Okos, videós kaputelefon - mostantól akkor is otthon vagy, ha nem vagy otthon!

Kertes házba vagy lakótelepre, egyre megy, ez mindenhol beválik!

eken-v5-doorbell-cover.jpg


 

Bevezető

Egy hónapja beszélgettem házfelújítás kapcsán valakivel. Ő mesélte, hogy az ismerőse mekkora tech mániás, szereltetett a házába videós kaputelefont, és a telefonján látja, ha jön valaki. Csúcs szuper a cucc, ráadásul nem is került sokba, szűk százezer forintból kiépítették neki. Amikor megmutattam az én kaputelefonomat, és főképp amikor megtudta az árát az állát keresgélte, abban pedig biztos volt, hogy ezt az ismerősének nem fogja elmesélni, mert könnyen lehet, hogy a kardjába dől.

Nem is csodálom, hiszen ez a kütyü mindent tud. Kicsi, jól néz ki, nem kell neki kábelen tápfeszültség, képet is a wifin keresztül küldi át, ráadásul, még csak otthon sem kell lennünk, hogy a postással megbeszéljük mikor hozza újra a csomagot, hogy biztosan otthon legyünk. Imádom!


 

Csomagolás és külső

Az új kaputelefonunk egy meglepően mutatós és egyszerű dobozban érkezik. Sehol a régmúlt idők kínai csicsája. A fedlapon a kaputelefon, a dobozon körbe a lényeges információk, polcra tervezett doboz ez, olyan, amit bármelyik hagyományos áruházba ki lehet tenni, megveteti magát.

EKEN V5 DOORBELL 1

Maga a kültéri egység is mutatós, ám egyszerű. Elől a jobb és baloldali élek le vannak csapva, az előlap nagyobb része alumínium borítást kapott. Ahol műanyagot találunk ott lesz a kamera, az infra LED-ek, a fény és a mozgásérzékelő szenzorok. A csengőgomb is alumínium kinézetű, érzésre valószínűleg tényleg kapott egy vékony borítást. A gomb körül műanyag karika, ami működés közben, vagy ha a szerkezet mozgást érzékel, diszkrét kék fénnyel világít. A gomb és a kamera között találjuk a mikrofon rostélyát, még ez is dizájnolt. Szemből rendkívül meggyőző a szerkezet!

EKEN V5 DOORBELL 2

Ha megfordítjuk csak egy műanyag hátlapot találunk, mindössze két kis réz, belül menetes betét vár minket. Ahhoz, hogy a lényeget is lássuk az alsó peremen ki kell csavarni egy apró csavart, ezután a hátsó keret lecsúsztatható. Találunk alatta egy nagy lenyitható fedelet, ez alál lehet az akkumulátorokat pakolni, találunk még egy SD kártya foglalatot, egy reset gombot és hat réz érintkezőt.

EKEN V5 DOORBELL 3

Maga a szerkezet ennyi. A lényeg, hogy tényleg minőségi darabnak látszik, senki nem szól majd meg minket, ha kitesszük a kapuba, vagy felszereljük a bejárati ajtóra, vagy mellé a falra!


 

Felszerelés, tápellátás

Talán már gondolhatjátok, hogy a falra a lecsúsztatható hátlapot kell felcsavarozni. Ez meglehetősen vastag, ahogy a sín is az, amibe ez a kültéri egységen belecsúszik. A letörés elleni védelem tehát megoldott, ennél már csak akkor lehetne jobb, ha fémből lenne az egész.

A felszereléshez használhatunk csavart, ebből négy darabot, tiplivel együtt csomagoltak a csengő mellé. Igazán figyelmesek. Ha a bejárati ajtóra akarjuk szerelni, akkor ragaszthatjuk is, ehhez kapunk egy vastag kétoldalon ragasztós csíkot, ami a hátlap középső részébe illik.

EKEN V5 DOORBELL 9

Ahogy a bevezetőben írtam, a kaputelefonhoz nem szükséges tápellátást kiépíteni. Ezt annyival egészíteném ki, hogy nem kell, ha nem akarunk. Ebben az esetben külön meg kell vásárolnunk 3 darab 18650-es akkumulátort. Ezekből rengeteg félét találunk a kínai áruházakban, így az egészen olcsótól a márkás és drágább darabokig minden van. Javaslom a kínálat közepét, nekem is bevált.

Amennyiben állandó tápellátást szeretnél, módodban áll ezt is megoldani. Egy sima csengőtrafóval adhatunk áramot a kütyünek, így nem kell attól tartanunk, hogy lemerül.

 


 

Beüzemelés

A használat elkezdéséhez le kell töltenünk egy ToSee nevű alkalmazást a telefonunkra. Rendkívül jó hír, hogy a program tud magyarul is, így azok is boldogulnak vele, akik nem tudnak más nyelveket.

Az eszköz hozzáadása sem bonyolult. Első bekapcsolásnál meg kell keresnünk a wifi hálózatok között a kaputelefont és csatlakozni kell hozzá. Ezután elindíthatjuk a beállítást. Megadjuk, hogy melyik wifi hálózatra kell csatlakoznia, megadjuk az ehhez tartozó jelszót, ezután a kaputelefon ékes angolsággal közli, ha sikeres a kapcsolódás. Ha mindezekkel megvagyunk, akkor már láthatjuk is a képet a telefonunkon.

Az alábbiakban csatolok képernyőmentéseket, hogy is néz ki ez az egész a valóságban.

 

EKEN V5 DOORBELL ToSee 9 EKEN V5 DOORBELL ToSee 9 EKEN V5 DOORBELL ToSee 9
EKEN V5 DOORBELL ToSee 9 EKEN V5 DOORBELL ToSee 9 EKEN V5 DOORBELL ToSee 9
EKEN V5 DOORBELL ToSee 9 EKEN V5 DOORBELL ToSee 9 EKEN V5 DOORBELL ToSee 9
EKEN V5 DOORBELL ToSee 9

 

 

 


 

Képességek és használat

Eljutottunk a cikk lényegéhez, vagyis, hogy pontosan mit tud a szerkezet! Nos, ahogy a címben is olvashattátok, ez egy okos videós kaputelefon, ami, mint minden okos kütyü esetében, úgy itt is azt jelenti, hogy telefonhoz kell csatlakoztatni. Ebben a telefonos dologban két szépség van. Az egyik, hogy nincs beltéri egység, amit fel kell a falra szerelni. Ha jön a postás, akkor megnyomja a gombot, a telefonunk csörög, mi pedig fogadjuk a hívást, megnézzük ki jött és kinyitjuk az ajtót.

EKEN V5 DOORBELL 10

Na, de most jön az igazán tuti dolog, mert mi van akkor, ha nem vagyunk otthon? Lényegében semmi, mert a kaputelefon a wifire van csatlakoztatva, és amíg van net rajta, és van net a mobilunkon is, addig bárhol tudjuk a hívást fogadni. Sőt, mivel a kaputelefonban van mikrofon és hangszóró beszélgetni is tudunk vele. A postásnak megmondhatjuk mikor leszünk otthon, a betörőnek meg azt, hogy gyorsan tiplizzen, mert hívtuk a rendőrséget. Egyszerűen nagyszerű!

EKEN V5 DOORBELL 4

Ami érdekes még, hogy van mozgásérzékelő és riasztási funkció is. Ha az érzékelő mozgást érzékel, akkor egy push üzenetet küld a mobilunkra, sőt, a behelyezett SD kártyára felvétel is készül ezzel egyidőben. Szóval azt is látjuk, ha valaki az ajtónk előtt matat valamivel, esetleg be akar jutni a lakásba, azt is, ha megjött a nagyi, de akkora tál sütit hozott, hogy nem maradt keze, amivel megnyomja a gombot

EKEN V5 DOORBELL 5

A használattal kapcsolatban egy rossz szavam sincs. A kamera minősége jó, a hangszóró és a mikrofon elég erős ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk rajta keresztül. A beépített infra LED-eknek hála sötétben sem kell vakoskodnunk, tíz méter távolságig minden jól felismerhető.

Szerencsére, ahogy az feljebb látszik is, a mellékelt program is tökéletes, könnyen kezelhető.

 


 

Összegzés

Gondolkoztam, hogy mit írhatok még le, de azt hiszem a lényeg olvasható. Itt van egy kaputelefon, amit imádok. Sokáig szenvedtem mindenféle vezetékmentes csengőkkel, amikben az elem télen hetek alatt lemerül, ami akkor is csengetett néha, amikor a szomszéd a távirányítóval kinyitotta az autóját, ami, ha kedve tartotta csilingelt, ha nem, akkor csak az értesítést találtam a postaládában. Nem kicsit volt bosszantó. Amióta viszont az EKEN V5 okos kaputelefont használom elmúltak a problémák

EKEN V5 DOORBELL 7

Én nem használok külső tápegységet (trafót), akkumulátor van benne, amira a gyártó azt mondta, hogy fél évente kell tölteni. Nos, én már túl vagyok a fél éven, de még nem kellett töltőre tennem. Amúgy, ha kéne se lenne őrült probléma, mert simán, USB-ről néhány óra alatt fel lehet pumpálni, hogy aztán a következő fél évben megint ne kelljen foglalkozni vele. Ezt a vezetékmentességet szeretem nagyon, főleg úgy, hogy a kapcsolat most már nem csak a lakásig szól, hanem lényegében bármeddig, a világ bármelyik pontjáig, ahol van élő internetes kapcsolat a telefonomon.

EKEN V5 DOORBELL 8

Ahogy szokott, a cikk végére maradt az ár. Az EKEN V5 videós, okos kaputelefon alapára 7978 forint. Választhatunk több csomagot is, olyanokat, amikben adják az akkumulátort is, olyat ahol kapunk SD kártyát is, sőt, van WIFI jelerősítős csomag is. További extraként választhatjuk az a pakkot, amiben találunk egy konnektorba dugható beltéri egység is, ami cseng, ha nem akarjuk, hogy a telefonunk csörögjön. Ha megtetszett, az EKEN V5 kaputelefon, - amit nem csodálnék, akkor az alábbi hivatkozáson tudod megvásárolni:

EKEN V5 videós, okos kaputelefon és biztonsági kamera

 

Itt pedig további hasonló kamerák

 

Előnyök:

 

  • Olcsó
  • Jó minőségű
  • Nem kell kábelezni
  • Nyaralás közben is látod ki jön hozzád
  • Biztonsági funkciók

 

Hátrányok

 

  • Nem jut eszembe egy semForrás: HOC.hu

Kommentek

A bejegyzés trackback címe:

https://kiprobaltuk.blog.hu/api/trackback/id/tr1915125406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása