tesztekben nem látom azt a különbséget, ami miatt a Snapdragont kéne választanom.

Talán a képfeldolgozó kapcsán fedezhetünk fel különbséget, de nehéz megítélni, hogy a relatív jó, de nem nagyon jó képminőség a kamerák vagy a központi lapka érdemei e. Ezzel együtt kimagasló minőségre itt se számíts. Az utolsó mellbevágóan (tablethez képest) jó minőséggel a kettővel ezelőtti Xiaomi táblagépnél találkoztam. Gondolom az újabbak is jók, csak azok nem futottak be hozzám.

 

Próbáltam a tesztre készült fotókból a jobbakat kiválogatni, de ezt csak azért, hogy lássátok mire képes a kamera szerencsés esetben. Mert amúgy az a helyzet, hogy se a sok- se a kevés fényt nem szereti, a fehéregyensúly beállítása nem akar sikerülni, ahogy a fényerőhöz sem akar sokszor alkalmazkodni. Ez igaz a videózásra is, a cikk elején a videós tesztben ezt láthatjátok is.

Szóval a kamerákat inkább hanyagoljuk! Megjegyzem, jó eséllyel nem fogsz magaddal vinni sehova egy 12 colos táblagépet, hogy azzal fotózz, így a kamera gyengesége sokat nem ront az N-ONE Npad Ultra megítélésén.

Hang. Nos, talán ez volt a leginkább lehangoló ebben a gépben. Nem, nem várok csodát, hiszen egy táblagépbe nem lehet csodát építeni, de az a dobozhang, ami ebből kijött kiábrándító. Oké, van négy hangszóró, de ebből elég lett volna kettő is, az sem szólna rosszabbul. Igaz, akkor nem lehetne a képességek között nagybetűkkel hirdetni a négyhangszórós rendszert.

n-one-npad-ultra-14.jpg

A használhatóság terén fontosnak tartom kiemelni, hogy a nagy képátló miatt az N-ONE Npad Ultra akár számítógép helyettesítésére is jó lehet. Egy Bluetooth billentyűvel, egérrel már korrekt szövegszerkesztésre alkalmas megoldást kapunk, szóval levelezésre, írásra, táblázatkezelésre és hasonlókra teljesen megfelel.


 

Konklúzió

Nos, a kérdés, hogy az N-ONE Npad Ultra jó gép lett vagy sem! Sok tekintetben jó, sok tekintetben átlagos, és néhány tekintetben nem annyira jó.

Amiben egyértelműen jó lett a kijelző. Nem a képi minőség miatt, az olyan erős átlagos a hasonló képességű gépek között. A méret okán viszont nekem nagyon bejött a cucc!

n-one-npad-ultra-15.jpg

Amiben átlagos az a proci. Mármint az erősebb kínai gépek között átlagos, egy szinten a Helio G99-cel. Ez nem azt jelenti, hogy rossz, azt jelenti, hogy nem jobb annál. A G99 ereje nekem megfelelő, szerintem játékra is alkalmas, így a Snapdragon 685 is alkalmas rá.

A multimédiás képességek közül a hanggal nem voltam megelégedve.

n-one-npad-ultra-5.jpg

A többi képesség teljesen átlagos. Mármint ismét az erősebb és jobb gépek között átlagos. Nem kiugróan jó, nem kiugróan szép, de bőven hozza azt, amit egy ilyen géptől elvárhatunk. A bőven itt nem lózung, tényleg meg lennék elégedve egy picivel rosszabbal is, arra sem mondanám, hogy tűzre vele.

Persze az ár az, ami mindent eldönt, és az árral nagyon nincs probléma. A frissen a cseh raktárba érkezett, így már nem Kínából, hanem EU raktárból rendelhető 12 colos táblagépért mindössze 72 000 forintot kérnek a BGcbbf89 kuponkóddal, ami nagyon jó vétellé teszi.

n-one-npad-ultra-17.jpg

Így iskolakezdésre szép ajándék lehet belőle, főleg ennyi pénzért. Vásárlás az alábbi hivatkozásra kattintva:

 

N-ONE Npad Ultra 12 colos tablet

 

 

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz.

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr8518470111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása