Kipróbáltuk - Redmi AX5 Wi-Fi 6 router gombokért

Piacgyilkos árazásával, és erős hardverével a lakásod Wi-Fi hálózatának lelke lesz.

redmi-ax5-teszt-cover.jpg

 


 

Redmi AX5 router - Bevezető

 

A Xiaomi jó kereskedőhöz (gyártóhoz) illő módon, az új technológiát, a Wi-Fi 6-ot, előszőr a legdrágább megoldásában mutatta be. Az AX3600, amit azóta is használok, már több, mint egy sima router. Bivalyerős a hardvere, rengeteg eszközt csatlakoztathatunk hozzá, remekül használható Xiaomi okosotthon ökoszisztéma központi egységeként, egyszóval igazi főnyeremény, igaz elég drága. (cikkünk itt olvasható a Xiaomi AX3600 routerről).

 

redmi-ax5-teszt-1.jpg

 

Másodikként a Xiaomi AX1800 mutatkozott be, és talán mondanom sem kell, a tesztem óta ez is engem szolgál, az irodámat és környékét látja el Wi-Fi-vel. Ez már egy megfizethető darab, a szolgáltatásai hasonlóak, mint a nagyobb tesóé, természetesen gyengébb picit. (Cikkünk itt olvasható a Xiaomi AX1800 routerről)

 

redmi-ax5-teszt-2.jpg

 

Most pedig itt a Xiaomi almárkájához tartozó Redmi AX5, ami ugyancsak Wi-Fi 6-os. Ebben is erős a hardver, az árához képest pedig még inkább meglepően az. Nagyjából fele annyit kérnek érte, mint az AX3600-ért, és kétharmadnyi az ára az AX1800-hoz képest. Szóval megfizethető, olyannyira, hogy ha valaki mostanában új routert vásárol, akkor nem is nagyon érdemes Wi-Fi 5-ös megoldásban gondolkoznia.

 


 

 

Redmi AX5 router – a külső

 

A külsőt megpillantva egyértelműen a Redmi előző, és egyben első routere, az AC2100 juthat eszünkbe. Ez sem volt rossz darab, már csak azért sem, mert kis trükkel élve a Xiaomi a saját AC2100-as routerét pakolta egy egyszerűbb házba, és kezdetben a Redmi jóval olcsóbban adta ugyanazt, az eltérő köntös miatt.

Mára a Xiaomi és a Redmi AC2100 routerének ára nagyon közel került egymáshoz, így szinte mindegy melyiket vesszük. A Redmi AX5 tehát a Redmi első, saját routere, ennek nincs (még) a Xiaominál unokatestvére.

 

redmi-ax5-teszt-3.jpg

 

Visszatérve a kinézetre, a Redmi AX5 egy teljesen hagyományos routernek néz ki, eltérően ugye a Xiaomi megoldásaitól, amik annyira nem.

Nagyméretű ház, felül teljesen rácsozott, de ez kell is, mert elég erős a hardver, termel némi hőt, ennek pedig valahol távoznia kell. Emiatt aztán arra készüljünk fel, hogy a nagymama matyómintás abroszával nem szabad letakarni.

A router méretei konkrétan 247 x 141 x 180 milliméter, utóbbi adat az antennákkal mért magasságot jelöli. A tetőn, a rácsok mellett két LED-et találunk, amik közül az egyik az áramellátás meglétét a másik a Wi-Fi hálózat működését mutatja.

 

redmi-ax5-teszt-4.jpg

 

Ha a hátára fordítjuk a szerkezetet, akkor láthatjuk, hogy alul is rács van, ráadásul olyan ritkás, hogy rajta keresztül megnézhetjük az áramköri lapot. Ahogy feljebb írtam, a hűtés kell is. Igaz, az AX5 sem melegszik jobban, mint például a Huawei AX3 vagy AX3 Pro, azoknak mégis rosszabb a hűtésük.

Antennából 4 darabot találunk, ezek darabonként 5 decibelesek, dönthetők, de nem forgathatók. A dönthetőség is azért kell csak, mert a router falra is szerelhető, ilyenkor szerencsésebb, ha az antennák a fal síkját követik.

 

redmi-ax5-teszt-6.jpg

 

Fizikai, vagyis kevésbé magyarul Ethernet portokból négy darab van a router seggén, ezek egytől egyig gigabitesek. Az első a WAN port, nem túlbonyolítva a magyarázkodást, itt jön be az internet, a másik három pedig LAN port, itt megy ki, ami bejött.

Ezeken kívül már csak két dolgot nem említettünk, a portok mellett található reset gombot, eldugva a burkolaton belülre, és a tápegység csatlakozóját.

A külső tehát nem egy Xiaomis megdizájnolt valami, egyszerű, mint a faék, de jó ez így, ettől lesz olcsó (többek között)

 

redmi-ax5-teszt-7.jpg

 


 

 

Redmi AX5 – a hardver

 

Első mondatommal rögtön el kell oszlatnom egy tévhitet, ami olcsó, az egyáltalán nem biztos, hogy rossz vagy gyenge. Az AX5-re pedig ez különösképpen igaz.

A hardver nagyon közel áll a jóval drágább Xiaomi AX1800 routeréhez. Qualcomm vállalati szintű, 5-magos, 14 nanométeres csíkszélességen készülő Qualcomm IPQ6000 SoC a router lelke. Ebben 4 darab Cortex A-53 mag dolgozik 1,0 GHz-en, mellettük pedig találunk egy 1,5 GHz-es órajelen működő NPU-t (neurális gyorsító, a hálózati műveletek gyorsításáért felel)  futó @ 1,5 GHz-es.

 

redmi-ax5-teszt-12.jpg

 

A routerhez a 2,4- és 5 GHz-es modulok is a Qualcommtól érkeztek, de a nyáklemezen találunk még a Qorvo-tól származó jelerősítőket, és még egy Qualcomm lapkát, a QCA8075-öt, ami a hálózati portok kapcsolásáért felel.

 

redmi-ax5-teszt-11.jpg

 

Ahogy látható, a Xiaomi nem kispályázott, amikor a beszállítókat összeválogatta. Ami különösen jó, hogy a központi egység a Qualcomm terméke, azé a cégé, ami a legjobb mobil lapkákat is gyártja. Az, hogy házon belül készül a Qualcomm SoC-kal gyártott mobiltelefonok Wi-Fi 6 egysége, és az ezeket kiszolgáló router központi egysége garancia arra, hogy a lehető legstabilabb, leggyorsabb vezetéknélküli kapcsolatot kapjuk.

 

redmi-ax5-teszt-9.jpg

 

A szerkezet kapott 256 MB memóriát és 128 MB háttértárat, utóbbin pedig a Xiaomi Mi WIFI ROM található (mint az összes Xiaomi routeren), ez pedig Linux alapú és OpenWRT-re épül. Akinek ez mond valamit, az értékelni fogja, akinek nem, az csak simán örüljön neki, mert jó dolog.

Ha a hardver teljesítményét szeretnénk összevetni valamivel, akkor adja magát a Huawei AX3 router. Ez a megoldás hasonló áron került piacra, mint a Redmi AX5, ám jóval kevesebb benne a memória és a Xiaomi jóval erősebb AI teljesítményt kínál, mint a riválisa.

 


 

 

Mi fán terem a Wi-Fi 6?

 

A Redmi AX5 router képességei miatt tisztában kell lennünk azzal, hogy az új Wi-Fi szabvány milyen előnyökkel jár, mert ezeket az előnyöket nem csak a drága, hanem az olcsóbb eszközökkel is élvezhetjük. A Xiaomi AX3600 cikkben ezt egyszer már leírtam, annál jobban most sem tudnám összefoglalni, így inkább átmásolom ide is:

Nagyon sok minden változik a Wi-Fi-ről 6-ra történő átállásnál, amiből mi, mezei userek nem sokat fogunk észrevenni, hiszen látszólag, a működésben nem lesz változás. Az eszközünk szépen felcsatlakozik a hálózatra, és lesz net. A változások ennél persze sokkal mélyebbek.

A Wi-Fi 6 fejlesztésénél a kulcsszó a rugalmasság volt. Az előző szabvány kiadásakor (2013.) egy átlagos háztartásban 3-5 eszköz használt vezeték nélküli kapcsolatot. Ez napjainkra minimum duplázódott. Egyre több a mobiltelefon, a tablet, a tévék is wifisek, a tv-box is wifis, és akkor még nem beszéltünk a különböző okosotthon eszközökről, robotporszívókról, okos lámpákról, okos konnektorokról és egyebekről. Szóval, ha egy háztartáson belül 10-15 wifis eszköz van, már meg sem lepődünk, és ez még csak a jelen.

 

redmi-ax5-teszt-10.jpg

 

Évről-évre, nagyságrendekkel nő a wifis eszközök száma, és a növekvő eszközszámot a ma kapható routerek egyre nehezebben szolgálják ki. Ez nem csak a beléjük épített vas, például a processzor gyengeségére, hanem az alkalmazott technológia hiányosságaira is visszavezethető.

A Wi-Fi 6-ot alkalmazva sokkal rugalmasabb és megbízhatóbb hálózatok építhetők ki, akár több száz wifis kütyü egyidejű kiszolgálására. Ezt több új technológia bevezetésével érik el. A Wi-Fi 6 esetén például az átviteli csatorna szélessége 160 MHz-re nő, emellett pedig megjelenik az 1024-QAM (Quadrature Amplitude Modulation) moduláció, amivel egységnyi idő alatt négyszer annyi adatot lehet átvinni.

Megkapjuk a Wi-Fi 6-tal a OFDMA (Orthogonal Frequency Division Multiple Access – ortogonális frekvenciaosztású többszörös hozzáférés) nevű módszert, ami lehetővé teszi, hogy egyszerre több eszközt szolgáljon ki a router (vagy AP). Ez egy kicsit bővebb magyarázatra szorul.

A routerek, amióta több antennával rendelkeznek és használják a MIMO (MU-MIMO) technológiát, azóta képesek párhuzamosan több eszközt is kiszolgálni, vagyis egyszerre több eszköznek adatot küldeni. Viszont, adatot fogadni csak egy eszköztől tudtak egyidőben. A forgalmat ráadásul az is lassítja, hogy antennánként a egy régebbi router csak egy eszközzel tud egyidőben kommunikálni.

A gyártók ezt rendre egy teherautós példával szemléltetik. A dolgot úgy kell elképzelni, van egy Wi-Fi 5 routerünk 4 antennával, akkor a példánál maradva, a csomagok kiszállításához négy teherautót használhatunk, amik mind 1-1 eszközhöz visznek ki egy-egy adatcsomagot. A wifis eszköznek jelezni kell a router felé, hogy a csomag megjött és hibátlan. A router egyszerre egy eszköztől tudja a megérkezett jelzést várni, a többi három eszköz pedig vár a sorára, hogy az üzenetet elküldhesse.

 

redmi-ax5-teszt-13.jpg

 

A Wi-Fi 6 esetén a menet teljesen megváltozik. Egy antenna egyidőben nem csak egy, hanem több eszköznek is tud adatot küldeni. Vagyis, ha az előző példánál maradunk, akkor a négy antenna négy teherautó, de teherautónként nem egy-egy, hanem akár mind a négy wifis eszközünknek van egy-egy csomag.

Tehát, egy ciklus alatt az egy antenna elküld annyi adatot, mint a régebbi megoldásnál 4 küldött el. Ha pedig négy antennánk van, akkor az egyszerre elküldött csomagok száma nem négy, hanem 4 x 4 lesz. Ráadásul a visszafelé küldött adat is gyorsabban eljut a routerbe, vagyis egyszerre több eszköz jelzi, hogy a szállítmány hibátlanul beérkezett, jöhet a következő csomag.

A sebesség tehát, a Wi-Fi 6 esetén nagyságrendekkel gyorsul a Wi-Fi 5-höz képest, főleg, ha egyszerre sok eszközt kell adattal kiszolgálni.

Van aztán itt még egy technológia, ami javítja az adatátvitelt, ezt pedig BSS Coloringnak nevezik. Ez azt a problémát igyekszik kiküszöbölni, amikor sok, egymáshoz közel lévő AP vagy router egyazon csatornán akar kommunikálni.

Ez olyan helyeken jelent komoly problémát, mint például egy panelház (csak, hogy a lakossági felhasználásnál maradjunk), ahol például minden lakásba ugyan az a cég köti az internetet, minden lakásba ugyanazt a routert használják, bekötéskor a szakemberek nem választanak olyan csatornát, ami kevés eszköz sugároz, a router pedig nem képes csatornát váltani.

Ha ilyen esetettel találkoztunk, akkor a hibajelenség mindig az volt, hogy a net szakadozott, a sebesség ingadozott. Ennek oka az interferencia, és az, hogy a routernek meg kell várnia, amíg létrejön egy tiszta jel, és csak ez után tudja elküldeni az adatcsomagot a wifis eszköznek.

 

redmi-ax5-teszt-14.jpg

 

A Wi-Fi 6 esetén a router képes érzékelni, hogy egy adott csatornán milyen erős a zavaró jel. Egy nulla és hét közötti skálán jelöli a jel erősségét, és ezeket az erősségeket jelöli különböző színekkel. Innen a colours elnevezés. Ha úgy találja, hogy egy adott csatornán a zavaró jelszint alacsony, akkor ős is használni fogja ezt a csatornát, ám ha a jelszint erős, akkor nem. Ezzel a módszerrel a csatornák sokkal hatékonyabban megoszthatók, kevesebb interferencia keletkezik, vagyis röviden, a wifis routerekkel túlzsúfolt környezetben is gyorsul az adatok átvitele.

Még egy mondat, aztán be is fejezem. A korábbi Xiaomi, illetve Redmi AC2100-as routerek is használtak egy technológiát, ami természetesen bekerült az AX3600-ba is. Ezzel pedig a router képes volt felismerni a wifis eszközt, aminek jelet továbbított, például meg tudott különböztetni egy telefont egy okosizzótól, sőt, még a routertől való távolságot is „látta”, így automatikusan ki tudta választani azt a frekvenciát, jelesül a 2,4 vagy 5 GHz-rt, amin keresztül az adatokat továbbította.

 


 

 

Redmi AX5 – tesztek

 

A router egy többszintes családiházban teszteltem. Beton födém, harmincas téglafalak, fa és üvegezett ajtók, szóval, mint egy átlag családiház.

A mérések eredményei igazolták, hogy a Xiaomi AX1800 és a Redmi AX5 között nincs orbitális különbség, sőt, egészen elhanyagolható, amit a nagyjából 50 százalékkal többe kerülő (tehát a Redmi AX5 ára a kétharmada a Xiaomi AX1800 árának) Xiaomi router árát csak a gyártó neve és a dizájnos külső indokolja.

A méréseket természetesen nem az internet felé végeztem, hiszen az nagyban függ a szolgáltatótól. Számunkra sokkal fontosabb a router és a telefon közötti sebesség, ehhez pedig egy POCO F2 Pro telefont használtam, ami már Wi-Fi 6 támogatást is kapott.

A táblázatban az áteresztő képességet láthatjátok vagyis ennyi adat fért át a router által biztosított sávszélességen.

Az alábbi táblázatba az összehasonítás kedvéért betettem az AX1800 méréseket is, mivel ugyan ott teszteltem azt is, ahol AX5-öt.

Távolság a routertől Xiaomi AX1800 Redmi AX5
50 cm 129,48 Mb/s (mérési anomália) 311,54 Mb/s
10 méter távolság 209,63 Mb/s 211, 6 Mb/s
Egy szintkülönbség, kb. 10-15 méter 84,46 Mb/s 76,44 Mb/s
Háztól 50 méterre 56,93 Mb/s 55,12 Mb/s
Háztól 100 méterre 26,25 Mb/s 23,41 Mb/s

 


 

 

Konklúzió

 

Abban a rendkívül szerencsés helyzetben vagyok, hogy kipróbálhattam a Xiaomi (Redmi) teljes Wi-Fi 6 router kínálatát, sőt, az előző, Wi-Fi 5 éra legjobbját, az AC2100-at is.

 

redmi-ax5-teszt-8.jpg

 

Összehasonlítási alapom tehát bőven van. Amit nagyon szeretek ezekben a routerekben, az a rájuk telepített szoftver, és persze a telefonunkra letölthető Mi WIFI applikáció. Rendkívül leegyszerűsíti a beüzemelést, és azoknak sem fog gondot okozni, akik nem akarjátk a végletekig finomítani a beállításokat, csak egy egyszerűen, gyorsan, és főképp biztonságosan használható vezeték nélküli hálózatot szeretnének otthonra. (A beállításról és a szoftverről szóló részek miatt olvassátok el előző cikkeimet, a linkeket megtaláljátok a cikk végén!)

A Redmi AX5, ahogy a bevezetőben is írtam, már a jövő technológiáját hordozza. Igazán akkor fogod tudni kihasználni, ha tömegesen megjelennek a Wi-Fi 6 eszközök, de ne legyen kétséged, ez az idő 2021-ben el fog érkezni.

A most még csak csúcstelefonokban fellelhető technológia meg fog jelenni a középkategóriában is, aztán, talán 2022-ben már a legolcsóbb szegmenst is ezzel szerelik. Sőt, ez kerül majd a notebookokba, tabletekbe, az USB-s Wi-Fi csatolókba, de Wi-Fi 6 lesz az okosotthonos kütyüinkben is.

 

redmi-ax5-teszt-5.jpg

 

Saját méréseim szerint, (ezt az AX1800 cikkben megtaláljátok) a Wi-Fi 6 jócskán gyorsabb, lesz, mint a jelenleg elterjedt Wi-Fi 5, szóval, ha mostanában gondolkoztál új router beszerzésén, ne add már alább, maradj a Wifi 6-nál!

A Redmi routerét, most a XIAOMI32814 kuponkóddal vásárolhatod meg itt:

Redmi AX5 Wi-Fi 6 router - 16 700 Ft

 

 

Xiaomi AX3600 router teszt

Xiaomi AX1800 router teszt

 

A közepes árszintű Xiaomi AX1800 routert a BGN93ZE kuponkóddal, európai raktárból itt tudod megvásárolni:

Xiaomi AX1800 Wi-Fi 6 router

A Xiaomi legerősebb és legjobb routerét EU raktárból is megvásárolhatod a BGN911R kuponkóddal itt:

Xiaomi AX3600 Wi-Fi 6 router

 

 


 

Redmi AX 5 specifikáció

TERMÉKTÍPUS WiFi router
CPU magok száma Négymagos (4 magos)
CPU ÓRAJEL 1,2 GHz
CPU ARM Cortex A53
CPU TÍPUSA Qualcomm IPQ6000
SZÍN fehér
ETHERNET CSATLAKOZÓK 3 * LAN, 1 * WAN
WIFI 802.11a / b / g / n / ac / ax, 802.3 / 3u / 3ab
RAM 256 MB
TÁMOGATOTT RENDSZEREK iOS, Android, Web
ROM 128 MB
TÁMOGATOTT FREKVENCIÁK 2,4 GHz / 5 GHz
MÁRKA Redmi
CSOMAG TARTALMA 1 * Wifi router, 1 * felhasználói kézikönyv (három garancia tanúsítvánnyal), 1 * amerikai hálózati adapter
HOSSZÚSÁG 141 mm
MAGASSÁG 180 mm
SZÉLESSÉG 247 mm
TERMÉK TÖMEGE 710 g

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr7516196672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása