A fekete gyöngyszem - Wanbo TT projektor teszt

Ha valaki kedveli a Wanbo-t, az tuti én vagyok. Immár 5 darabosra tehető a Wanbo projektor flottám, igaz, éppen tervben van, hogy csökkentem a létszámot, de nehezen megy. Valahogy nehezen tudok megválni ezektől a gépektől, hol ezen, hol azon vetítek valamit.

wanbo-tt-teszt-12.jpg


Kérlek nézd meg videós bemutatómat is, és ha tetszett, amit láttál jelezd ezt azzal, hogy feliratkozol a csatornára!


 

Pedig a Wanbo projektorok sem hibátlanok. Nem is mondanám őket valami nagy technológiai csodának, bár tény, vannak olyan képességeik, amik az átlag fölé emelik őket. Mást ne mondjak a forma, ami mára szinte védjegyükké vált.

De ott van a sorban a teljesen üvegből készülő lencserendszer, a teljesen zárt, pormentes vetítési rendszer, ahol a lencsék belülről sosem fognak porosodni, a halk hűtés és persze az árhoz képest remek képminőség is.

wanbo-tt-teszt-7.jpg

Az idők folyamán folyamatosan javul a kép minősége is, itt említeném, hogy az első T2 Max 200 ANSi fényéhez képest a legújabb darabok már 1000 ANSI fölé értek, ami azért komoly növekedés. Idő közben bekerült a szolgáltatások közé az automata fókusz, majd jött az automata trapézkorrekció is. Szóval az mindenképpen elmondható, hogy a fejlődés nem állt le!

Ebben a cikkben ugyanakkor nem a legfrissebb fejlesztésekről esik szó (bár a jelenleg még bevezetés előtt álló csúcsprojektoruk is itt van az asztalomon, de ez még titkos), hanem az egyel ezelőtti generációt képviselő Wanbo TT-ről.

wanbo-tt-teszt-6.jpg

Ez a gép méretben valahol a Wanbo T4 környékén van, a külső nem változott semmit, a szín viszont fehér helyett fekete. Ennek talán az lehet az oka, hogy az eddigi gépeik mind Android alapúak voltak, a TT viszont Linuxos. Ennek vannak előnyei is, hátrányai is, de erről később.

A TT természetesen tartogat nekünk néhány kellemes meglepetést. A fényerő ennél a masinánál már 650 ANSI-ra kúszott fel, ami azért nem égeti ki a szemünket, de besötétítve már kellemes moziélményt biztosít. Ahogy mondani szoktam, a moziban is sötétben ülünk, miért várnánk el egy ilyen kicsi, otthoni vetítőtől, hogy majd napfényben is éles, élvezhető képet ad? Na ugye!

wanbo-tt-teszt-17.jpg

A lencsék itt is üvegből vannak, hat tagú a lencserendszer. A belső rész itt is zárt és pormentes. Mivel ez majdnem a legfrissebb generáció már megkapjuk az automata trapézállítást és élességállítást is, viszont nincs még akadálykikerülés – ez az a képesség, amikor valami tárgy bekerül a vetített képbe, akkor a projektor megpróbál változtatni a kép méretén, hogy ne legyen benne az akadály).

De nem csak ezt kapjuk, hanem a HDR10-et is, ami ezen a fényerőn már látható változást hoz, és kapunk Dolby Atmos támogatást is a 2 darab 5 wattos hangszóróhoz.

wanbo-tt-teszt-14.jpg

A hardverrel és a szolgáltatásokkal kapcsolatos száraz adatok még a natív FHD (1920x1080pixel) felbontás, a 3000:1-hez kontraszt, a 16:9-es vagy 4:3-as választható oldalarány, a 40-120 inch közötti vetített képátló, a kétcsatornás Wi-Fi és az 5.1-es Bluetooth.

A gép méretei 17 x 12 x 17,5 centiméter, tömege pedig 1,67 kilogramm, szóval tényleg nem nagy. Ennyit a hardverről.

wanbo-tt-teszt-8.jpg

Fent írtam, hogy a gép Linuxot futtat (oké, tudom, az Android is Linux alapú), ez is érdekesség, amivel együtt jár még egy plusz, ez pedig az a tény, hogy a Wanbo TT a Wanbo projektorai közül az egyedüli, amelyik megkapta a Widevine L1 támogatást, ami mindenképpen előny.

Ez röviden azt jelenti, hogy a Netflix és a YouTube és az Amazon Prime nagyfelbontásban nézhető!

wanbo-tt-teszt-18.jpg

Ami miatt viszont egyáltalán nem előny a Linux az elérhető applikációk szűkössége. Jelenleg nincs sem HBO sem Disney, sem Show Time, de például Kodi sem. Ezek fájó dolgok számomra. Persze pont most, a teszt alatt gondolkodtam azon, hogy ezt a szoftver kérdést lehet, hogy túlgondolom, mert az oké, hogy nekem a munkám miatt mindenre is van előfizetésem (a tesztelhetőség okán), de ezzel az emberek java része valószínűleg nincs így.

wanbo-tt-teszt-10.jpg

A Netflix az óriási kínálatával, és pluszban a Prime a minőségi, de kicsit szűkösebb tartamával egy bőven jó csomag a legtöbb családnak, főleg, hogy a Prime még mindig a legolcsóbb a hazai streaming szolgáltatások közül.

wanbo-tt-teszt-15.jpg

Ha pedig ez még sem elég, akkor még mindig van lehetőségünk venni egy 4K-s Xiaomi TV sticket, amit bedugunk a HDMI bemenetbe és máris rendelkezésünkre áll egy fullos Android TV-s rendszer, amin minden fut, ráadásul, ha lecseréljük a projektor valamikor, akkor ezt megtartva gond nélkül költözhetünk egyik vetítőről a másikra.

wanbo-tt-teszt-9.jpg

Természetesen van lehetőség a telefonunk képét is kivetíteni, a csatlakozás egyszerű, van erre a menüben egy dedikált menüpont. Ami viszont nem megy az a streaming kivetítése, de ez nem meglepő, sajnos a másolásvédelem okán a kép átvitele ilyenkor tiltva van. Vagyis az említett applikáció hiányra ez sem lesz orvosság.

wanbo-tt-teszt-11.jpg

A végére még egy fontos részlet, a távirányító. Érdekes módon a gép nem megszokott fehér, és nekem nagyon tetsző Wanbo távirányítót kapta, hanem egy feketét, amin sokkal több gomb van. Maga a táv jó minőségű, a gumi gombok keménysége is pont jó, ahogy a nyomkodás kattogása is éppen megfelelő. Vannak dedikált gombok Netflixhez, Primehoz és YouTube-hoz is, összességében nincs vele hiba, csak éppen teljesen más, mint amihez eddig hozzászoktam.

Jöhetnek a tapasztalatok!

Beüzemelésről itt kár beszélni, néhány menüponton kell csak végig lépkedni és kész. Van magyar lokalizáció, van magyar nyelvű felület, igaz, a fordítás itt-ott kicsi fura, de azért minden érthető!

wanbo-tt-teszt-3.jpg

Az utóbbi időben sok olyan projektor járt nálam, amin volt élesség és trapézkorrekció támogatás. Mármint az automata üzemmódhoz tartozó támogatás. Ezekre a projektorokra mind igaz volt, hogy a fókusz még csak-csak beállítódik, de, ha a vetítés nem középről, vagy majdnem középről történik az automata trapéz használhatatlan.

wanbo-tt-teszt-1.jpg

A Wanbo TT esetén az élességállítás eddig a legjobb volt azok közül, amit láttam. A trapéz viszont itt sem működött megfelelően, ha nagyon szélről akartam vetíteni. Szerencsére a beállítások között találunk módot a manuális kiigazításra, szóval ez a hiba igazából nem hiba, vagy legalábbis nem súlyos.

wanbo-tt-teszt-2.jpg

Hibaként, vagy kényelmetlenségként szokták említeni azt, hogy nincs a projektornak állítható magasságú támasztója, így, ha az asztalra teszed fel kell polcolni könyvekkel, egyebekkel. Nos, ez nekem sosem okozott problémát ezeknél a kicsi gépeknél, ugyanis vettem egy kicsi tripodot, amit be lehet csavarozni a vetítő alján található szabvány menetbe, és kész is a megoldás.

wanbo-tt-teszt-5.jpg

Sőt, viszonylag olcsón lehet kapni kínai áruházban Wanbo tripodot is, ami jó 160 centiig emelhető, vagyis a földre állítva is tökéletes megoldás lesz. Ilyenem is van, ezt a tesztet is ezzel végeztem. Egyszóval ez a polcolgatás szerintem inkább bénaság, mert a megoldás tényleg egyszerű.

A kép jó. De tényleg. Persze itt is előjön a probléma, hogy a sötét jelenetek néha túl sötétek, de hogy ne így legyen kell néhány ezer ANSI, az meg a lézeres gépek sajátja félmilláért.

wanbo-tt-teszt-4.jpg

Besötétítve tényleg élvezhető mozivarázst kapunk. Én egy 120 inches vásznat használok, de a kép, amit vetítek inkább csak 110 inch, ehhez pedig a vászonnak a vetítőtől 220 centire kell lennie. Lehet messzebbről is, ilyenkor szoftverből csökkenthetjük a vetített kép méretét, hogy elférjünk a vásznon, de azért azt jó tudni, hogy a gép és a vászon távolsága erősen csökkenti a kép fényerejét. Emellett érdemes legalább egy közepes minőségű vásznat szerezni, ami nem enged át túl sok fényt, mert ami hátul távozik, az a szemünk számára elveszik. Lásd a sötét jeleneteket. Ilyenkor már azzal is jobban jártok, ha a falra vetítetek.

A gép hangja egész kellemes, a két kicsi hangszóró szépen dolgozik, nem sikítottam a teszt közben valami külső hangprojektorért. A hűtés hangja is rendben van, a filmek hangja elnyomja a hűtést, ráadásul a zúgás szép egyenletes, szóval a fülünk hamar ki is kapcsolja.

wanbo-tt-teszt-13.jpg

Összességében a Wanbo TT egy jó kis projektor lett. Tudja amit ígér, kellemes vele a mozizás, az a tény pedig, hogy végre FHD Netflix és Prime van mindent megér. Aki látta már a különbséget vetítve az SD meg az FHD felbontás között az érti miről beszélek.

A végére az ár. Szerintem ez sem rossz, de persze mindenki maga dönti el, hogy mennyit ér meg egy otthoni mozi kialakítása. Az biztos, hogy a Wanbo TT erre megfelelő alapot ad, így a NNNWBTT kuponkóddal elérhető 85 700 forintos ár elfogadhatónak tekinthető. A szállítás természetesen EU raktárból történik, az ár tartalmazza az áfát és rendelés esetén vámolásra sem kell számítanod.

A vásárláshoz kattints az alábbi hivatkozásra:

 

Wanbo TT projektor

.

.

.

.

..

.

.

a cikk kereskedelmi üzenetet tartalmaz

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr3218219053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása