ALLDOCUBE iPlay10 pro táblagép – a legésszerűbb választás

Iskolába, munkához, játékra, mindent tud, mégis olcsó, ráadásul nagyon jól néz ki!

alldocube-iplay10-pro-cover.jpg


 

Bevezető

Amikor tesztet írok kipróbálok az adott eszközön mindent. Egy tableten például lefuttatom a teszteket, egy-két este könyvolvasónak használom, játszom egy keveset rajta, Facebook, Messenger, internet, szóval használom őket, amire szokás. A próba napjai alatt szép lassan kialakul egy kép bennem, megfogalmazódnak a cikk főbb mondatai, szóval szép lassan kialakul, hogy mit szeretnék átadni az írással, mi is a fő üzenet, amit közvetíteni szeretnék.

Az ALLDOCUBE esetén azonban egy picit másképp történtek a dolgok. Már a specifikáció böngészése közben kialakult a kép, amit aztán a tesztek csak megerősítettek. Azután, amikor a legnagyobb hazai ár összehasonlító oldalon megnéztem a konkurencia árait, már tudtam, ez a tablet lesz az, amit lényegében mindenkinek, minden célra merek majd ajánlani. Tökéletes lesz egy iskolatáskába, de az sem fog szégyenkezni miatta, aki egy tárgyaláson teszi ki maga elé az asztalra. Tökéletes otthoni használatra, könyvolvasásra, játékra vagy akár arra, hogy főzéshez kivigyük a konyhába, és erről lessünk a receptből. Egyszerűen tökéletes, és legfőképp ésszerű választás.

 



 

Csomagolás és külső

A táblagép egy az árát meghazudtolóan mutatós, fekete dobozban érkezik. Meg is tréfált, mert amikor eljött az ideje, hogy kicsomagoljam nem találtam meg. Tudtam, hogy egy olcsó 10 colos tablet dobozát kell keresnem, utólag tudom, hogy többször volt a kezemben, de mindig félretettem, azt hívén, hogy egy telefon van benne.

alldocube iplay10 pro 1

A doboz fedelét leemelve megtaláljuk a gépet a szokásos áttetsző antisztatikus zacsiban, a tábla alatti két fiókban pedig ott vannak a tartozékok. Sok extrára nem számítottam, és igazam lett. A töltőfej, az USB kábel és a rövid leírás mellé más nem fért, igaz, szükségünk sincs másra. Azért a kijelző felett találunk egy előre felragasztott fóliát, szóval igazából ez is egy tartozék, még ha meg is kíméltek minket attól, hogy nekünk kelljen felhelyezni.

alldocube iplay10 pro 2

A gép kívülről a dobozt idézi, vagyis igazán minőségi darabnak néz ki. A leírás szerint a hátlap fém és műanyag elegye. Ránézésre valóban fémnek tűnik, fogásra inkább műanyagnak, de lehet, hogy csak a mattosított felület téveszt még, és valóban vékony alumínium lemezt használtak. A gyártók igyekeznek gépeiket külsőleg egy picit díszíteni, hogy a konkurenciától megkülönböztethetőek legyenek. Ez nem mindig sikerül, mert a táblagép csak egy táblagép, elől kijelző, oldalt gombok, hátul meg egy nagy sima platni. Az ALLDOCUBE mindössze a hátlapi kamera vonalában alkalmazott egy picit más színű műanyag betétet, ebbe került a fényképező mellé a villanó is, illetve a peremen itt van az USB csatlakozó, a tápcsatlakozó és egy jack a fejhallgatónak.

alldocube iplay10 pro 3

Ezen a ponton álljunk is meg egy pillanatra, ugyanis a gép két legfurcsább részletét itt találjuk. Az egyik az említett tápcsatlakozó, aminek semmi értelme, hiszen USB-n keresztül töltjük az eszközt. A másik furcsaság a Micro HDMI csatlakozó, ami a leírásban szerepel, viszont a gépen sehol sem találtam. Aztán feltűnt a fülhallgató aljzat mellett egy kis mélyedés, és gyanús lett, hogy a díszként funkcionáló, eltérő színű műanyag lepattintható. Igazam is lett, és csodák csodája, az USB csatlakozó mellett, de a műanyag alatt ott van a HDMI kimenet is. Teljesen érthetetlen, hogy ezt miért nem vezették ki a műanyagon kívülre. Igaz, túl gyakran nem fogjuk használni, de akkor is jóval egyszerűbb lett volna egy lyukat hagyni ennek is, mint a műanyag fedelet lepattintgatni.

Ezektől az anomáliáktól eltekintve az ALLDOCUBE iPlay 10 Pro kifogástalan, mutatós darab, és mint feljebb írtam, nívós környezetben sem kell dugdosnunk, nem fogunk a külső miatt szégyenkezni.

 



 

Hardver

A gép központi egysége egy Mediatek SoC, amiben négy magos processzor dolgozik, maximálisan 1,5 GHz-es órajelen. A pixeleket egy ARM Mali-720 GPU rajzolja. A rendszermemória 3 GB, a beépített tár 32 GB-os. A hazai kínálatot böngészve feltűnt, hogy hiába jóval drágábbak a gépek itthon, a négymagos processzor mellé rendre csak 2 GB memória kerül. Ez azt gondolom elég nagy hiba, manapság, főleg a frissebb kiadású Android mellé a 2 GB éppen csak elég. A 3GB sem lesz őrület, de ezzel a mennyiséggel már lehet boldogulni, nem nagyon fogunk megszorulni. A 32 GB tár elegendő, de ha még sem, akkor a már említett lepattintható műanyag csík alatt találunk egy kártyafogadó helyet is, amibe 128 GB kapacitásig tehetünk memóriakártyát.

ALLDOCUBE iPlay10 Pro 10.1 inch Tablet PC Android 9.0 MTK8163 1.5GHz Quad Core CPU 3GB RAM 32GB ROM 5.0MP Camera- Gray

Az ALLDOCUBE kijelzője 10,1 colos képátlójú, felbontása pedig 1920 x 1200 képpont, vagyis a teljes HD-nál valamivel nagyobb. A panel IPS technológiára épül, szerencsére az LCD kijelzőkkel már nagyon ritkán találkozunk. Az IPS tökéletes, megfizethető áron ad normális kontrasztarányt, kiváló színhűséget és jó betekintési szögeket, szóval a magam részéről tökéletesen elégedett vagyok vele. A háttérvilágítás egyenletes, talán egy picivel lehetne fényesebb a kijelző, mert tűző napon azért már akadnak gondok. Szerencsére viszonylag keveset használjuk így, szóval elég csak egy fa árnyékába húzódni, és minden rendben lesz.

ALLDOCUBE iPlay10 Pro 10.1 inch Tablet PC Android 9.0 MTK8163 1.5GHz Quad Core CPU 3GB RAM 32GB ROM 5.0MP Camera- Gray

Egyéb képességekben az iPlay 10 Pro hibátlan, bár biztos lesznek megint olyanok, akik azt mondják, mobilnet és SIM-kártya nélkül egy tablet használhatatlan. Én nem értek velük egyet, mert a telefonon egy mozdulat a mobilnetet megosztani, szóval nekem még sosem okozott problémát, hogy nincs SIM kártya a tabletemben.

alldocube iplay10 pro 10

Más képességekkel viszont nem lesz még ennyi baj sem, hiszen van 4.0-ás Bluetooth, kétcsatornás, ac szabványt is támogató wifi, a fontosabb szenzorok, és nem maradt ki a GPS támogatás sem, így az offline navigáció is megoldott.

ALLDOCUBE iPlay10 Pro 10.1 inch Tablet PC Android 9.0 MTK8163 1.5GHz Quad Core CPU 3GB RAM 32GB ROM 5.0MP Camera- Gray

Van kamera, kettő is, igaz, a képességeik okán nem ezzel fogod életed képét megcsinálni. Az előlapi 2 megapixeles egység elegendő a videótelefonáláshoz, a hátlapi 5 megapixeles pedig, ha nincs más, akkor 1-2 képet ellőni jó lesz. Persze általában ott van a zsebünkben a telefon, szóval ritkán leszünk az 5 megára utalva.

ALLDOCUBE iPlay10 Pro 10.1 inch Tablet PC Android 9.0 MTK8163 1.5GHz Quad Core CPU 3GB RAM 32GB ROM 5.0MP Camera- Gray

A gépbe meglehetősen méretes, 6600 mAh kapacitású akkumulátor került. Ez főképp amiatt tetszik, mert a proci a négy magával nem zabálja az energiát, így a leírásban olvasható 6 óra játékidő tényleg meglehet. Nekem normál használat mellett, vagyis úgy, hogy nem ez volt állandóan a kezemben, a tesztidőszak alatt egyszer kellett töltőre tenném, szóval arra kevés az esély, hogy egy reggel teljesen feltöltött gép estére nullára merüljön. Ha mégis, azt már nyugodtan mondhatjuk extrém használatnak.

ALLDOCUBE iPlay10 Pro 10.1 inch Tablet PC Android 9.0 MTK8163 1.5GHz Quad Core CPU 3GB RAM 32GB ROM 5.0MP Camera- Gray

Nem szóltam még a szoftverről, ami az iPlay esetén egy Android 9. Lényegében gyári állapotú rendszert kapunk, így sok meglepetés nem ér minket. A vas elegendő a futtatásához, meg leszel elégedve vele!

 



 

Tesztek

Ahogy azt szoktuk, most is lefutattuk a szokásos teszteket. Ezek között az irodai munkát reprezentáló PC Mark, a játék programokban nyújtott teljesítményt mérő 3D Mark és a az általános képességeket vizsgáló Geekbench is megtalálható. Íme az összefoglaló táblázat:

 

ALLDOCUBE iPlay10 Pro

Teclast T20

Chuwi Hi9 Pro

Processzor (SoC)

MediaTek MTK8163 MediaTek Helio X27 MediaTek Helio X20
Tesztprogram      

AnTuTu Bench. 7.x

45483 pont

115150 pont 102746 pont
AnTuTu Bench CPU/GPU/UX/MEM 21167/2789/
17307/4220 pont
47904/28158/
31980/7108 pont
46352/24302/
26722/5370 pont

Geekbench 4.x (single/multi)

683/1631 pont

1222/4695 pont 1724/4944 pont

PC Mark Work 2.0

3403 pont 4167 pont 4155 pont

PC Mark Computer Vision

2230 pont 2941 pont 3036 pont

PC Mark Storage

3243 pont 3248 pont 2054 pont

3DMark Sling shot /extreme opengl / Vulkan

261 / 169 / x pont 1255 / 1052 / 819 pont 977 / 724 / 728 pont

3D Mark Ice Storm/extreme

6591 / 3521 pont 16345/ 9315 pont 13797/ 9428 pont

3D Mark API Overhead OpenGL/Vulkan

x / x 53759 / 123657 pont 22271 / 112000 pont

 

Az eredményekből látszik, hogy a négymagos proci és a mellette található GPU teljesítményben jócskán elmarad a drágább, 10 magos processzoroktól. Ez végül is nem meglepő, de a teljesítményt mindig az árral összefüggésben kell vizsgálni. Ebben pedig a Az ALLDOCUBE nem marad le. A Teclast T20 egy teljesen más ligában játszik, a kínai tabletek között a luxus kategóriát képviseli, a Chuwi pedig a kisebb kijelzővel és a gyorsabb processzorral egyértelműen a játékosok kedvében szeretne járni.

alldocube iplay10 pro 6

Az ALLDOCUBE iPlay10 Pro egy harmadik kategória. A 10 colos képátló miatt, a Teclast T20-hoz hasonlóan alkalmas a komolyabb munkára, vagy kiválthat egy nagyobb méretű könyvolvasót is. A négymagos processzor viszont csak arra elég, hogy még elfogadható sebességgel futassa a 3D-s játékokat, így, ha kimondottan, és első sorban játékra keresünk táblagépet, akkor nem lesz jó választás. Ez a mérésekből is kiderül, hiszen, amíg az irodai programcsomagot emuláló PC Mark eredményekben nincs komoly lemaradás, a 3D játékokat mérő Antutu és 3D Mark esetén már komoly a különbség. Azonban ez nem jelenti azt, hogy az ALLDOCUBE iPlay10 Pro alkalmatlan a játékra, én például a teszteken kívül jó néhány órán át nyúztam az Asphalt 8-cal is, ami a nagy kijelzőn kifejezetten élvezetes volt.

alldocube iplay10 pro 4

Ezzel együtt, ahogy azt már az előzőekben is írtam, az ALLDOCUBE iPlay10 Pro inkább egy olcsó mindenes, ami átlag napi használatra maradéktalanul megfelel, így, ha dolgozol vele, ha a gyerek az iskolába hordja tökéletes választás, és végső soron a kikapcsolódáshoz is megfelelő.


 

Konklúzió

Az ALLDOCUBE iPlay 10 Pro-ban egy nagyon kellemes képességekkel rendelkező táblagépet ismertem meg. A fentiekből látszik, hogy találhatunk ennél gyorsabbat, de ehhez sokkal mélyebb pénztárca kell majd. Szerettem a külsejét, elégedett voltam a teljesítményével, a rajta futó Android 9 pedig tényleg tökéletes szoftver.

alldocube iplay10 pro 7

A könyvolvasás kapcsán fontosnak tartom kiemelni, hogy a gép rendelkezik kékfény szűrt üzemmóddal is. Ezt a beállítások között éjszakai módként találjuk, lehet a ki- és bekapcsolást időzíteni is. A telefonomon is használom, ha sötétben böngészek, vagy olvasok a melegebb árnyalat, a szűrt kék fény kíméli, és sokkal kevésbé fárasztja a szemet. Ezt bekapcsolva az iPlay10 Pro tökéletes könyvolvasóvá válik.

alldocube iplay10 pro 5

Az ALLDOCUBE masinájának az árát sokat emlegettem, de konkrét összeget nem írtam. Jelenkeg ingyenes és vámmentes szállítás mellett 32 560 forintot kell érte fizetnünk, ami különösen annak fényében lesz nagyra értékelhető, hogy az árukeresőn a hasonló paraméterekkel, de például 2 GB memóriával szerelt masinák 50 ezer forint felett vannak. Ezen az árszinten pedig a 20 ezer forint különbség tényleg nagyon jó vétellé teszi az iPlay10 Pro-t.

Ha megtetszett, akkor itt keresd:

ALLDOCUBE iPlay10 Pro, 10,1 colos tablet, 3/32 GB

Ne feledd, vásárlás esetén válaszd az ingyenes és vámmentes Priority Line szállítást!

 


Előnyök:

  • Nagy kijelző
  • 3 GB memória
  • Gyors, kétcsatornás wifi
  • GPS
  • Olcsó
  • Jól néz ki

Hátrányok:

  • 3D teljesítmény lehetne erősebb

 Forrás: HOC.hu

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr2815020160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása