Microgo M8 – végre egy használható e-roller 100 ezer alatt

Tipikus last mile közlekedési eszköz, vagyis P+R-ből a munkába.

microgo-m8-teszt-8.jpg


 

Bevezető

.

A Microgo két eszközt ajánlott fel tesztre, az M8-at és az M5-öt. Utóbbi nagyobb, erősebb, sőt telefonos applikáció is jár hozzá, azonban én gondolkodás nélkül a kicsi és olcsó M8 mellett döntöttem, nem véletlenül.

Az elektromos rollerek, meg úgy általában a rollerek arra lettek kitalálva, hogy városon belül néhány kilométert elguruljunk, vagy, hogy autóval bemenjünk a városba, amíg kényelmes, onnan pedig folytathassuk az utunkat rollerrel.

Vagy elszaladjunk megvásárolni a vacsoránkat, vagy elmenjünk moziba, vagy elmenjünk a buszig, metróig, átszeljük a várost, aztán újra rollerre pattanjunk, hogy megtegyük az utolsó kilométert, vagy mérföldet (mile), hogy a cikk első mondatánál maradjunk. Szóval semmiképp nem arra, hogy 40-50 kilométereket rollerezzünk. Persze van akinek ez az igénye, a legtöbbünknek nem.

A roller ugyanis azért jó, mert felpattanunk rá, és fáradtság nélkül elmegyünk vele 1-2-3 kilométert. Aztán beszállunk vele a liftbe és felmegyünk az irodába. Vagy levisszük a metróba, azután ha ismét a felszínen vagyunk, akkor az utolsó 4-6-10 utcasarkot már nem buszon, villamoson tesszük meg, hanem rolleren.

microgo-m8-teszt-11.jpg

Nos, bármennyire is furcsa, a manapság kapható rollerek legtöbbje erre a célra nem alkalmas, vagy épp nem túl kényelmesen használható. Ugyanis a rollerek az évek múltával egyre nagyobbak és egyre erősebbek lettek. Egyre nagyobb távokat tehetünk meg velük egy töltéssel, és ami a legrosszabb, egyre nehezebbek is.

Kicsit felesleges verseny alakult ki a gyártók között, de a technológia egyelőre nem tesz lehetővé nagy különbségeket az egyes termékek között. Így a maximumra törekedve egyre több, mondhatni Dunát lehet rekeszteni a rengeteg 350 wattos, 30-40 kilométerre tervezett rollerekkel, amiknek a tömege karcolja a 20 kilót. 20 kiló pedig nem kevés, főleg a viszonylag nagy méretek mellett.

microgo-m8-teszt-17.jpg

Szóval a ma kapható rollerek túlnyomó részével nehézkes a tömegközlekedés, nehéz felcipelni őket a harmadikra, ha nincs lift, nehéz beszállni velük a liftbe, ha rajtunk kívül más is be akar szállni. A mai rollerek elvesztették azokat a képességeket, amiket kezdetben birtokoltak.

Keresve is nehéz olyat találni, ami kicsi, könnyű, és egyszerű használni. Na, és főképp olcsó.

microgo-m8-teszt-16.jpg

Most már talán értitek, hogy miért csaptam le a Microgo M8-ra, és miért nem érdekelt a nagy és nehéz M5, ami kb. pont olyan, pont azt tudja, mint a ma kapható átlag rollerek 90 százaléka.


 

Kicsomagolás, tartozékok és összeszerelés

.

Ez egy rövid fejezet lesz, mert tartozékból nincs sok, a szerelés meg csak néhány csavar.

A doboz, amiben a roller érkezett a legkisebb, ami idén nálam járt. Talán csak a múlt ősszel kipróbált KugooKirin S1 Pro volt, amihez ehhez fogható szerkezet, ám az jóval többe kerül, hazai üzletben 154 ezer-, külföldiben 130 ezer forint az ára.

microgo-m8-teszt-9.jpg

A dobozban példás rendben minden, nem lehet panasz a védelemre sem, a belső nagyobb részét a nikecell ütésvédelem teszi ki. A roller mellett találunk egy töltőt, egy töltőkábelt és egy kis tasakot néhány csavarral, egy imbuszkulccsal és egy tájékoztatófüzettel. Némi hátrány, hogy a töltőkábel kínai dugóval érkezik, de ez szerencsére egy szimpla borotvakábel, amit 100-200 forintért bármelyik műszaki áruházban megvásárolhatunk EU dugós kivitelben.

Az összeszerelésre nem kell sok idő, mindent felcsavaroztak, kivéve a kormányt. Itt annyi dolgunk lesz, hogy egy kábelt csatlakoztatunk, utána négy darab csavarral rögzítjük a kormányszarvat, és már menetkész állapotban is lesz a roller!


 

Papírforma

.

Ahogy feljebb írtam, a Microgo M8 egy kimondottan kicsi eszköz, de most teszem hozzá, hogy nem kényelmetlenül kicsi. Vagyis a platni amin állunk megfelelő méretű, egészen pontosan 15 x 50 centiméteres. A kerékméret 6,5 col, természetesen ezen a méreten durranásbiztos gumikról beszélhetünk. A kormány magassága 87 centi, de nem a járdától, hanem a platnitól.

microgo-m8-teszt-12.jpg

Ami nagyon lényeges még a roller tömege, a Microgo M8 mindössze 12,5 kilogramm!

Az elektromos rendszer, vagyis a hajtáslánc a következőképp néz ki:

A motor 250 wattos, az akkumulátor 36 voltos és 5 Ah kapacitású. A töltő 42 voltos, ezzel nagyjából 3-4 óra a nulláról 100 százalékra történő feltöltés. A kis akkucsomag miatt a hatótáv 12-18 kilométer a gyári adat szerint, én látatlanban, a tapasztalataimra hagyatkozva azt mondom, hogy jó lesz 8-10 kilométernek is, de a teszt alatt majd kiderül az igazság.

microgo-m8-teszt-13.jpg

A gyártó azt mondja, hogy 15 fokos lejtőt le tudunk küzdeni a Microgo rollerjével. Nagyon csodálkoznék, ha ez igaz lenne, talán a 10 fok még elképzelhető. Örömteli, hogy IP64-es víz- és por elleni védelem van, vagyis felfröccsenő víz ellen védve van az elektronika. Víz alatt azért ne akarj vele rollerezni, az nem fog menni.

microgo-m8-teszt-14.jpg

A Microgo M8 két sebességfokozatot kapott. A normál mód maximum 12 kilométer/órás sebességet tesz lehetővé, a viccesen sport módnak nevezett fokozat pedig (üresen) akár 20 kilométer/órás sebességgel is képes a hátsó kereket forgatni.

microgo-m8-teszt-15.jpg

Három dolgot nem említettem még, a műszarfalat, a világítást és a féket.

A műszerfal tök jó darab, kikapcsolt állapotban a kormány közepén rejtőzik. Napfényben is használható, bár ilyenkor azért meregetni kell a szemünket. Látjuk rajta a töltöttséget, a sebességet, a lámpa ki- vagy bekapcsolt állapotát, valamint azt, hogy normál vagy „sport” fokozatban vagyunk.

microgo-m8-teszt-1.jpg

A világítás teljesen okés. Elől egy használható fényerejű lámpát találunk, a hátsó sárvédőn egy piros fényű helyzetjelzőt. Ez egyben a féklámpa is, fékezésnél a fény villogóra vált.

microgo-m8-teszt-2.jpg

A fék a kisebb rollereken megszokott elektromos megoldás. Szerencsére az M8 hátul hajt, így a fékerő is hátul jelentkezik, ami jó, mert nem esünk át a kormányon fékezés közben. Ha az elektromos fék kevés lenne, akkor a gyártó a hagyományos rollerekhez hasonlóan a hátsó sárvédőt tette le, illetve a kerékre nyomhatóvá, így mechanikus féket is kapunk a sárvédőre taposva.

microgo-m8-teszt-18.jpg


 

Tapasztalatok

.

microgo-m8-teszt-22.jpg

Ez lesz megint a cikk legfontosabb fejezete, hiszen itt dől el, hogy megéri-e megvásárolni az adott terméket vagy sem. Megsúgom, megéri.

A roller tesztje közben értek váratlan, de kellemes meglepetések, de egy csomó minden úgy alakult, ahogy azt előzetesen vártam. Ám, ami nagyon fontos, kellemetlen meglepetésben nem volt részem!

Kezdjük ott, hogy hatótáv és végsebesség. Nos, a gyári adatok szerint a Microgo M8 teherbírása 81 kilogramm, de én kereken egy mázsa vagyok, szóval cseppet túlsúlyos az M8-hoz. Legalábbis ezt hittem. Aztán kiderült, hogy annyira nem is.

microgo-m8-teszt-3.jpg

Az M8 ugyanis, ha nem is lazán, de képes volt elérni az én tömegemmel is a maximális 20 kilométer/órás sebességet, sőt ezt tartani is tudta. Igaz, az akku merülésével a leadott teljesítmény csökken, szóval csutkára töltve ment a 20-, nulla közeli állapotban a 15-18 kilométer óránként.

A hatótáv, ahogy arra számítottam is, nem érte el a gyári adatokban megadott értéket. Ez persze nem is csoda, újfent említem, hogy 20 kilóval nehezebb vagyok, mint amit gyárilag elfogadhatónak megadtak. Ezzel együtt, ha nem gyilkoltam szét a rollert a 6-7 kilométer meg volt a túlsúllyal is, ez pedig ettől a rollertől teljesen elfogadható.

microgo-m8-teszt-10.jpg

Az emelkedők viszont, ahogy az sejthető volt, nem a barátai az M8-nak. Előnyére legyen mondva, hogy annyira könnyű, hogy semmilyen nehézséget nem jelent a tolása, még dombra fel irányban sem.

Ugyancsak nem lepett meg, hogy az M8 ráz. Mármint nem úgy, mint az áram, hanem úgy, mint egy roller, amin nincs lengéscsillapítás. A kerekek is kicsik, tömlő nélküliek. A Microgo M8 a városban érzi jól magát a jó minőségű aszfaltozott bringaúton. Nem való autók közé, nem való szétfagyott, nyomvályús aszfaltra.

microgo-m8-teszt-7.jpg

Eddig tehát, a végsebesség kivételével minden olyan volt, mint amire számítottam. Az mindenképpen pozitív volt, hogy a 20 kilométer óránként elérhető maradt!

Ami mindenképpen pozitívum volt, hogy a Microgo az alacsony ár ellenére, összeszerelési minőségben, anyaghasználatban egy picit sincs lemaradva a drágább gépektől. Tök jó érzés használni, minden a helyén van, nem akar szétesni, nem nyikorog, nem nyeklik-nyaklik, abszolút pozitív az egész szerkezet.

microgo-m8-teszt-19.jpg

A maga nemében még fürgének is merném mondani. Persze nem olyan, mint egy 500 vagy 1000 wattos, de kimondottan jól meg tud indulni. Ha az egyes üzemmódban vagyunk, akkor szép komótosan szalad (maximum 12 Km/óra sebességig), de kettes üzemmódban meglepett a fürgesége, kevesebbre számítottam.

Egyenes úton, még 20 kilométeres sebességnél is elegendő volt a motorfék. Szóval jó, hogy ott a hátsó sárvédő, mint mechanikus fék, de erre szerintem maximum lejtőn lefelé lesz szükséged.

microgo-m8-teszt-20.jpg

És ami nagyon meglepett (főleg mert a specifikációban sem találkoztam a dologgal), hogy kapott a Microgo M8 sebességtartó automatikát is. Ha egy állasban tartjuk a gázkart, akkor a kijelzőn néhány másodperc után megjelenik egy kis kilométeróra, és a roller az addigi sebességen megy tovább a gázkar nyomása nélkül is, persze csak addig, amíg a fékhez nem nyúlunk.

microgo-m8-teszt-5.jpg


 

Konklúzió

.

Az alacsony ár miatt féltem kicsit ettől a rollertől, ha vacak lett volna, akkor cikket sem írok róla, mert pont annyi időt visz el egy rossz termékről szóló cikk, mint egy olyan, ami jó cuccról szól.

microgo-m8-teszt-4.jpg

Persze kíváncsi is voltam rá, mert egyrészről ennyire tipikus last mile eszköz még nem járt nálam, más részről manapság már egy sima rollert is sok tízezerért mérnek, szóval izgatta a fantáziámat, hogy mi az a műszaki tartalom, ami befér 100 ezer forint alá!

Nos, szerencsére nem kellett csalódnom. A Microgo M8 túlteljesítette az elvárásaimat szinte minden tekintetben, de amiben nem, ott sem okozott csalódást.

microgo-m8-teszt-21.jpg

Az összeszerelés, a felhasznált anyagok példásak. Az M8 többé-kevésbé tudja, amit ígér a gyártó, ha nálam könnyebbek vagytok, esetleg 80 kiló alattiak, akkor könnyen lehet, hogy némi hátszéllel, lejtővel a prospektusban megadott hatótáv is elérhető vele.

Ám, nem árt újra tisztázni, ennek a rollernek nem célja, hogy versenyezzen hatótávban a drágább eszközökkel, mert, ahogy fent leírtam, nem erre találták ki.

A gyártó véleményem szerint jól egyensúlyozott a méretekkel, az akkucsomag kapacitásával és a roller tömegével, és a végeredmény egy olyan, felnőttek által is kényelmesen használgató közlekedési eszköz lett, ami remekül egészíti ki-, vagy rövidebb, 5-6 kilométeres távon remekül váltja ki a tömegközlekedést.

microgo-m8-teszt-6.jpg

Ha úgy érzitek, hogy nektek erre van szükségetek a nagyobb és nehezebb rollerek helyett, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva meg tudjátok vásárolni. A roller rövid szállítási határidővel, ingyenes szállítással rendelhető német raktárból. Vámoltatni nem kell. Az ára a AA702776B987 kuponkóddal 96 600 forint itt:

Microgo M8 elektromos roller

 

 

 

 

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz.

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr5217919021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása