Nem túlzás, ez a drón 2019 legjobb vétele, és ezt be is bizonyítjuk!

Bevezető

Amikor lassan fél évvel ezelőtt megjelent a Hubsan új madara a net tele lett olyan cikkekel, amik azt mondták, hogy igazi DJI gyilkos gép született, ráadásul negyedáron a nagy konkurenshez képest. Talán Ti is érezhetitek, hogy itt valami biztos nem stimmel, mert ennyire olcsón egy DJI Mavic vagy Air szintű gépet nem lehet összerakni. Lelövöm a poént, valóban nem lehet, de ennek ellenére azt kell mondanom, hogy rég élveztem ennyire a repülést és a videózást, mint a Hubsan Zino-val!

Készüljetek fel rá, hogy a katalógusadatokon gyorsan átfutunk, hogy aztán egy jóval hosszabb élménybeszámolót adjak nektek!

Ha nincs kedved ennyit olvasni, akkor az általam készített tesztvideót megtalálod a cikk végén. Remélem, miután megnézted meggondolod magad, és a cikket is elolvasod!

Csomagolás és tartozékok

A Hubsan Zino doboza igazán minőségi, ilyen szempontból akár DJI is lehetne. Kapunk benne mindent, ami az első repülésekhez kell, így van egy töltőnk, egy európai konnektoros tápkábelünk, egy USB kábel töltéshez és a szoftver frissítéséhez, egy kis csavarhúzó a lapátok cseréjéhez, kábelek mindenféle telefon csatlakoztatásához és egy csomag tartalék rotor. Ez utóbbinak nagyon tudtam örülni, amikor először szembejött egy szikla, de erről később…

A lényeg, hogy ha csak az alap szettet rendeled, akkor ennyi jár. A webáruházakban vannak komolyabb csomagok is, olyanok, amiben hordtáska és plusz 1 vagy 2 akkumulátor van a gép mellé adotton kívül. Most már erősen bánom, hogy nem ilyet rendeltem, mert jóval olcsóbb lett volna, mint külön megvenni ezeket, de védelmemre szóljon, hogy eredetileg nem akartam megtartani, csak csupán azért vettem meg, hogy ezt a cikket megírjam. Aztán az élet közbeszólt, így most már eszem ágában sincs megválni tőle!

A gép

A Zino a klasszikus kihajtható karos megoldás, ami egyértelmű DJI koppintás, na de kit érdekel ez? A lényeg, hogy praktikus és kicsire össze lehet csukni! A teljes méret amúgy 304,6 x 252,4 x 90 milliméter, a tömeg pedig 700 gramm. Nem túl nehéz, de egy kisebb szél már nem fogja elfújni.

A gép teste törtfehér, kopogós, merev műanyag, ami, mint kiderült elég jól bírja a strapát is, nálam legalábbis egy karc sem lett rajta, pedig lett volna mitől. Az akkumulátor 3000 mAh-ás 11,4 voltos darab, ami egy töltéssel 23 perc repülést tesz (tenne) lehetővé. A töltés nagyjából két órát vesz igénybe, legalábbis papíron, nekem ez mindig több volt. Lényeges lesz még, hogy a kapcsolat a távirányító és a gép között wifis, erről még később értekezek kicsit. A motorok természetesen szénkefementesek és kellőképp erősek ahhoz, hogy közepes szélben is használható maradjon a drón. Ha már az erőről esik szó, akkor meg kell említeni, hogy sportmódban a repülés sebessége elérheti a 60 kilométert óránként, szóval, azért nem árt egy kis gyakorlás, mielőtt elkezdünk a Zinóval száguldozni!

A talán leginkább kiemelendő érték a madáron a kamera és a gimbal, amin csücsül. Maga a gimbal egy teljes értékű, háromtengelyes megoldás, vagyis nem olyan, mint a kisebbik Xiaomi FIMI-n, ahol két fizikai és egy elektronikus tengelyt kapunk csak. Maga a kamera teljes értékű, 4K képes megoldás. Ez egyértelműen nem tréfa, hiszen a szenzor egy Sony IMX258, a lapkakészlet pedig egy Ambarella A12. Ezeket sok akciókamerában is megtaláljuk, jó párosítás, bár meg kell jegyezni, hogy az IMX258-nál azért vannak jobbak is.

A távirányító

A távirányító már első fogásra is olcsó darabnak tűnik. Na nem úgy, mint egy 50-100 dolláros drónnál, mert azoknál aztán tényleg olyan hitvány darabokat kapunk néha, hogy legszívesebben a dobozból azonnal a kukába hajítanám némelyiket. A Hubsan Zino mellé adott vezérlő az anyaghasználat kapcsán nem remekel, de amúgy maga az elrendezés, a telefontartó, a gombok és tekerentyűk kapcsán hibátlan.

Sokan mondják, hogy a karok és a hozzájuk tartozó mechanika nem elég precíz, szerintem meg az, de hogy miért, arra majd később térek ki. A lényeg, hogy a távirányítón megtalálunk mindent, ami kellhet a repüléshez és a videózáshoz, de egyetlen hülyeség sincs rajta, amire nincs szükségünk. Teljes értékű darab, könnyű használni, maximum egy dolgot hiányolok, hogy a karokat nem lehet lecsavarozni a szállításhoz. Ennek azért tudtam volna örülni.

A szoftver

Egy előző Hubsan cikkemben már írtam az X-Hubsan szoftverről, ami iOS és Android rendszerekre is elérhető. Akkor leginkább azt emeltem ki vele kapcsolatban, hogy olyan a felület, az elrendezés, hogy erről a programról később könnyű lesz átállni egy drágább gép szoftverére, mert elég sok mindenben hasonlít például a DJI megoldására.

Most elérkezett az idő, hogy a szoftver alá (vagy fölé, attól függően honnan nézzük) betettek egy egész komoly gépet is. Amikor a Zino megérkezett rengeteg opció hiányzott még, így például a kamerán semmit nem tudtunk állítani. Ez a gond mostanra megszűnt, normális finomhangolásra nyílik lehetőségünk. Sajnos annyi a menü, hogy nem fogom tudni mindegyik képernyőképet betenni a cikkbe, de azért a fontosabbakat, jellemzőbbeket igyekszem idepakolni, hogy lássátok miről beszélek!

Működés, tapasztalatok

Na, és akkor most jön az élménybeszámoló, igyekszem végig menni minden ponton, meg fogom próbálni átadni az élményt, amit a Zino ad. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog sikerülni, de azért próbálkozni szabad.

Beüzemelés

Az alapos drón felhasználó első dolga az, hogy letölti és feltelepíti a legfrissebb szoftvert, legalábbis akkor, ha nem legendásan szar a legfrissebb verzió. A Hubsan Zino esetén erről szó sincs, sőt, ha nem a legfrissebb a verzió, akkor kell is frissíteni, mert rengeteg plusz beállítás jön elő.

A letöltött csomagban három drivert (firmware) találunk. Az egyik a géphez, a másik a gimbalhoz, a harmadik a kamerához tartozik. Hogy ne legyen egyszerű a dolgunk mind a hármat másképp kell frissíteni.

Van a letölthető csomagban egy frissítő szoftver, erre lesz először szükségünk. A gép frissítéséhez kikapcsolt állapotban kell a számítógépet a drónnal összekötni, a programba betallózni a legfrissebb firmware-t és elindítani a frissítés. A gimbal frissítése is a programon keresztül történik, de ehhez már be kall kapcsolni a madarat is. A kamera frissítéséhez kelleni fog egy memóriakártya, ennek gyökerébe kell felmásolni a drivert, bedugni a Zinóba, bekapcsolni a drónt, és várni, amíg a kis piros visszajelző LED villogása meg nem szűnik. Ezennel mindent lefrissítettünk!

Első repülés

Természetesen töltsd fel az akkumulátort, pontosabban az akkumulátorokat, mert a vezérlőbe is az van, ami nagy pirospontot érdemel, nem kell elemekkel bajlódnunk! Fontos tudatosítani magunkban, hogy a Hubsan gépe nincs megpakolva szenzorokkal, így nem fogja magától kikerülni az akadályokat, az alsó kamera és ultrahangos szenzor miatt az automatikus visszatéréskor a leszállóhely eltalálása nem lesz centire pontos. A gép nem érzékeli a talaj távolságát, mindössze a nem túl pontos GPS-re és a beépített barométerre hagyatkozik. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy hegynek felfelé nem fogja a talaj emelkedését követni, hanem inkább nekirepül, ha nem avatkozunk be.

A magasság és a pozíciótartás tehát olyan amilyen, nyilvánvalóan nem egy tű pontos DJI, de ha nem szoktál ahhoz hozzá, mint én, akkor ez azért gondot nem fog okozni.

A repülés előtt az indulás menete a következő lesz. Bekapcsolod a gépet, utána bekapcsolod a távirányítót. Amikor a vezérlőn a kék LED-ek megállapodtak, akkor csatlakozott a Zinóhoz. Ezután csatlakoztatod a telefont, amin az X-Hubsan program fut, kiválasztod a madaradat és már ott is a kép a kijelzőn. Ja nem, nincs ott. Elég buta dolog, de a fejlesztői módban be kell kapcsolni az USB hibakeresést az Androidos telefonokon, máskülönben nem fog működni. Ha ez meg van, akkor a telefon irányítóeszközként ismeri fel a távirányítót. Szóval előbb USB hibakeresés bekapcsolása, utána a program indítása, csatlakoztatás a távirányítóhoz és kész is vagyunk.

A szoftver felületén balra az automatikus felszállás (ha repülünk, akkor a leszállás) és a repülési módok a fontosabb pontok. Utóbbinál választhatjuk ki az olyan szuper dolgokat, mint a követés, a körberepülés, az útvonalrepülés vagy a Line Fly módnak nevezett dolog. Ez utóbbi az a mód, amikor a gép felénk fordított kamerával automatikusan emelkedik és távolodik, menő!

Jobbra választhatunk a fényképezés vagy videózás között, de ezt egyszerűbb a távirányító gombjaival vezérelni. Lényegesebb, hogy a kis csúszka piktogram alatt elérjük a kamera beállításait, amin belül lehetőségünk van a felbontás, a képkockaszám, a fehéregyensúly beállítására, illetve választhatunk négy színszűrő közül is.

A fogaskerék ikon visz minket a bővebb beállításokba, ahol baloldalon a virtuális joystick, a távirányító, a gimbal, a térkép beállításain faraghatunk, illetve a legalsó pontban elvégezhetjük a vízszint és geomágneses kalibrációt.

Ha megismerkedtünk a szoftverrel, sikerült összelőni a gépet a távirányítót és a telefont, akkor indulhat a repülés!

Repüljünk!

Ha az első géped lesz a Zino, akkor biztos tovább tart az ismerkedés, mint nekem, de nem dicsekvésből írom, nagyjából 5 perc elég volt, hogy magabiztosan kezeljem. Hihetetlenül barátságos a gép, agilis, erős, de még sem durvul velünk. Persze van sportmód, ahol egy kicsit mégis, de ezt nem kötelező, elsőre nem is ajánlott bekapcsolni.

Mivel a cikket is úgy kezdtük, hogy DJI gyilkos-e a drón, most ide kanyarodok vissza, a Mavic Pro-val hasonlítom össze, mert volt szerencsém olyat is birtokolni.

A lényeg, hogy ez a gép távolról sem egy Mavic Pro, közelről meg még kevésbé az. A DJI gépét úgy szokták jellemezni, hogy olyan felvételeket készíthetsz vele, mintha egy komplett videós stáb követne. A mozgása, az irányítása hihetetlenül precíz, és nem csak azt tudja megtenni, hogy követ téged, de azt is felismeri, hogy neki oldalt vagy háttal vagy szemben vagy. Hihetetlen masina!

Na a Zino ilyeneket nem tud! A kamerát optikai érzékelőként használva követi a telefonon kijelölt célpontot, elég pontosan teszi ezt, de azért messze van attól a szinttől, amit komplett stábnak mernék nevezni. A felvételek precizitásán ront a szenzorok hiánya is, mert a helyben lebegés nem olyan, mintha odaszegezték volna a levegőbe a gépet, mindig van egy pici imbolygás. Ezen persze némileg javít a gimbal, de erről majd kicsit később.

A lényeg az, hogy a kezdeti szoftveres problémákat orvosolva a Hubsan Zino most már nem kezd el méteres köröket leírni ahelyett, hogy állna egyhelyben, de azért picit mozgolódik. Ez lehetetlenné tesz olyan feladatokat, mint például a szűk térben, a távirányító használata nélküli videók felvétele, mert ha kicsi a hely, akkor folyamatosan korrigálni kényszerülünk. Itt térnék vissza egy kicsit a feljebb már említett egy kilométeres hatótávra.A wifis gépeknél sajnos fel kell arra készülnünk, hogy wifi hálózatokkal rendesen megszórt területeken a kilométer biztos nem lesz meg, de azért szerencsés esetben 500-600 méterrel itt is kalkulálhatunk. Ez nem csak a Hubsan Zino esetén van így, hanem például a DJI Air-nél is, szóval ez nem a gép, inkább a technológia hibája. Megjegyzem a DJI Mavic-et kivéve nem volt olyan gép, amivel több kilométer messzire elrepültem volna, és ott is csak brahiból, mert azon kívül ennek a hatalmas hatótávnak sok értelme nincs. Ha videózunk, akkor úgy is a körülöttünk lévő, vagy maximum néhány száz méterre lévő dolgokat filmezzük, legalábbis az esetek minimum 95 százalékában. Felfelé 500 méternél magasabbra amúgy nem emelkedhetünk, tehát az egy kilométeres hatótáv ilyen szempontból is bőven elegendő.

Most térjünk vissza arra a panaszra, amit nagyon sok Zino tesztben olvastam, vagyis, hogy a távirányító karjai nem elég precízek. Azt kell mondanom, hogy teljesen feleslegesen lennének precízebbek. Egy Mavic esetén elvárható, hogy nagyon finom, akár néhány centis mozgásokat hajtsunk végre a levegőben, de a Zino esetén ennek semmi értelme, mert mint mondtam egész egyszerűen nem annyira precíz repülés közben sem, mint egy sok szenzoros DJI drón. Szóval az a pontosság, ami kell bőven meg van így is, precízen, szépen lehet vezetni a gépet a levegőben, erre pedig a tesztvideóban próbálok példát is mutatni. Igen, kellő figyelem mellett egész közel repülhetünk mindenféle tárgyakhoz, sziklához, fához is, de a lényeg itt a figyelem és a pontos manőverezés!

A szenzorok hiánya rendesen megviccelt amúgy. Amikor az első videó elkészítéséhez terveztem az útvonalat, akkor lazán bevittem a gépet egy fedett részre. Ez a Mavic esetében nem jelentett volna problémát, de a Zino ettől besokalt. Elvesztette a műholdakat, és a kétségbeesett keresésben szépen nekicsapta magát egy sziklafalnak. Szerencsére nem magasan történt a dolog, mindössze másfél méter magasból pottyant le, így nem esett baj. Fontos kiemelni, hogy ez az eset semmi másra nem vezethető vissza, mint a saját hülyeségemre, egyszerűen a Mavic tudását feltételezve terveztem meg az útvonalat, és ez nagy hiba volt.

A lényeg, hogy a Zino zárt térben lényegében nem használható. Ha erre tervezted, akkor minimum két árkategóriával feljebb kell lépned, de majd erről is szólok néhány szót a cikk végén.

Milyen a repülés?

Ahogy feljebb írtam egészen csodás! Nem tudom miért, talán a Mavic-et jobban féltettem, de azzal sosem mertem teljesen elengedni magam. Oké, elrepülgettem néhány kilométert erre, néhányat arra, készítettem néhány videót, de valahogy mindig bennem volt a félsz, hogy leesik, összetörik, elhagyom. Na, a Zino esetében ezek a félelmek nem jelentkeztek, amiatt aztán tényleg felhőtlen jókedvet okozott a repkedés vele. Mint írtam agilis kis szerkezet, tényleg erős, és ha fúj egy kis szél, akkor oda se neki, hadd fújjon.

Az egy töltéssel elérhető 23 perces repülés soknak tűnik, de kicsit sem az, több ok miatt sem. Az egyik egy kis probléma a kezelő szoftverben, ami nem engedi, hogy tovább repüljünk, ha 20 százalék alá esik az akku töltöttsége. Ezt betudom annak, hogy igyekeznek bolondbiztosra tervezni a gépet, és mivel az árába nem fér bele olyan luxus, hogy nagyjából kiszámolja mennyi energia kell a visszatéréshez, ezért inkább azt mondja, hogy 20 százaléknak elégnek kell még lenni, bárhol is vagy egy kilométeren belül. Szóval a gép fogja magát, visszajön, aztán mehetünk haza.

A rövidség másik oka sokkal egyszerűbb. Egész egyszerűen annyira jó vele repkedni, hogy a 20 perc, ami más drónoknál bőven elég volt mindenre, az itt még 5 percnek sem tűnik úgy repül el. Sokat gondolkoztam, hogy írhatnám le pontosan ezt az érzést, de nem vagyok képes írásban normálisan átadni a dolgot. Egyszerűen csak baromi jó az egész. Elengeded magad, jön a flow érzés, nem kell koncentrálni, nem kell méricskélni, menni kell, kapcsolgatni a kamerát, ha szépet látsz. Magam sem értem mi az ami miatt ez a gép ennyire megfogott, mert azért volt már nálam nem egy papíron sokkal jobb szerkezet.

Kamera és Gimbal

A Hubsan Zinóról rengeteg bemutatót, vagy tesztnek nevezett nulla tartalommal bíró írást lehet olvasni a neten, olyanok tollából, akik kézbe sem vették a Zinót, egyszerűen a specifikáció alapján mondanak véleményt. Ilyenekben találkozhatunk a DJI gyilkos jelzővel is, ami, talán érezhető az eddig leírtakból is, nettó hülyeség.

A kameráról azt kell tudni, hogy papíron tényleg nagyon jó darab. Valós 4K felbontást tud 30 képkocka sebesség mellett, ami azért becsülendő teljesítmény (1080p felbontásnál 60 FPS!!!). A szenzor és a lapkakészlet is tökéletes, abba a kategóriába, amibe az ára miatt soroljuk a Zinót egészen kimagasló képességű ez a páros.

Ha süt a nap, nincsenek váratlanul változó fényviszonyok a géppel hihetetlen minőségű felvételek készíthetők. Részletgazdag, színhelyes videók 4K felbontásban, szóval hibátlan minőségben. Ez a kamera azonban tudásra nem tud többet, mint egy 80-90 dolláros akciókamera. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a gyors fényerőváltozásokat csak nehezen követi le, ha árnyékos helyen repülünk, akkor a betűző napfénytől kiégnek a képek a világosabb felületeknél. Ezek hibák, de nem egetverően nagy hibák, de elhallgatni őket nem lenne szép dolog. A neten sok tesztvideó érhető el, és a cikk végén ott van a sajátom is, ami bizonyítja, hogy remek filmeket lehet forgatni a Hubsan Zinóval, de azért annyira tökéleteseket mégsem, mint a egy 1200 dolláros DJI madárral.

Ami viszont szinte hibátlan az a gimbal. Hiába a gép kicsit bizonytalan pozíciótartása, ide-oda mozgolódása, ez az elkészült elvételeken szinte egyáltalán nem látszik. Nem rezeg, nem remeg a kép, simán, szépen suhan alattunk a táj, mintha sínen húznánk a Zinót a levegőben.

Összességében azt kell mondanom, hogy a kamera és a gimbal párosa jóval túlmutat azon az árkategórián, amibe ez a gép tartozik. Ez így, ebben a formában egyáltalán nem túlzás, a gyengeségeivel együtt lehet élni, lenyűgöző légifelvételeket lehet vele készíteni, maximum egy picivel több részlet lesz, amit az utómunkánál ki fogunk vágni.

Remélem a cikk végén lévő videóm segít bemutatni a képességeket. Sajnos nem volt mostanában olyan idő, hogy hosszasan készülhettem volna a szép felvételekre, a két felhőszakadás közötti 20 perceket kellett kihasználnom.

Versenytársak és alternatívák a piacon

A Hubsan Zinónak jelenleg egy igazán komolyan vehető versenytársa van, ez pedig a Xiaomi FIMI X3. Árban nagyjából hasonló szinten állnak, ám a FIMI lényegében minden területen kevesebbet tud, mint a Zino. A Gimbal csak kéttengelyes, a kamera csak FHD, a karjait sem lehet behajtani. Szóval bármennyire is Xiaomi rajongó vagyok, nálam a FIMI X3 nem nyerő.

Egy osztállyal feljebb, 400 dollárért már ott van a Xiaomi FIMI X8 SE. Ennek a karjai behajthatók, a kamera 4K és kitűnő darab, a gimbal 3 tengelyes, szóval ezekben a tulajdonságokban, ha csak egy paraszthajszálnyit is, de jobb, mint a Hubsan. Viszont kapunk hozzá 5 kilométeres hatótávot a Hubsan Zino 1 kilométerével szemben, kapunk egy alsó kamerát és egy ultrahangos érzékelőt, ami sokkal pontosabb lebegést tesz lehetővé, ráadásul zárt térben is használható marad, igaz korlátozottan, mert egy darab oldalsó vagy hátsó szenzor sem került bele, ezért pedig nem illeti dicséret a Xiaomit. Azt gondolom, hogy az árába manapság legalább egy elülső optikai érzékelőnek bele kellett volna férnie, vagy ha nem, akkor adhatták volna 20 dollárral drágábban, hogy beleférjen.

Még egy súlycsoporttal feljebb, már olyan 700 dollár környékén ott van a DJI Mavic Air, tele pakolva szenzorokkal és kameramódokkal. Szuper kis gép, de van ára már rendesen. Ami vele kapcsolatban rossz pontként említendő a wifis kapcsolat, de erről feljebb írtam már.

Még kapható a DJI Mavic Pro első kiadása is, mostanra lement az ára, láttam már 8xx dollárért is, ha van ennyi pénzed rá, akkor bitang jó vétel. (ha kupon kell hozzá írj!)

Végezetül a Mavic Pro 2 és a Zoom, utóbbi 1100, előbbi 1200 dollár feletti áron. Minden drónos álma, csak sokat kell rá gyűjtögetni a fizetésből.

Összegzés

Elismerem, ez a cikk közel sem egy megszokott teszt lett, de úgy érzem lassan be kell fejeznem a szócséplést, mert túl hosszúra nyúlik a történet. Tudnék írni még hosszú oldalakat, de a lényeget azt hiszem „papírra” vetettem.

A lényeg pedig az, hogy ismét van egy drónom, és nem is akarok megválni tőle. A DJI Mavic azért került piacra, mert sajnáltam, hogy egy 300 ezer forintos drón a szekrényben porosodik. Egyszerűen nem volt elég időm arra, hogy repkedjek vele. Lehet, hogy a Hubsan Zinóra is kevesebb fog jutni, mint amennyit szeretnék, de nagyon nem mindegy, hogy egy 1200 dolláros vagy egy 250 dolláros gépben áll a pénzem. Ráadás, hogy egyelőre úgy érzem, hogy azokra a célokra, amikre én használok egy drónt bőven megfelel a tudása mind a repülés, mind a kamera minősége terén.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a gép minden képességében túlmutat a saját árkategóriáján. A repülési képességek, a távirányító és a szoftver képességei, a kamera és a gimbal párosa, a hordozhatóság, praktikusság nem egy 250 dolláros géphez tartoznak, ezekért a képességekért nem olyan régen még lazán adtunk volna 500 dollárt, és nem is sokalltuk volna az árát. Az, hogy ennek az összegnek csak a felét kell a pénztárnál hagynunk valóságos csoda. 

A Hubsan Zino, tehát nem DJI gyilkos, de szerintem nem is akar az lenni. Ő nem más, mint 2019 legjobb drónja a 200-300 dolláros árkategóriában. Sőt, nem csak 2019 legjobbja, hanem minden idők legjobbja, mert ennyire szuper gépet ennyire alacsony áron én eddig nem láttam, és gyanús, hogy egy darabig nem is fogok más, hasonló konkurenst találni.

Ha tehát Te, hozzám hasonlóan szeretnél egy élvezetes, erős, de könnyen irányítható drónt, amivel ráadásként még remek videókat is tudsz készíteni, de nem szeretnéd a gatyádat is a pénztárnál hagyni, akkor azt mondom ne habozz! Ha most megveszed a nyaralásra már meg is érkezhet, és ettől kezdve egészen más perpektívából készítheted a videóidat, fényképezheted a látnivalókat, mint eddig.

A Hubsan Zino eredeti ára 299,99 dollár, de most találtam hozzá kupont, amivel 254,99 dollárért (75 ezer forint) veheted meg. Ha rám hallgatsz, akkor rögtön veszel hozzá minimum egy pótakkumulátort is!

A Hubsan Zino H117S drónt itt tudod a kuponos akcióban megvásárolni:

Hubsan Zino H117S - Kuponód: BG15H117S

Végezetül pedig ajánlom figyelmetekbe az általam készített 4K felbontású tesztvideót!

 Forrás: HOC.hu