Az új generáció – Xiaomi Wanbo T6 Max projektor teszt

Minden ponton fejlődött a nagyszerű elődhöz képest.

wanbo-t6-max-teszt-13.jpg


 

Bevezető

Ez a cikk nem készülhetett volna el a Wanbo támogatása nélkül, mert ezt a projektor kivételesen nem vettem, hanem kaptam. Nagyon örültem neki, hiszen egy rendkívül jó képességekkel, ehhez képest barátságos árcédulával ellátott darab. Ráadásul az elődök, az X1 és a T2 Max rendkívül jól sikerültek, imádtam/imádom mindkettőt.

wanbo-t6-max-teszt-12.jpg

Az előzmények miatt természetesen óriási reményekkel voltam a T6 Max irányába is. Minden adott volt, hogy a gyártó újra felrobbantsa a piacot, hiszen remek képességeket soroltak a specifikációban, és mellé az ár is olyan volt, ami miatt elégedetten csettinthet az egyszeri projektor vásárló.

A rengeteg frissített, erősített képesség miatt ez az ár ugyan az elődnél magasabb lett, de minőségben a projektorok között is jóval magasabb polcra került.

Ebből a cikkből megtudhatjátok, hogy megéri-e megvásárolni.


 

Csomagolás, tartozékok és külső

Mivel a Wanbo lazán ugyan, de kötődik a Xiaomihoz, elvárhatjuk, hogy a csomagolás és a tartozékok, na meg persze a vetítő is minőségi legyen. Ebben nem is kell csalatkoznunk, mert minden tökéletes.

A doboz a vártnál nagyobb. Ezt úgy értsétek, hogy a T2 Max méretére számítottam a képek alapján, de kiderült, hogy a gép annál valamivel nagyobb. Mondjuk így sem őrület, inkább a T2 Max kimondottan aprócska.

A dobozból előkerül a projektor, egy külső tápegység, egy tápkábel és a távirányító. A tartozékok közül ez utóbbi, ami kicsit is érdekes, a többi a szokványos. Kábeleket nem kapunk, így, ha kelleni fog, akkor készülj fel előre, és vegyél egy normális HDMI-t..

wanbo-t6-max-teszt-14.jpg

A vezérlő kapcsán rögtön feltűnik, hogy nem a megszokott fekete színt kapjuk, ez fehér. Nekem nagyon bejön, mert az egyre szaporodó távirányítók között (TV, erősítő, soundbar, CD lejátszó) sötétben megtalálom.

A mérete pont jó, a gombok is jók, szóval amit várhatunk a pénzünkért megkapjuk. A képességei kapcsán talán a legfontosabb, hogy Bluetooth ÉS infra kapcsolaton is kommunikál a vetítővel, értelemszerűen érdemesebb a Bluetooth kapcsolatot használni.

Lássuk a projektort!

A forma nagyon hasonlít a T2 Max-re, de ahogy mondtam, annál nagyobb. Egészen pontosan 195 x 137 x 201 milliméter, a tömege pedig nem egész két kiló. Szóval látszik, hogy a projektorok között igencsak élhető méretűre sikeredett, és ezen tovább javít, hogy nem a megszokott téglatest forma, inkább egy kocka.

wanbo-t6-max-teszt-8.jpg

A műanyag burkolat minősége első osztályú, a dizájn (szerintem) úgyszintén. Elől az optika, alatta a ventilátorrács, hátul a kilépő levegő rácsa (plusz hangszórórács), felette két USB port, fejhallgató csatlakozó és AV port, legszélen jobbra egy HDMI csatlakozó.

Érdekesség még, hogy a gép kapott egy bőr „fület” is, amivel könnyedén tudjuk hordozni. Tetszik, kicsit játékos kinézete lett ettől a fültől a szerkezetnek. A fedlapon van még egy bekapcsológomb, erről majdnem megfeledkeztem, mert úgy emlékszem még egyszer sem nyomtam meg.

wanbo-t6-max-teszt-9.jpg

Összességében eddig minden oké, vagy inkább nagyon oké, lássuk mit ígér a gyártó a tudás tekintetében!


 

Papírforma

Ebben a fejezetben szokás szerint azt írom le, ami a gyári adatok között olvasható, hogy aztán ez mennyire felel meg a valóságnak egy fejezettel lejjebb ki fog derülni. Most azonban lássuk elsőként a papírformát!

wanbo-t6-max-teszt-1.jpg

A gyári adatokkal ismerkedve úgy éreztem, hogy megfogtam az isten lábát, hiszen ennyire jó projektort ajándékba kapni, még ha meg is kell csinálnom a tesztet cserébe, igazán jó dolog.

Kezdjük ott, hogy a fényerő 550 ANSI lumen. Mielőtt elkezdenétek fanyalogni újfent leírom, hogy a lumen és az ANSI lumen nem keverendő össze. Sajnos még az árukeresőn is keverik, így sokszor kideríthetetlen egy-egy projektor való fényereje. Vagyis pontosan fényárama, mert a lumen ennek a mértékegysége.

wanbo-t6-max-teszt-2.jpg

Mi a különbség? Röviden annyi, hogy az lumen egy pontban, a kijelző közepén, a legfényesebb helyen mért fényáramot jelenti, míg az ANSI-hoz a kép több részén mérnek, és a mért értékeket átlagolják. A kép közepe mindig világosabb, mint a széle, néha jóval világosabb, így a normál lumen adat sokszor igencsak becsapós. Így fordulhat elő, hogy olcsó monitoroknál is sok ezer lumenes fényáramot mérnek, míg a drágábbakon 1000 alatti ANSI-t.

A Wanbo T6 Max esetén megkapjuk a normál lumen értéket is az ANSI mellett ez ebben az esetben 6000-7000 lumen.

Az előd, a Wanbo T2 Max 200 ANSI-t tudott, az olcsóbb, „csak” HD felbontású Wanbo X1 250 ANSI-t, és ezek is tök jól használhatók voltak. Jómagam, a saját részre vásárolt T2 Max-et nem is cseréltem volna le, ha nem jön a T6 Max. Ezekhez képest viszont a T6 Max 550 ANSI-t ígér, ami egy elég combos érték a LED-es, LCD-s vetítők között. Ennek lett némi hátránya is, de erről majd kicsit később.

Az 550 ANSI azt ígéri, hogy akár félhomály esetén is bőven nézhető képminőséget, színeket, kontrasztot kapunk majd. Bár, ahogy mindig leírom, vetíteni sötétben jó, a moziban sem hagyják felkapcsolva a lámpák felét.

wanbo-t6-max-teszt-3.jpg

A vetítési képességekkel kapcsolatban két dolgot ki kell még emelnem. Az egyik, hogy a Wanbo a teljes lencserendszert üvegből készíti. Ez sajnos nem általános azolcsóbb vetítőknél, a műanyag lencse pedig egy idő után hajlamos deformálódni és homályosodni. Üveg lencséknél ennek esélye sincs. Szóval ez egy nagyon nagy jópont.

A másik, hogy a projektorban lévő vetítő rendszer teljesen zárt. Vagyis a vetítéshez használt komponensek, mint a LED, az LCD és a minden más egy zárt dobozban van, így esélytelen, hogy a lencse belülről porosodni fog. Újabb bazi nagy pirospont!

A leírásban találunk még érdekes dolgokat. Az egyik, hogy a fókusz állítása immár teljesen elektronikus, vagyis nem kézzel kell állítanunk, hanem megtehetjük a távirányító gombjait használva. A másik, hogy említenek egy automatikus trapézkorrekció beállítást. A harmadik, hogy természetesen négyirányú a trapézkorrekció, vagyis nem kell pont szembe elhelyezni a gépet a vászonnal. Lehet a középponttól jobbra, balra, lejjebb vagy feljebb is.

wanbo-t6-max-teszt-4.jpg

Mit kapunk még? Van automata alacsony kékfény beállítás, intelligens tükröződésmentesítés (jelentsen ez bármit is). A színeket a HDR10+ veszi kezelésbe, képes 4K jelet fogadni és lejátszani, és természetesen van automatikus színkalibrálás és zajcsökkentés is.

Nem írtam eddig, pedig lényeges, hogy a natív felbontás FHD, vagyis 1920 x 1080 képpont. Ugyancsak fontos adat, hogy a vetített kép mérete 40 és 120 col közé eshet. Magam ki is használom a legnagyobb, 3 méteres képátlót. Ha tudjátok, Ti is így használjátok, ez már rendes moziélmény a nappaliban.

A hangért két 5 wattos hangszóró felel a gépben. A szellőzést egy viszonylag nagy, 8 centis, halk ventilátorra bízták, amivel a gyártó adatai szerint 36 decibel a keltett zaj.

wanbo-t6-max-teszt-5.jpg

Eddig minden olyan, mint az álom, lássuk a szoftvert és az alatta lévő vasat!

Legnagyobb örömömre nem egy tákolt Androidot kapunk (mint a T2 Max esetén), hanem egy fullos gyári Android TV rendszert. Ezt használom a tévémen is, sokan fapadosnak tartják, de szerintem pont az egyszerűség a legnagyobb erénye. Filmet úgyis a szolgáltatók felületén keresünk, és nézünk, teljesen felesleges az oda vezető utat megbonyolítani.

Az Android alá normális hardver is kell, és itt elég sok projektor el szokott vérezni. Nem úgy a T6 Max, aminek az Amlogic T972-es, négymagos procija, a 2 GB memória és a 16 GB háttértár megfelelő erőt ad.

wanbo-t6-max-teszt-6.jpg

Ennél a gépnél nem lesz gond a Netflix az HBO Go, az Amazon Prime használata, de előtelepítve kapjuk a Disney +-t (ami nálunk még nem használható) és a globolpay-t is. Szóval, streaming szolgáltatókkal el vagyunk látva!

Lényeges még, hogy elérhető a magyar nyelv a rendszeren, igaz a fordítás nem teljes, itt-ott angol szövegeket találunk. Nem mondanám zavarónak.

A végére még két dolog. Természetesen kapunk Bluetooth-t és wifit is, utóbbi a 2,4- mellett az 5 GHz-es sávot is támogatja.

Nagyjából ennyi a papírforma, most jöhetnek a tapasztalatok!


 

Tapasztalatok

A rossz dolgokkal fogom kezdeni, ezek közül is azzal, ami miatt nem akartam megírni a cikket. Ám ahhoz, hogy értsétek a probléma gyökerét, magyaráznom kell kicsit!

Ahogy feljebb írtam, a T6 Max négyirányú trapézkorrekciót tud. Ez azt jelenti, hogy a távirányító és a szoftver segítségével ki tudjuk javítani az oldalak torzítását, ha nem a vászonnal szemben van a projektor. Ezt nevezik trapézkorrekciónak.

wanbo-t6-max-teszt-21.jpg

A dologra két megoldás lehetséges. Az egyik hardveres, a másik szoftveres. A hardveres úgy működhet, hogy a projektorban lévő LCD-t mozgatjuk, egyes sarkait távolítva vagy közelítve a fényforráshoz és/vagy az optikához. Csak vertikális korrekciót ismerő vetítőknél előfordulhat manuális megoldás is, ilyenkir egy tekerentyű segítségével megdöntjük az LCD-t a projektoron belül.

A szoftveres megoldás az egyszerűbb, ezt szokták a gyártók használni. Ilyenkor az LCD fixen áll, de a rajta megjelenő kép oldalarányait torzíthatjuk, így kijavítva a falon megjelenő kép oldalarányát. Elektronikusnak mondják azt a módszert is, amikor megdöntik az objektív és a fényút egyenesét, ezt hívják offsetnek.

A Wanbo T6 Max egyenes vetítésű, vagyis az objektív nem dönthető, a fény útja erre merőleges, vagyis ez nulla offsetnek számít.

Ennek a módszernek azonban vannak hátrányai. Az egyik ilyen hátrány, hogy minél inkább oldalra helyezzük el a projektort, annál inkább lehetetlenné válik a kép minden részének élesre állítása, és a fény útja nem merőleges a vászonra. Választanunk kell, a kép közepén lesz éles vagy valamelyik szélén. Ez nem jó, de a gyártók ezzel nem tudnak mit kezdeni, és a Wanbo sem tud. Ez a technológia hibája, amiről a gyártó nem tehet.

wanbo-t6-max-teszt-16.jpg

Van azonban egy másik dolog, amiről azt gondolom tehetnek.

Fent írtam, hogy a fényerő kapcsán be kell egy kis problémáról számolnom, nos, ez lesz az:

A probléma akkor jelentkezik, ha a projektort nem a vászonnal szemben, középen helyezzük el, és annál zavaróbb, minél inkább a szélről vetítünk.

Ha így teszünk, akkor a vetített kép projektorhoz közelebbi része alacsonyabb lesz, míg a távolabbi része magasabb, hiszen előbbi részen közelebb, utóbbi részen messzebb van a vászon a projektortól. Ezt a torzítást kell kijavítani szoftveresen!

wanbo-t6-max-teszt-19.jpg

Mi a megoldás? Egyszerű, a projektorban lévő LCD-n a képnek azt az oldalát, ami a projektortól távolabb van össze kell húzni. Ilyenkor az LCD-n a kép torz lesz, a falon viszont a két oldal magassága egyformának fog látszani.

Remélem eddig érthető a dolog!

Oké, de ha összehúzzuk az LCD-n a képet, akkor mit fogunk látni ott, ahol nincs tartalom? Nos, jó esetben semmit, feketeséget, hiszen azokon a részeken az LCD-n feketék lesznek a képpontok, így nem halad át rajta a fény. Ahogy mondtam, jó esetben így van!

Azonban a T6 Max esetén nincs jó eset, és ezt egy dolog számlájára írom, ez pedig a nagy fényerő. A magas fényerő miatt a lámpa azokon a részeken is átvilágít az LCD panelen, ahol nincs kép, így pedig lényegében folyton látjuk (igaz halványan) a teljes, trapézkorrekcióval nem beállított képet.

Mellékelek erről egy fotót, hogy értétek miről van szó!

wanbo-t6-max-teszt-22.jpg

Ez abban az esetben egyáltalán nem zavaró, ha filmet nézünk, ráadásul nem egy sötét alagútban történnek az események. Ilyenkor a vetített fényes rész szépen elkülönül a háttértől. Amikor viszont sötét a vetített kép, akkor sok esetben nem lehet eldönteni, hogy meddig tart a kép, és hol kezdődik a nagy fényerő miatt átvilágított LCD problémája. Ez egy cseppet azért zavaró, vagy inkább bosszantó.

wanbo-t6-max-teszt-11.jpg

Következő hiba. Az Android beállítások részénél kapunk egy automata trapézkorrekció gombot. Nos, ez nem működik valami fényesen, vagyis akár azt is mondhatom, hogy egyáltalán nem működik. Szerencsére a szoftverből manuálisan állítható a trapézkorrekció, szóval inkább csak az a kérdés, hogy miért tették bele az automatikus beállítást, ha nem jó?

Újabb megjegyzés. A projektort nagyon korán megkaptam, még a forgalmazás megkezdése előtt, így lehetséges, hogy a szoftveres hibák később javítva lesznek.

Utolsó hiba. A projektorhoz adott leírás szerint, a távirányítón az egérmód gombját hosszan nyomva elő kéne jönnie a beállítások menünek. Nos, nem jön elő. A T2 Max esetén van ilyen, ezen lehet állítani kontrasztot, fényerőt, egyebeket, azt gondoltam itt is ilyen lesz, de nekem nem sikerült előcsalogatnom.

Eddig tartottak a rossz dolgok!

A tesztidőszak elég sokáig tartott, történt ugyanis, hogy ünnepek alatt kicsomagoltam a projektort és felvittem a nappaliba. Gondoltam a fiaimnak rendezek egy kis mozit, ne a tévén nézzék a mesét, ha ott a vetítő. A szemüknek sokkal kevésbé árt a vetített kép.

Nos, annyira rákaptak a srácok a dologra, hogy a projektor maradt, ha pedig már ott volt, elkezdtem rajta filmeket nézni. Aztán már nem tudtam abbahagyni.

wanbo-t6-max-teszt-18.jpg

Nem csoda, hiszen a képe tényleg nagyon jó. Párom nem szerette, ha a T2 Max-en vetítettem a filmeket, azt mondta túl sötét, jobban szereti a tévét. Nos, a T6 Max esetén már nem húzza a száját, hanem bekuckózik mellém a kanapéra mozizni. Azt hiszem ez a legfontosabb dolog, előny az elődhöz képest. ;)

Nem csak a részletgazdagság lett jobb, hanem a színek is. Ez mondjuk nem csak a nagy fényerőnek, hanem vélhetően az LCD-nek is köszönhető.

A kép minőségének ilyetén javulása nálunk különösen lényeges, mert a vetített képátló nálam három méter feletti, ráadásul jelenleg még nem készült el a vásznat tartó falielem, így a festett falra vetítek. Nyugodtan merem mondani, a dolog hibátlan!

Normál esetben teljesen jó a projektor hangja is. A normált tessék úgy érteni, hogy a mesefilmeknél. A két darab 5 wattos hangszóró bőven elegendő, nagyjából 20-25 százalékos hangerőn szoktuk használni. Filmeknél pedig ott a Bluetooth, a tévé előtt a soundbar, mellette a mélynyomó, és meg is van a mozihatás.

wanbo-t6-max-teszt-20.jpg

Ami pedig további óriási előny a normális Android és az Android TV rendszer a gépen!

A hardver megfelelően erős, minden gördülékenyen működik. Az a tény, hogy lényegében minden hazánkban elérhető nagy streaming szolgáltató appja fut rajta behozhatatlan előny a tákolt Androiddal rendelkező eszközökhöz képest.

Itt jegyzem meg, hogy egy szoftver frissítés után az HBO Go bár betöltődik, a filmek nem indulnak el rajta. Az okot még nyomozom, illetve, ha találok megoldást, akkor a cikket frissíteni fogom.

A korrekt tájékoztatás miatt le kell írnom, hogy a Netflix 4K-ban nem fog menni, mert a DRM csak Level 3-as szintű biztonsági szintet tud. Fontos azt is hozzátennem, hogy ezt csak onnan tudom, hogy a teszt miatt megnéztem, ugyanis a filmek vetítése közben nem tűnt fel. Szóval azt gondolom, téged sem kell, hogy aggasszon a dolog.

Természetesen a YouTube is elérhető, de ha valaki a TED Talk-ot preferálja azt is nézheti. Nekem a telefon képének tükrözése egyelőre csak a YouTube TV kódjával akar működni, de igazából ezt nem is nagyon próbálgattam, mert teljesen felesleges a projektoron futó Android miatt, amin lényegében mindent elérek.

wanbo-t6-max-teszt-17.jpg

A szoftver kapcsán még két fontos dolog:

Az első, hogy az Android TV alatt nem fut minden Androidos alkalmazás. Persze a fontosabbak igen, ami a média fogyasztáshoz kell, szóval a VLC, a Kodi és társaik elérhetők.

A másik, hogy a távirányítóban van mikrofon, és a Bluetooth kapcsolatot használva hangutasításokat is használhatunk. Ennek a legtöbb értelme talán a YouTube videók keresésénél van, ahol a magyarul kimondott címeket is megérti a gép, így piszok módon leegyszerűsödik a keresés.

Viszont, ami meglepő, hogy miközben beszélünk a távirányítón a mikrofon gombot nyomva kell tartani. Ez nem így szokott lenni, de persze hibának nem nevezném a dolgot.


 

Összegzés

Egy projektor esetén, az áron kívül még két dolgot szoktam figyelni. A fényáram nagyságát és a rajta lévő oprendszert. Előbbi azt hiszem egyértelmű, minél erősebb a fény, annál részletgazdagabb képet kapunk. Ha jó a vetítő, akkor emellé még jön a HDR (ebben az esetben HDR10+), egyéb képjavító, szemkímélő funkciók, mint a Wanbo T6 Max esetén a kékfény csökkentés és helyben is vagyunk.

De hiába jó a kép, manapság a projektorozás (legalábbis nekem) nem csak, sőt, főképp nem arról szól, hogy lewarezolok valami filmet a netről, aztán pendriveról megnézem a projektoron. Olyan régen nem töltöttem le semmit, hogy több éve kizártak a legnagyobb magyar torrentoldalról. Azt hiszem ez mindent elmond.

wanbo-t6-max-teszt-15.jpg

Szóval igen, a fény mellett számomra nagyon fontos, hogy a gépen legyen egy értékelhető operációsrendszer, mert jó eséllyel már nem warezból fogom megoldani a médiafogyasztásomat. Ha pedig van jó rendszer, akkor nézhetem a YouTube csatornáimat, de még inkább a streaming szolgáltatók kínálatát.

A probléma csak az, hogy rendes Androidot vagy Android TV-t nem nagyon szoktak 150 ezer forint alatti projektorokra tenni. Üdítő kivétel volt a Blitzwolf BW-VP9 (ami egyébként zajosabb, mint a Wanbo T6 Max), de ez jelenleg nem kapható, illetve kivétel még e cikk alanya, a Xiaomi Wanbo T6 Max. Persze biztos léteznek kínai nevesincs gyártóktól egyéb megoldások is, de ezeket nem ismerem.

wanbo-t6-max-teszt-10.jpg

Szóval a lényeg. Számomra a most már sok hetes használat alatt kiderült, hogy bár nem örömteli a Wanbo T6 Max problémája, azért annyira nem is vészes a dolog. Úgy főleg nem, hogy cserébe kiemelkedően jó képességeket, fényerőt, operációsrendszert kapunk. Ráadásul ezen az árszinten, még csak hasonló képességekkel rendelkező vetítő sincs a márkás kategóriában.

Ennyi pénzért ezek a botlások (számomra) elnézhetővé váltak és az első bekapcsolás után még kardinálisnak tűnő probléma is elvesztette jelentőségét. Plusz, hogy ez a hiba is csak akkor hiba, ha nem szemből vetítünk, mert ha módunkban áll, még mindig a szemből, középről érdemes a vászonra vetíteni, onnan lesz a legjobb minőségű a kép, és ha így vetítünk a trapézkorrekció miatti botlás igazából nem is létezik már.

wanbo-t6-max-teszt-7.jpg

Az biztos, hogy ez a vetítő nálam marad egy darabig. Remélhetőleg még nyár előtt el tudom készíteni a padláson a moziszobámat (ahol tesztelhetem is a projektorok a továbbiakban), ahol aztán meg lesz a Wanbo T6 Max-szel a megfelelő minőségű kép, reményeim szerint jóval 3 méter feletti képátlóval. Drukkoljatok!

Ha úgy döntötök, hogy kipróbálnátok Ti is a gépet, akkor szokás szerint adom a hozzá kért és kapott kuponkódot. A BGHU1520 kóddal ugyanis az eredeti 96 ezer forintos ár helyett 88 ezer forintért tudjátok megvásárolni európai (cseh) raktárból itt:

Xiaomi Wanbo T6 Max projektor

 .

.

További Wanbo tesztek:

 

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr4316812230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása