Xiaomi roller, az meg kinek kell? - NIU KQi2 Pro teszt

A NIU KQi2 Pro elképesztő jól sikerült, nálam most No1. a belépő kategóriában.

niu-kqi2-pro-11.jpg


 Nézzétek meg videós tesztemet is!


 

Bevezető

 

Sosem kedveltem igazán a Xiaomi rollerjeit, unalmasak voltak, de valljuk be, minőségben azért rendesen odavertek a kínai rollergyártó konkurenciának. Szóval, ha valaki nem sajnálta rá a pénzt, akkor vagy Xiaomit, vagy valamelyik almárkáját vette.

Azonban a piacra más gyártók is szemet vetettek, olyanok, akik az elektromos közlekedési eszközök terén nem kevés tapasztalattal bírnak. Ilyen a NIU is. Nem NIO, ők autókat gyártanak, igaz ez is, az is elektromos, de akkor sem ugyanaz a két cég.

niu-kqi2-pro-23.jpg

A NIU rollerjei már a képeken, videókon is szépek voltak. Apró, ám annál izgalmasabb vonásokat fedezhettem fel, ahányszor megnéztem a képeket mindig újabbakat és újabbakat. Jó ideje nem találkoztam olyan olcsóbb rollerrel, aminél láttam volna az egyediséget, de a NIU gépeit nézve úgy éreztem, hogy van itt puskapor, csak engedni kell ellőni, hagyni a dizájnert, hogy dolgozzon, vigye bele a játékosságot, az izgalmat a külsőbe.

Gondolhatjátok, hogy amikor megkérdezte a forgalmazó, hogy nem akarok-e kipróbálni egy NIU rollert, akkor nem ellenkeztem. Igaz, csak a legkisebb, legszerényebb képességű KQi2 Pro-t ígérték, de ennek is örültem, mint majom a farkának.

niu-kqi2-pro-1.jpg

Kibontottam, kipróbáltam, és nem csalódtam egy kicsit sem. Xiaomi? Ugyan már! NIU az új etalon!

A gyártóról: A NIU nem egy nevesincs cég, és főképp nem csak rollereket gyárt. Leginkább elektromos robogóikról, motorjaikról ismertek (keress rá a NIU RQi Sport-ra!), meg persze arról, hogy a járműveikbe minden földi jót belepakolnak. A telefonos applikáció vagy a nagyobb járgányoknál a GPS alapú nyomon követés alapnak számít. Nem csak a képességek tekintetében jók a gépeik, a felhasznált alkatrészek sem alsópolcosak, legyen szó akkumulátorról, a meghajtást végző motorról vagy a fékekről, váltókról (keress rá a EUB-01 Pro kerékpárjukra!)

Röviden a NIU az elektromos hajtással rendelkező robogók terén már most az egyik piacvezetőnek számít, és úgy tűnik nem adnak alább a céljaikból a rollerek terén sem.

niu-kqi2-pro-5.jpg


 

Csomagolás, szerelés külső

A megszokott egyszerű helyett végre egy olyan doboz érkezett, ami már messziről is azt kiálltotta, hogy: Nem tévedés, én vagyok a legjobb!

Belül a legnagyobb rendezettség, amit el lehet képzelni. Nagyon pozitívnak értékelem, hogy műanyag ütésvédelem nincs is, mindent papírból oldottak meg, ami azért kicsit mégis kevésbé terheli a környezetet.

niu-kqi2-pro-17.jpg

Szerelésről a NIU esetén lényegében nem beszélhetünk. Mindössze annyi a dolgunk, hogy a kormányszarvat 6 darab csavarral a helyére csavarozzuk. Azért itt kiemelném, hogy 6- vagyis hat darab csavarral kell dolgoznunk, a jobb rollereknél 4- a rosszabbaknál kettő tartja a kormányt. Szóval apróságnak tűnik, de a hat ebben az esetben sokat jelent!

Maga a NIU KQi2 Pro nem egy nagydarab szerkezet, de azért nem is egy nyüszöge valami. a kormány szélessége 52 centi (ez egy picit átlag feletti), a magassága 120 centiméter. A trepni hossza 51 centi, szélessége 14 centiméter. A hasmagasság 8 centiméter. A teljes tömeg akkumulátorral együtt is csak 18,4 kilogramm.

niu-kqi2-pro-15.jpg

Összességében nem egy óriás, nekem a taposó szélessége éppen jó még, de azért nem egy táncparkett. A hossz megfelelő, a kormány magassága is éppen jó. Ez utóbbi azért jelenthet egy kis problémát, mert a magasság nem állítható, így 190 centi feletti magasságnál lehet, hogy alacsonynak fog érződni.

Érezhetően van benne anyag, még annak ellenére is, hogy szinte mindenhol műanyag takarólemezek fedik a vázat. Az összeszerelés egészen példás. Lényegében minden részében érdekes, mindenhol felfedezhetünk apró finomságokat. Az elején a céglogó, az apró, inkább díszként szolgáló „szélvédő”, az angel eye lámpa, a fényvisszaverők, a hátsólámpa, de még a kormányoszlop zárja vagy a hátsó sárvédő is egyedi, sehol máshol nem látott arcot ad a gépnek.

niu-kqi2-pro-16.jpg

Túlzás nélkül állítom, ennyire patent gép mostanában nem járt nálam teszten.


 

Papírforma

niu-kqi2-pro-6.jpg

Kezdjük az elektromos rendszerrel! A motor névleges teljesítménye 300 watt, csúcsteljesítménye 600 watt. Itt a névleges a döntő, ez az, ami a szabályzót is érdekli, és így a teljesítmény tekintetében a NIU rollere biztos, hogy megáll a roller kategóriában majd, ha elkészül a jogszabály a most még csak tervezetként létező szabályozásról.

Az akkumulátor 365 Wh kapacitású, 40 voltos darab, az adatlap szerint a teljes feltöltéshez nagyjából 7 órára van szükség. Az akkuhoz kapcsolódik még az a fontos tény, hogy ennél a rollernél van energia visszatöltés, vagyis fékezésnél, lejtmenetben töltődik az akkumulátor. A gyártó szerint egy töltéssel 40 kilométert tudunk megtenni. A maximális sebesség 25 kilométer óránként, a maximálisan megmászható emelkedő 15 százalékos lehet, a maximális terhelhetőség pedig mindössze 100 kilogramm.

niu-kqi2-pro-18.jpg

Természetesen van elől és hátul is lámpa. Az első és a hátsó lámpán is van helyzetjelző üzemmód, ez a roller bekapcsolásakor aktiválódik. A hátsó lámpán ezen kívül van még féklámpa, az elsőn pedig egy projektoros reflektor, ami sötétben bekapcsolható.

A kerekek a rolleren 10 colosak, felfújósak, de nem tömlősek, szóval erre mondják, hogy durranásbiztos. Nincs lengéscsillapítás, ez pedig előre vetíti, hogy a gép leginkább városi rohangálásra lesz megfelelő, terepre mást kell választani.

niu-kqi2-pro-3.jpg

Érdekesség, hogy bár meg van az előírás szerinti dupla fék, ezek közel sem a hagyományos megoldások. Az első keréken ugyanis egy dobféket találunk, míg a hátsón egy elektromos féket. Ezek egyszerre lépnek működésbe a fékkar meghúzásakor. A dobfék szokatlan, de nem ördögtől való megoldás, a hatásfok megfelelő és nem is túl gondozásigényes.

Két dolog még, a végére. Az egyik, hogy kapunk IP 54-es víz elleni védelmet, ami lényegében eső és pocsolyaállóságot jelent. A másik, hogy nem kevesebb, mint 14 féle védelmet építettek az elektromos rendszerbe. Ezek a következők:

  • Túltöltés elleni védelem
  • Túlterhelés elleni védelem
  • Kisütés előtti vezérlés
  • Egyensúlyi üzemmód (a cellák töltésénél)
  • Töltési túláram elleni védelem
  • Kisülési túláram elleni védelem
  • Kisülési közbeni alacsony hőmérséklet elleni védelem
  • Kisülési közbeni magas hőmérséklet elleni védelem
  • Töltés közbeni magas hő elleni védelem
  • Töltés közbeni alacsony hőmérséklet elleni védelem
  • Vezeték szakadás miatti zárlat elleni védelem
  • 1 volt alatti töltés tiltása
  • Kisütés közben töltés tiltása
  • Kisülési rövidzár elleni védelem

A gyártó ezt a dolgot így foglalja össze:

A KQi2 a NIU ENERGY BMS rendszerrel van felszerelve, amely egy szabadalmaztatott, iparágvezető technológia, amely 14 féle védelmet biztosít, és több mint 10 milliárd kilométert tett meg biztonságosan a felhasználók számára.


 

Beüzemelés és applikáció

Mielőtt rátérnék arra, hogy milyen is ezzel a rollerrel közlekedni meg kell nézni a beüzemelést. Ez nem egyenlő a kormány felszerelésével, annál egy picit összetetteb a dolog.

A NIU KQi2 Pro rendelkezik Bluetooth csatolóval, így nyilvánvaló, hogy van hozzá telefonos applikáció is. Ha ki akarod használni a roller képességeit kénytelen leszel ezt az appot letölteni és beállítani, mert máskülönben nem fogsz 18 kilométer/óránál nagyobb sebességgel haladni, nem lesz energia visszatáplálás fékezésnél, és nem tudod lezárni sem a gépet.

niu-kqi2-pro-8.jpg

A kormányról négy dolgot tudsz vezérelni a gázkart, a féket, azt, hogy Km/ó vagy Mph/óra legyen a kijelzés és a lámpát tudod ki- illetve bekapcsolni. Minden máshoz az applikáció kell majd.

A program amúgy nem egy bonyolult valami. Az első indításnál végig kell lépkedni egy gyors biztonságtechnikai tanfolyamon, fékezés, gyorsítás, bukósisak viselés, ne fogd egy kézzel a kormányt meg hasonló témák vannak benne. Kell majd fiókot is létrehoznod, ami szerintem ebben az esetben érthető, hiszen a rolleredet a telefonon keresztül le tudod zárni, az meg nem lenne jó, ha bárki ki tudná nyitni.

niu_kqi2_pro_scrsht_2k.jpg niu_kqi2_pro_scrsht_2k.jpg niu_kqi2_pro_scrsht_3k.jpg

A lényeg tehát, hogy telepítsd fel az appot, regisztrál, és kezd el használni!

Érdekes, hogy az első bekapcsolás után nem tudod állítani sem a végsebességet, sem a teljesítményt, sem az energiavisszanyerés nagyságát. Ahhoz, hogy a sportmódot, vagyis a maximálisan elérhető 25 Km/órás sebességet és a többit engedélyezni tudd meg kell tenned 200 métert a rollerrel.

niu_kqi2_pro_scrsht_4k.jpg niu_kqi2_pro_scrsht_5k.jpg niu_kqi2_pro_scrsht_6k.jpg

Érdekes módon nekem ez a távolság inkább 400 méter lett, akkor hallottam meg a diszkrét kis csipogást, ami arra figyelmeztetett, hogy most már tudok a beállításokkal babrálni.

Amúgy, az applikáción keresztül tudod majd frissíteni a roller szoftverét, és van természetesen útvonal mentési lehetőség is, vagyis meg tudod nézni, hogy pontosan mekkora távot tettél meg, eközben milyen szintemelkedést küzdöttél le.

niu-kqi2-pro-13.jpg

Összességében a szoftvert jóra értékelem, még ha kicsit feleslegesnek érzem is egy roller esetén a dolgot.


 

Tapasztalatok

Kezdjük az applikációval, ha már azzal fejeztük be az előző fejezetet! Erősen meglepett, hogy nem lehet a beállításokkal vacakolni, csak akkor, ha megteszel egy relatív rövid utat. Őszintén szólva kicsit értelmetlennek tűnt ez a beállítás, de azután, hogy jobban belegondoltam talán mégsem az. Mert az egy dolog, hogy én már ezer féle rollert kipróbáltam, így ez sem okozott meglepetést, de mi van azokkal, akik most rollereznek először.

Az első rollerezés, amúgy nem lenne itt sem veszélyes, de a megállás már okozhat meglepetést. Alaphelyzetben ugyanis nincs energiavisszanyerés, így pedig a lassulás is kevésbé intenzív, ha megmarkolod a fékkart. Azonban, ha feltolod az energiavisszanyerést a maximumra, akkor az addig lényegében szabadonfutóként viselkedő roller elég dinamikus megállásokat képes produkálni.

niu-kqi2-pro-25.jpg

Ha az energiavisszanyerés maximumon van és nem száguldozol, akkor szinte elfelejtheted a féket. A roller magától viszonylag rövid időn belül állóra fékeződik.

Az applikációval, illetve a lezárással kapcsolatban még egy gondolat. Oké, hogy van, de az a probléma, hogy ez egy roller, amin el lehet rollerezni akkor is, ha nincs áram alatt. Persze lassabban, így, ha időben észreveszed a lopást utána tudsz futni a tolvajnak. De ha felemeli és beteszi egy autóba már esélyed sincs.

Szóval jó, hogy lezárhatod, de azért valami fizikai védelemről gondoskodnod kell így is, ha nem akarod, hogy lába kelljen.

niu-kqi2-pro-22.jpg

Beszéljünk még kicsit a külsőről! A lámpánál iszonyat jól néz ki az angel eye megoldás, ez a fent már említett helyzetjelző, ami a roller bekapcsolásával rögtön életre kel. Ha a bekapcsológombot kétszer megnyomjuk felkapcsolódik az angel eye fénylő körén belül a projektoros fényszóró. De még ez sem csak úgy ki- és bekapcsolódik, hanem szép fokozatos fényesedik a maximumig bekapcsolás után, kikapcsoláskor meg szépen elhalványul. Írtó menő az egész!

A hátsó lámpa esetén nagyon tetszik, ahogy a sárvédőből kiemelkedik a lámpatest, az is egy kisebb műremek szerintem, de a fent már említett apró „szélvédő” is tök jó! Ezen a rolleren nincsenek RGB fények, de nem is kell.

niu-kqi2-pro-21.jpg

Szóval ízlés kérdése, de nekem ez a visszafogott, de nagyon jól átgondolt formaterv az apró kis finomságokkal jobban bejön, mint a sok más gyártónál tapasztalható vásári cicoma az RGB fényekkel..

A NIU-nál viszont lehetőséged a rolleredet egy picit személyre szabni. No nem őrült módon, de azt megtehetjük, hogy a taposó betétjét kicseréljük. A dobozban találunk is második, színesebb darabot a felragasztott szürke/fekete helyett.

niu-kqi2-pro-7.jpg

Azt mondjuk csak én teszem hozzá, hogy nem igazán értem miért nem használja ki ezt a dolgot a gyártó egy kicsit jobban. A webshopban ugyanis lehet kapni a kulcstartótól a menő LED-es sisakig mindent, de pont a taposóra való borításokat nem. Pedig szerintem lenne rá kereslet.

A rollereknél (és persze a kerékpároknál is) kényes részlet szokott lenni a műszer, illetve annak láthatósága. Nos, a NIU műszere a kormányoszlop tetején nagyon jól néz ki. A hatalmas pixelekből összerakott számok elég jól látszanak napfényben is. Mondjuk cserében a bekapcsolt fényszórót jelző zöld pikrogram egyáltalán nem látszik, ha rásüt a nap, de ez legyen a kisebb probléma. A kijelzőn látjuk a sebességünket, illetve látjuk azt is, hogy milyen energia visszanyerő fokozatban vagyunk. Szóval a lényeg rajta van, látható, jól is néz ki, másra meg nincs szükség.

niu-kqi2-pro-20.jpg

A végére maradt a rollerezés élménye.

A NIU KQi2 Pro egy egészen elképesztően jó gép. Hiába nincs aktív lengéscsillapítás még sem kelti azt az érzetet, mintha szét akarna esni. Nem csörög, nem zörög, nem nyekeg, nem kopog. Még rosszabb útfelület esetén sem ad ki hangot, a váz merev, érezhetően nem nyeklik-nyaklik alattam, pedig erősen közelítem az elméleti terhelhetőség maximumát.

A 300- vagy a maximum teljesítménynek megadott 600 watt a közel 100 kilómat könnyedén gyorsítja a végsebességig, vagyis 25 kilométer per óráig. Ez a vége a sebességben, és ezen még az sem segít, ha pl. lejtőn megyek le. Mondjuk szakadék üzemmódban nem próbáltam, de közepes lejtőn sem akart 26 fölé menni sehogy sem.

niu-kqi2-pro-19.jpg

Ide a wattokhoz és a végsebességhez csatolom az egy töltéssel megtehető távot. Az talán senkit nem lep meg, hogy a 40 kilométer kamu, ez minden gyártónál így van (még a Xiaominál is). A maximum terheléshez, vagyis a 100 kilóhoz közelítő tömegemmel, ha nem toétam ki a szemét, hanem kényelmesen 18-20 kilométer per órás sebességgel haladtam, akkor a vége olyan 25-26 kilométer. Ha a maximumot toltam, akkor jó, ha a 18 összejön. Kisebb testtömeg esetén persze drasztikusan képesek ezek az adatok javulni, szóval spórolósan, 80 kilósan a 30 kilométert szerintem meg lehet csípni. Csak hegymenet ne legyen.

niu-kqi2-pro-9.jpg

Vissza térve a gyári adatokra a 15 százalékos emelkedő leküzdése meg van, talán kicsit többet is tud ennél, közepes emelkedőnél képes volt 18-19 kilométer per órára visszalassulni. Azt hiszem megegyezhetünk abban, hogy ez nem egy botrányosan rossz érték.

Ami tény, hogy a komfortos közlekedéshez kell a jó útfelület. A normális kerékpárutak aszfaltja vagy térkövezése lényeges, főleg, ha nem 1-2 kilométert akarunk menni. Kátyúsabb úton azért össze-össze koccant a fogam, ez nem kellemes. Szóval, ahogy ezt a cikk elején írtam, ez a roller kőkemény városi járgány, nem az erdőbe való.

niu-kqi2-pro-14.jpg

Lényeges még, hogy sportmódban (vagyis amikor tud 25-tel menni), akkor a gyorsulás megfelelően dinamikus. Érzetre nem is 300 wattnak mondanám, mert a legtöbb nálam járt 300-as roller fasorban sincs hozzá képest. Ezzel együtt a gyorsulás nem tépi le a fejedet, szépen, kulturáltan, szinte észrevétlenül éri el a csúcssebességet.

niu-kqi2-pro-4.jpg

Feljebb már említettem a féket. Nos, ezzel azért óvatosan kell bánni. A dobfék az első kereket fékezi, míg a motorfék a hátsót. Elég, ha annyit mondok, gyorsan meg tud állni. Ha nem készülsz a megállásra egy kis testsúly áthelyezéssel, akkor erősen kapaszkodni kell a kormányba, főleg, ha az energiavisszanyerés maximumon van. Ahogy fent írtam, ilyen esetben már fék nélkül is elég szépen lassul a gép, szóval, ha nem rohanósan közlekedsz, akkor lényegében elég lesz a megálláshoz a motorfék, a fékkar meg csak vészhelyzetben, hirtelen megálláshoz fog kelleni.

Szóval a fék nagyon jó, de azért csak óvatosan a fékkar markolászásával!

niu-kqi2-pro-10.jpg


 

Összegzés

 

Barátaim, azt kell mondanom, hogy a NIU rollere mellett a Xiaomi elbújhat. Vagy, ha elbújnia nem is kell, azért nyugodtan hátrébb léphet egy lépést, átadva a terepet a NIU-nak.

niu-kqi2-pro-12.jpg

Elképesztően mutatós, elképesztően jól összerakott gép ez, ami vonzza a szemet. Apró, sokszor egészen apró kis részletek, mint a lámpák, vagy akár a töltőcsatlakozó gumifedele mind-mind minőségi tervezésről, igazi odafigyelésről árulkodnak. A NIU KQi2 Pro nem a polcról véletlenszerűen összelapátolt alkatrészek egyvelege, hanem egy tudatosan, a legapróbb részletekig megtervezett masina.

Kinek ajánlom?

Olyanoknak merem ajánlani, akik közepes, 5-10-15 kilométeres távokat akarnak egy futamban megtenni városban, kerékpárúton, jó útminőség mellett. A képességei miatt a várható hazai szabályzás szerint is a roller kategóriában marad, vagyis nem kell segédmotorként az autók között közlekedni vele, nem kell rá biztosítást kötni, stb.

niu-kqi2-pro-2.jpg

Nagyon pozitív, hogy relatív kicsi a tömege is. Nem mondom, azért kilométereket sétálni egy 18 kilós géppel nem nagy mulatság, de addig, amíg leviszed a metróba, felszállsz vele egy buszra, villamosra teljesen élhető ez a súly. Ez egyben azt is jelenti, hogy akár last mile (utolsó kilométer) eszköznek is használhatod a tömegközlekedés és az úticélod végpontja között.

A nem túl nagy méret miatt könnyedén elfér egy kisebb autó csomagtartójában is, így akkor is hasznos lehet, ha az agglomerációból jársz be a P+R parkolóba autóval, és onnan tömegközlekedsz. Vagyis, ha megvetted a NIU KQi2 Pro-t, akkor már rollerezel.

niu-kqi2-pro-24.jpg

A NIU KQi2 Pro ára egy picit magasabb, mint a hasonló képességű átlag kínai rollereké, azonban még mindig nem egy Xiaomi szint. A kicsit magasabb árat a műszaki tartalom szerintem bőven indokolja, így azt tudom mondani, hogy ha szeretnél egy átlagnál megbízhatóbb, az átlagnál szebb, átlagnál jobb rollert, akkor a NIU KQi2 Pro-ért megéri ezt a kis többletet kifizetni.

A rollert természetesen EU raktárból vásárolhatjuk meg. A vásárláshoz használd a NNNHOCHUNK2P kuponkódot, ezzel az ár ~150 000 forint lesz az alábbi hivatkozáson:

 

NIU KQi2 Pro elektromos roller

 

.

.

.

.

.

A cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr318131718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása